A NATO csúcstalálkozón bejelentették az új, riasztó célkitűzést: a hadi kiadások emelését az országok GDP-jének 5%-ára 2035-ig
A hágai NATO-csúcson a vezetők egy riasztó új célt hirdettek meg: a hadi kiadások emelését az országok GDP-jének 5%-ára 2035-ig. A nyilatkozatot, amelyet a globális fenyegetések – különösen Oroszország és a terrorizmus – növekedésére adott válaszként állítottak be, történelmi lépésnek kiáltottak ki. Valójában azonban ez egy óriási visszalépés: elfordulás a bolygó és az emberek sürgős igényeitől, és felgyorsulás a fegyverkezési versenyben, ami a társadalmakat elszegényíti, miközben a fegyvergyártókat gazdagítja.

Ez a botrányos 5%-os cél nem a semmiből jött – közvetlen eredménye Donald Trump évekig tartó zsarolásának. Az első elnöki ciklusa alatt Trump folyamatosan szidalmazta a NATO-tagokat, amiért nem költenek eleget a hadseregre, és erőszakosan sürgette, hogy érjék el a GDP 2%-át kitevő – már eleve vitatott és túlzott – küszöböt, amit kilenc ország még mindig nem teljesít.
Most, hogy Trump ismét a Fehér Házban ül, a NATO vezetők behódolnak neki, és egy magasabb, 5%-os célt tűznek ki, amit még az Egyesült Államok sem ér el – pedig ott évente több mint 1 billió dollárt költenek a hadseregre. Ez nem védelem, hanem globális zsarolás, amit egy olyan elnök tol, aki a diplomáciát zsarolásnak, a háborút pedig jó üzletnek tekinti.
Európa és Észak-Amerika országai már most is visszavágnak a közszolgáltatásokból, és még több adófizetői pénzt kellene a háborús felkészülésbe ölniük. Jelenleg egyetlen NATO-tag sem költ többet a hadseregre, mint az egészségügyre vagy az oktatásra. Ha viszont mind elérik az új, 5%-os célt, 21 országban több pénz menne a fegyverekre, mint az iskolákra.
Spanyolország volt a kevés ország egyike, amely ellenállt ennek az eszkalációnak: Pedro Sánchez baloldali miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy kormánya nem áldozza fel a nyugdíjakat és a szociális programokat egy militarizált kiadási cél érdekében. Más kormányok, például Belgium és Szlovákia is csendben ellenálltak.
Ennek ellenére a NATO vezetői tovább nyomultak, Mark Rutte főtitkár lelkes támogatásával, aki tapsolt Trump követeléseinek, miszerint Európának növelnie kell a védelmi kiadásokat. Rutte még „Apucinak” is nevezte Trumpot – egy megjegyzés, amit viccnek állítottak be, de sokmindent elárul a NATO alávetettségéről az amerikai militarizmusnak. Trump befolyása alatt a szövetség még a védekező szervezet látszatát is elveszíti, és a háború örökös logikáját veszi fel.
Pont a hágai csúcstalálkozó előtt tüntetők vonultak fel „Nem a NATO-ra” feliratokkal. Az otthoni országokban pedig a civilek követelik, hogy a forrásokat az éghajlati igazságosság, az egészségügy és a béke érdekében fordítsák. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége is ellenzi a hadi kiadások növelését, de a NATO nem a népnek, hanem a politikai elitnek, a fegyvergyártóknak és a hidegháborús logikának tartozik elszámolással, ami minden globális fejleményt fenyegetés és dominancia lencséjén keresztül lát.
A NATO terjeszkedése – a hadi kiadások és a tagság növekedése (12 alapító tagról 32 országra) – nem hozott békét. Ellenkezőleg. A szövetség ígérete, hogy Ukrajna egy napon csatlakozhat hozzá, az egyik kiváltó oka volt Oroszország brutális háborújának, és ahelyett, hogy a diplomácia mellett döntöttek volna, még több fegyvert szállítottak. Gázában Izrael tovább folytatja az USA által támogatott háborút felelősségrevonás nélkül, miközben a NATO-országok még több fegyvert küldenek, és semmit sem tesznek a békéért. Most pedig a szövetség a közpénzeket akarja kiszívni, hogy ezeket a háborúkat a végtelenségig fenntartsa. A NATO egyre több bázissal és katonával veszi körbe ellenfeleit, különösen Oroszországot.
Mindez radikális újragondolást követel. Míg a világ szó szerint lángokban áll, a NATO még több olajat önt a tűzre. Amikor az egészségügyi rendszerek összeomlanak, az iskolák alulfinanszírozottak, és a rekordhőség a Föld nagy részét élhetetlenné teszi, a kormányok több milliárdot költenek fegyverekre és háborúra – ez felháborító. Az igazi biztonság nem a tankokból és rakétákból származik, hanem az erős közösségekből, a globális együttműködésből és a közös válságokra adott sürgős válaszból.
Meg kell fordítanunk a történetet. Ez azt jelenti, hogy le kell faragni a hadi költségvetéseket, ki kell lépni a végtelen háborúkból, és el kell kezdeni a NATO felszámolásáról szóló komoly párbeszédet. A hidegháborúból született szövetség ma már a globális béke akadálya és a háborúk aktív résztvevője. A legutóbbi csúcstalálkozó csak megerősíti ezt a valóságot.
Nem csupán a NATO költségvetéséről van szó – a jövőnk a tét. Minden egyes euró vagy dollár, amit fegyverekre költenek, elveszik az éghajlatválság megoldásából, a szegénység felszámolásából vagy egy békés világ építéséből. A bolygónk jövőjéért el kell utasítanunk a NATO-t és a háborús gazdaságot.
Írta: Medea Benjamin a NATO: What You Need to Know című könyv társszerzője (David Swanson-nal).