NATO

A NATO főtitkára szerint „nincs közvetlen veszély”, de Európa újrafelfegyverzése teljes gőzzel folytatódik

A fegyverkezési tárgyalások folytatódnak Brüsszelben, miközben az európai vezetők egyre feszültebb Oroszország-ellenes diskurzust folytatnak, és „hibrid fenyegetésekre” hivatkoznak.

További újrafelfegyverzési tárgyalások vannak folyamatban Brüsszelben, miközben az európai politikusok egyre feszültebb Oroszország-ellenes diskurzust építenek. Szeptember 30-án, szerdán védelmi miniszterek és iparági képviselők csatlakoztak az Euronews Védelmi és Űrügyi Csúcstalálkozójához, amelynek középpontjában a blokk növekvő védelmi kiadásai és a tagállamok közötti együttműködés álltak.

A csúcstalálkozóra heteken át tartó, az EU-tagállamokat érő állítólagos hibrid támadások után került sor, amelyek még néhány fokozattal feljebb tolták az európai politikai establishmentet átható, amúgy is feszült újrafelfegyverzési narratívát. Mindössze néhány nappal korábban jelentette be az EU Tanács az öt Európai Védelmi Közös Érdekű Projekt (EDPCI) következő szakaszát – olyan projektekét, amelyek „lehetővé teszik az EU-országok számára, hogy együtt dolgozzanak olyan jelentős védelmi kezdeményezéseken, amelyek túl nagyok vagy túl összetettek ahhoz, hogy az egyes országok önállóan fejlesszék azokat.”

Bár különálló eseményekről van szó, a két esemény több közös pontot is mutatott, kezdve azzal, hogy az EU-országok közötti koordináció fokozására összpontosítottak a hatékonyabb fegyverkezés – és a következő évekre tervezett védelmi kiadásokra szánt milliárd eurók elköltése – érdekében. Hangsúlyozták továbbá a katonai szektor azon területeit, amelyek a legnagyobb figyelmet kapják majd – beleértve a drónokat és a katonai kapacitásokat Kelet-Európában.

Ez a földrajzi fókusz túlmutat az EU-tagállamokon, kiterjedve – legalábbis – Ukrajnára és Moldovára. A legtöbb EDPCI – mint a Drón és Drónellenes Európai Eltökéltség (DECODER) és a Keleti Flank Figyelő – Ukrajnát partnerként tünteti fel. Ukrán fegyveripari vállalkozók is jelen voltak a brüsszeli csúcstalálkozón, köztük a Fire Point, az ország egyik legprominensebb fegyvergyártó cégének vezető személyiségei.

Nagyon közeli fegyverkezési beruházások

Bár Mark Rutte NATO-főtitkár a csúcstalálkozón tett felszólalásában kijelentette, hogy „nincs közvetlen veszély” a szövetség tagjainak területeire, ő és mások sem fogták vissza magukat az instabil időszakra vonatkozó előrejelzésektől.

Theo Francken belga védelmi miniszter például „több hibrid fenyegetési akciót” és összességében „sötét telet Európa számára” jósolt – egy olyan forgatókönyvet, amelyet láthatóan több fegyverkezési kiadással és a szociális szolgáltatások leépítésével kíván kezelni, ahogyan azt számos alkalommal kifejezetten ki is jelentette.

„Európa nagyon jó volt a soft powerbe, a szociális biztonságba való befektetésben” – mondta Francken. „És gyönyörű dolog nyugdíjrendszerrel rendelkezni, szociális jóléti rendszerekkel, amikor valaki megbetegszik, amikor valaki elveszíti a munkáját – mindenünk megvan. De amikor háború van vagy hibrid fenyegetések, akkor nincs semmink.”

Tekintettel arra a jelentős összegre, amelyet az európai országok már fegyverkezésre fordítottak, az az értékelése, hogy „nincs semmink”, legjobb esetben is pontatlan.

