A Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalíció új imázst vett magára. Ők most már baloldaliak.
Legalábbis minden egyes propaganda-megnyilvánulásukban ez szerepel.
A taktika egyszerű. A Fidesz legfőbb kihívója a Tisza lett, amely nemcsak nyíltan jobboldalinak vallja magát, de fő prominense előszeretettel idéz a Hitler által több vaskereszttel kitüntetett Wass Alberttől.

2021-ben a Jobbikkal…
Ezért a DK azt hiszi, hogy ha a jobboldali Fidesznek jobboldali kihívója akadt, akkor maradt egy baloldali vákuum, amelyet most kitölt.
Nincs új a nap alatt. Nemrég ez már lejátszódott, csak akkor az volt a parancs, hogy a DK „szociáldemokrata”. Ennek felújított változata, hogy most „baloldali”.
Egyetlen probléma van. A DK nyomokban sem tartalmaz baloldaliságot. A Gyurcsány-kormány politikája ugyanis nem más volt, mint az a klasszikus durván megszorító neoliberalizmus, amely lépten-nyomon a tőke érdekeit nézte, emberek tömegeit szegényítette el, amelynek következtében a lecsúszó osztályok hozzájárultak hazánk fasizálódásához, a gárdák megjelenéséhez és a vele együttjáró néphülyítéshez. A neoliberális kormányok elvetették azt a szélsőjobboldali magot a Jobbik és a szatellitszervezetei képében, amelynek termését már a Fidesz szüretelte le, és folytatta saját szélsőséges gyűlöletpolitikájában.
Ez olyan messze áll a baloldaliságtól, amennyire csak lehetséges.
Mit tettek erre a Fidesz lassan 15 éves uralma alatt a DK bukott politikusai?
Tovább propagálták a nyugatosnak és européernek marketingelt neoliberalizmust, miközben választási szövetségben kollaboráltak a neonáci Jobbikkal. Nem, nem a cuki politikusokkal. Miután Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy „az igazi antifasizmus antikommunista is”, a feleségével, Dobrev Klárával személyesen kampányoltak és szerepeltek közösen plakátokon olyan jobbikos prominensekkel, akik már túlvoltak a saját nácibotrányaikon.
Ez olyan messze áll a baloldaliságtól, amennyire csak lehetséges.
A DK politikusai az Európai Parlamentben leszavazták a Baloldal frakció javaslatát, amely kiterjesztette volna a menekültek mentésének kiterjesztését, majd mikor felmerült a kérdés, hogy miért álltak be az európai szélsőjobb és a Fidesz mellé, gálánsan szélsőbaloldali populizmusnak nevezték a pártcsaládunk kezdeményezését.
Munkásosztály, sztrájk, bérharc, kizsákmányolás, tőkefelhalmozás, közösségi társadalom… csupa kifejezés, amely a baloldaliság alapja, de nem hangzik el a DK propagandájából. Helyette van most Trianon és nemzeti összetartozás napja, miközben Stockholm-szindrómával próbálják bizonygatni a jobboldalnak, hogy ők aztán nem hazaárulók. És emlékszünk, hogy indított kampányt a DK a külföldi kizsákmányoló multik ellen, akik rengeteg extra adókedvezményt kapnak… csak vicceltünk, sosem volt ilyen kampány, ellenben volt uszítás a vendégmunkások ellen. A munkásosztály legszerencsétlenebbjei ellen, akiket gazdag gyáros szemétládák hoznak ide, hogy éhbérért elvégezzék azt a munkát, amit hazánk fiai helyesen olyan olcsón nem végeznének el. Akikkel maximális szolidaritást kellett volna vállalni. Amely ugye a baloldaliság alapja és minimuma.
Ahogy megálljt parancsolunk annak, hogy a Fidesz lebaloldaiz minden jobboldalit, úgy megálljt kell parancsolnunk annak, hogy a jobboldaliak és kamubalosok lebaloldalizzák magukat.
Baloldaliaknak pedig: https://www.amiidonk.hu/miert-tamogassuk-az-europai-baloldalt/