A Reform UK támogatottságának robbanásszerű növekedése a helyi választásokon súlyos fenyegetést jelent. Ugyanez elmondható a brit Munkáspárt reakciójáról is.
Keir Starmer további jobbra tolódást tervez egy újabb bevándorlás-ellenes offenzívával. A Munkáspárt-kormány e héten „fehér könyvben” mutatja be terveit a bevándorló munkavállalók és menekültek számának radikális csökkentéséről.
Ám ez sem elég egyes Munkáspárt-szövetségeseknek. Jonathan Hinder – jobboldali politikus és volt rendőr – azt követelte Starmertől, hogy fagyassza be a bevándorlást „egy be – egy ki” elv alapján. Hinder azzal a hamis érveléssel él, miszerint „a munkásosztály a bevándorlás fő vesztese”.
Pedig nem a bevándorlók nyomták le a béreket a profit növelése érdekében. Nem ők csökkentették az iskolák, kórházak és közösségi központok támogatását.
Nem ők privatizálták az iparágakat és hagytak elszegényedni egész városokat. Nem ők rombolták le a szociális lakásállományt, építettek luxuslakóparkokat és nyomták fel az albérletárakat. Nem ők vonták meg a nyugdíjasok téli fűtési támogatását vagy a családok és fogyatékkal élők juttatásait.
Ezt a nagyvállalatok, bankárok és háztulajdonosok követték el – a konzervatívok és a Munkáspárt közreműködésével.
„Túl sok munkásosztálybeli úgy látja, hogy a Munkáspárt a bevándorlók, kisebbségek és segélyezettek pártja” – állítja Hinder.
Valójában a Munkáspárt csak a lakosság felső 1%-át védi. A munkásosztály – akár itt született, akár bevándorló – veszített a 40 éves neoliberális politikából.
Ezért halmozódott fel a 350 leggazdagabb brit család vagyona 795,36 milliárd fontra.
Közben 30 éve stagnálnak a reálbérek, a közszolgáltatások pedig a megszorítások és privatizációk miatt omladoznak. Nigel Farage és a Reform UK ezt a társadalmi harci hangulatot használja ki.
De a „tömeges” és „illegális” bevándorlás elleni retorika a Reform UK „nemzeti hanyatlás” narratívájának alapköve.
A Munkáspárt ezzel legitimálja a rasszista nézeteket, és normalizálja a szélsőjobbot. A Reform UK azt hangoztatja, hogy csak ők készek komoly lépésekre a bevándorlás ellen. Miért szavazz valaki enyhébb változatra, ha létezik az „eredeti”?
Még egy kis engedmény is a bevándorlókkal szembeni vádaskodásban csak erősítené a Reform UK-t.
Ezért fontos, hogy a Stand Up To Racism (SUTR) rasszista pártként bélyegezte meg a Reform UK-t, és dekonstruálta a bevándorlással kapcsolatos mítoszokat. 100 000 szórólapot osztottak szét Angliában, 14 megyei választásból 13-ban kampányoltak, és részt vettek minden polgármester-választáson.
50 aktivistát mozgósítottak hétvégenként Runcornban, és két országos akciót szerveztek a Reform UK ellen.
A Munkáspárt sok politikusa próbál távol maradni Starmer kormányától.
Wales munkáspárti miniszterelnöke, Elenud Morgan korábban közeledett a Munkáspárt vezetéséhez, de most nyíltan bírálja a westminsteri jóléti reformokat.
Morgan szemmel láthatóan tart a Reform UK 2026-os walesi parlamenti győzelmétől.
Doncasterben, a Munkáspárt egykori fellegvárában, a párt alig tudta megtartani a polgármesteri széket (32,6%-kal), miközben elvesztette a tanácsot.
Ros Jones, Doncaster újjáválasztott polgármestere, a szavazatszámlálás után azonnal elhatárolódott a Munkáspárt-kormánytól:
„A kormánynak hallgatnia kell az emberekre. Ugyanazt mondják, amit én. Azonnal levelet írtam Starmernek a téli fűtési támogatás megvonása kapcsán, és kijelentettem, hogy ez helytelen. Azonnal beavatkoztam, és a tanács háztartási támogatási alapját használtuk fel” – tette hozzá.
De Starmer nem fog eltérni a megszorító politikától. A Munkáspárt még a Unison szakszervezet – amely támogatja Starmert – enyhe pénzügyi lazítási javaslatát is elutasította.
Szükség van egy baloldali alternatívára, amely a választóurnáknál szakít a Munkáspárttal.
Egy baloldali kihívás millióknak közölhetné: „A főnököket okold, ne a bevándorlókat!”
De nem várhatunk a következő választásokig, hogy balról bosszút álljunk Starmeren, főleg a Reform UK növekedése mellett.
Sürgősen több sztrájkot, tüntetést és tömegmozgalmat kell szervezni Starmer megszorításai, rasszizmusa és háborús uszítása ellen.
forrás: Socialist Worker