Ez a megállapítás rendszeresen vitatott is számos európai város utcáin, ahol szakszervezetek, diákok és békemozgalmak továbbra is tiltakoznak a háborút szolgáló megszorítási költségvetések ellen.

Európának a szomszédaival együtt épített biztonságra van szüksége

Amellett, hogy Franciaország 2027-es költségvetési javaslata elleni, a szociális biztonságot és a munkaügyi cutokat ellenző nagyszabású tüntetések, valamint a németországi hadkötelezettség elleni diáksztrájkok zajlottak a múlt héten, a következő hónapokban a mozgalmak növekedése várható – beleértve egy nemzetközi ifjúsági sztrájkot novemberben.

„Elutasítjuk társadalmaink militarizálását, és támogatjuk azokat a fiatalokat, akik ezt visszautasítják” – írta a Stop ReArm Europe koalíció szeptember 23-án. „Európa-szerte több ezer középiskolás és egyetemi hallgató kel fel, hogy visszautasítsa a militarizálást és a hadkötelezettség visszatérését.”

„Az EU-ban közel 20 millió gyermek – minden negyedik – él szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának kitve” – tette hozzá a csoport. „Mindeközben a kormányok olyan katonai kiadásokat vállaltak, amelyeket az EU saját védelmi biztosa, Andrius Kubilius 2035-re 7000 milliárd euróra becsül.”

„A militarizált biztonságra elkülönített billiók egy fegyver csövével szemben hagynak minket, és a globális pénzügyi szereplőknek eladósodva” – írta a Stop ReArm, egy szolidaritáson és gondoskodáson alapuló alternatívát sürgetve. „Ennek kéz a kézben kell járnia egy el nem kötelezett külpolitikával, amely diplomácia útján oldja meg a konfliktusokat, tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és az emberi jogokat, és közös biztonságot épít mindenki számára: biztonságot a szomszédainkkal, nem ellenük.”

Írta: Ana Vračar
forrás: BreakThrough News

Német diákok: „Nem akarunk háborúba menni”

Diákok ezrei sztrájkoltak ismét Németország-szerte a sorkötelezettség és a militarizáció ellen pénteken, szeptember 25-én. Az akciók legalább 100 településen zajlottak, a fiatalok pedig a kormány által választott úttól való éles irányváltást követeltek.

„Nem akarunk katonai szolgálatra kényszerülni, és nem akarunk háborúba menni” – írták a diákok a májusi legutóbbi sztrájkjuk utáni nyilatkozatukban.

Ez a negyedik alkalom, hogy a diákok 2025 vége óta osztálytermeket cserélnek utcákra. A mozgalom megerősödött a Merz-kormány „Európa legerősebb konvencionális hadseregének” felépítésére irányuló terveivel szembeni ellenállásban – beleértve több ember bevonását a Bundeswehrbe, a német fegyveres erőkbe.

Míg a hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy a katonai toborzás továbbra is önkéntes, a diákok figyelmeztettek a nyílt sorkötelezettség felé mutató egyértelmű tendenciára. A helyi sztrájkbizottságok és aktivisták az akciók előtti széles körű elnyomást is hangsúlyozták. Ezek közé sorolták a vizsgák sztrájk napjaira történő ütemezését és a diákok iskolaterületen való bezárását – mutattak rá.

Milliárdok a Bundeswehrnek, megszorítások az iskoláknak és az ifjúsági szolgáltatásoknak

Az elmúlt hónapokban a kormány több ezer kérdőívet küldött ki, hogy felmérje a fegyveres erőkbe való belépés iránti önkéntes érdeklődést. A német média szerint a válaszadás kiábrándító volt: diákok tízezrei nyilatkoztak úgy, hogy semmilyen érdeklődést nem mutatnak. Még a hadsereg népszerűsítésére elkülönített több millió eurós költségvetés sem tudta megingatni ezt a véleményt.

„Háborús szolgálatot adnak el nekünk »kalandként«, miközben tudjuk, hogy ami vár ránk, az kényszer, megalázás, szexizmus, jobboldali szélsőségesség és rasszizmus” – teszi hozzá a diáknyilatkozat.

Ahelyett, hogy komolyan vennék az üzenetet, a hatóságok nemrég előmozdították az orvosi vizsgálatok bevezetését a célzott népesség körében, ami további frusztrációt váltott ki a diákokból.

„Nem akarunk kötelező kérdőíveket, bírságokat, sorozási orvosi vizsgálatokat, országos sorozási értékelő központokat, sem a Szövetségi Önkéntes Szolgálat katonai szolgálatba történő tervezett integrációját” – írták. „Ezek eszközök a sorkötelezettség újbóli bevezetésének előkészítésére, és így egy újabb Németországból kiinduló háborúra.”

„Sorkötelezettség esetén ágyútölteléknek képeznének ki minket, és a lövészárkokba kényszerítenének” – tették hozzá a diákok. „A háború az életünkbe kerül, míg az olyan vállalatok, mint a Rheinmetall, rekordprofitot termelnek.”

Bővebben: Ulrike Eifler: „A munkahely az a hely, ahol a háború ellen kell harcolnunk”

A sztrájkoló diákok szolidaritásukat fejezték ki a militarizáció és a költségvetési megszorítások elleni egyéb folyamatban lévő küzdelmekkel. Kijelentették, hogy csatlakoznak az október elejére Berlinbe és Stuttgartba tervezett békedemonstrációkhoz, valamint a szakszervezetek által támogatott, a költségvetési megszorítások elleni szombati, szeptember 26-i mozgósításhoz.

Döntésük tükrözi a széles körű felismerést, hogy az ifjúsági és oktatási szolgáltatások is a megszorítások e fordulójának érintettjei közé tartoznak. A junge Welt szerint az oktatásért felelős szövetségi minisztérium közel 1 milliárd eurós megszorítással néz szembe – míg 2027-ben 140 milliárd eurót bocsátanak rendelkezésre az úgynevezett védelemre.

„Minden tankot, minden rakétát leromlott iskolákkal és szociális megszorításokkal fizetünk meg” – jegyezték meg a diákok.

Írta: Ana Vracar
forrás: BreakThrough News

10-20 milliárd forintot sikerült földhöz vágni

Ezen összeg között mozog egy Magyarország által üzemeltetett Gripen vadászgép ára.

Szolnok mellett lezuhant egy Gripen vadászgép. A pilóta szerencsésen katapultált és rutinszerű orvosi vizsgálatnak vetik alá. A honvédelmi miniszter személyesen utazik a helyszínre. (Csodálkozunk, hogy nem maga a miniszterelnök használja ki az alkalmat egy kis fotózkodásra.)

Magyarország a JAS-39C és JAS-39D típusokat használja. Ezek ára a piacon 30-60 millió amerikai dollár között van, azaz átszámítva 10-20 milliárd forint; nem beszélve a szintén csillagászati árral rendelkező üzemanyagról, ami óránként 1500-2000 liter kerozint tesz ki, amely ára 500.000 és 900.000 forint (+ egyéb fenntartási költségek, személyzet, alkatrészek, tárolás…)

Eközben évente 30 ezerre tehető azon emberek száma, akik azért halnak meg, mert elégtelen az állami egészségügyi ellátás, kilométeres várólistákkal.

Bár Magyarország a baleset előtt 68 légi harcjárművel rendelkezett (18 vadászbombázó, és 50 harci helikopter, amelynek kivonása és cserélése zajlik), kereken NULLA olyan légi járművünk volt, amely tűzoltásra alkalmas. Márpedig Magyarországon emberi életeket veszélyeztető tüzek voltak a globális klímakatasztrófa okozta aszályok miatt. Sokan otthonaikat vesztették el. Ez is azt jelzi, hogy a politikai elit számára az emberek legyilkolására gyártott gépek fontosabbak, mint a védelmük.

Csak ez az egy gép kb. 5-10 ezer csípőműtét ára, azaz konkrétan lenullázná a 2026. januári 9550 fős várólistát. Ez 3000 szakorvos vagy 15000 ápoló éves bére. 5-10 ezer háziorvosi rendelő éves fenntartási költsége. Egy azonnali 0,4%-os nyugdíjemelés mindenkinek.

A szervilis NATO-párti hazai média egyik fő képviselője sem nevezte meg az összeget, amit sikerült egy nap alatt – sajnos szó szerint – földhöz vágni.

Irán, Grönland, Spanyolország: a NATO 3.0 valódi arca

Hogyan fegyverzik fel, hallgattatják el és vonják bele Európát Washington háborúiba.

A NATO ankarai csúcstalálkozója úgy vonul be a történelembe, mint az a pillanat, amikor az európai vezetők megingathatatlan egységet mutattak Donald Trump-pal, pontosan azon a napon, amikor az amerikai elnök újrakezdte Irán bombázását, továbbra is fenyegetett Grönland annektálásával, és nyomást gyakorolt Spanyolország baloldali kormányára, amiért az megtagadta, hogy meghajoljon Washington akarata előtt.

„Az ankarai csúcs megmutatja, hogy a NATO 3.0 stratégia az európai országok egyre mélyebb integrációját jelenti az amerikai katonai konfrontációs stratégiába” – állítja Walter Baier, az Európai Baloldal Pártja (EBP) elnöke.

Mark Rutte, a NATO főtitkára azt állítja, hogy a Szövetség „erősebb, mint valaha”. Ez az állítólagos erő azonban katonai eszkaláción és politikai igazodáson alapul, amely messzebb viszi Európát minden független külpolitikától.

A NATO új doktrínája megköveteli az európai államoktól, hogy GDP-jük 5%-át fordítsák katonai kiadásokra: 3,5%-ot védelmi kiadásokra és 1,5%-ot védelmi beruházásokra. Ez a döntés jelentős társadalmi költségekkel jár.

„Minden fegyverkezésre költött euró egy olyan euró, amelyet nem iskolákra, egészségügyre, közszolgáltatásokra vagy igazságszolgáltatásra fordítanak” – hangsúlyozza David Pestieau, az EBP alelnöke. „Míg az európai közszolgáltatások krónikus alulfinanszírozástól szenvednek, a kormányok hirtelen több tízmilliárdot találnak fegyverek vásárlására. Ezt a militarizációt elkerülhetetlenül új megszorító politikákon keresztül fogják finanszírozni.”

Növekvő ellenállás szerte Európában

Az ellenállás terjed. A brit The Economist magazin nemrég kiemelte a fegyverkezési verseny elleni mozgósítások felfutását, hivatkozva a június 14-én Brüsszelben a „Jólétet, ne háborút!” (Welfare, Not Warfare) jelszó alatt vonuló ezrekre, valamint a szakszervezetek által Olaszországban a megnövelt katonai kiadások ellen vezetett tüntetésekre. A fegyverkezési láz másik oldala azonban megmutatkozott egy nemrégiben Brüsszelben tartott tüntetésen, ahol ezrek vonultak a „jólétet, ne háborút” transzparens alatt. Tavaly Olaszországban a szakszervezetek mintegy 500 000 embert vittek az utcára a megnövelt védelmi kiadások elleni tiltakozásként.”

Az Európai Baloldal számára a NATO 3.0 nem hoz nagyobb biztonságot. Rutte az amerikai iráni bombázásokat „abszolút szükségesnek” nevezte. A csúcs zárónyilatkozata leszögezi, hogy Irán soha nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel, és a Hormuzi-szorosnak nyitva kell maradnia – de nem tartalmaz felszólítást tűzszünetre, diplomáciára vagy tárgyalásokra.

„Ez a kihagyás nem véletlen; politikai döntés” – érvel Walter Baier. „Amikor a nemzetközi válságokra adott egyetlen válasz a katonai eszkaláció lesz, Európa lemond a békét szolgáló szerepéről.”

Rutte maga úgy mutatta be a NATO-t, mint „egy platformot, amely lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy világszerte kivetítse hatalmát”. A NATO nem védelmi szövetség.

Amikor Trump kritizálta az európai szövetségeseket az Iránnal szembeni konfrontációban nyújtott támogatásuk hiánya miatt, Rutte emlékeztette őket az európai bázisokról indított több ezer amerikai katonai repülőútra, amelyek e műveleteket támogatják. Eközben az USA megakadályozza, hogy Irán szabadon értékesítse olaját a világpiacon, miközben továbbra is támogatja Izrael libanoni háborúját – a tűzszüneti megállapodások ellenére.

„Miért kell az európai népeket továbbra is olyan háborúkba belerángatniuk, amelyek halált vetnek és a világot káoszba és gazdasági válságba sodorják?” – kérdezi David Pestieau. „Európának független külpolitikára van szüksége, amely a nemzetközi jogra, diplomáciára és békére épül, nem pedig Washington döntéseihez való igazodásra.”

A kockázat messze túlmutat Iránon. Az európai katonai tisztségviselők ma már nyíltan elismerik, hogy az USA a Csendes-óceánra kívánja összpontosítani erőforrásait Kína ellensúlyozására, míg Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia a kontinens militarizálásáért, mint egy Oroszországgal való teljes konfrontáció stratégiájának része. Az Európai Baloldal elutasítja azt a gondolatot, hogy az európai népeknek egy olyan stratégiát kellene finanszírozniuk, amely Kínával és Oroszországgal való még veszélyesebb katonai konfrontációhoz vezethet.

Az ankarai csúcs a NATO antidemokratikus természetét is leleplezte. A csúcs előestéjén Rutte kijelentette, hogy „a demokrácia azt jelenti, hogy az embereknek lehetőséget kell kapniuk a tiltakozások megszervezésére”. Ugyanakkor a török hatóságok újságírókat, ügyvédeket és baloldali aktivistákat tartóztattak le, betiltották a nyilvános összejöveteleket, blokkolták a független médiát, és kiutasították Sean Conner-t (a Nemzetközi Békefórum ügyvezető igazgatóját) és más nemzetközi aktivistákat – pusztán azért, mert részt akartak venni egy NATO-ellenes ellencsúcson.

Ez az ellentmondás nem elszigetelt. Szerte Európában fiatalokat vonnak felelősségre békés akcióikért vagy a sorozás visszatérésének ellenzéséért. A Palesztina melletti szolidaritási mozgósítások pedig egyre növekvő elnyomással szembesülnek.

„A militarizáció soha nem korlátozódik a katonai költségvetésekre” – mondta Walter Baier. „Fokozatosan átformálja az állampolgárok és az állam közötti kapcsolatot, gyengíti a közszabadságokat, és bűnözővé bélyegez társadalmi mozgalmakat. A béke védelme egyben a demokratikus jogok védelmét is jelenti.”

A gyengeség jele

Mégis az a tény, hogy a NATO-vezetőknek egy olyan palotában kellett találkozniuk, mint egy ostromlott erődben, elzárva Ankara összes utcáját, mély gyengeséget árul el. Félnek a közvéleménytől. Egy friss Európai Külkapcsolati Tanács tanulmány szerint egyre több európai utasítja el a szociális kiadások csökkentését a fegyverkezés finanszírozására.

„Az Európai Baloldalként felszólítunk az őszi európai mozgósítások megerősítésére – a társadalmi mozgalmak, szakszervezetek, ifjúsági szervezetek és békemozgalmak által –, hogy egy másik utat védjünk Európa számára: szociális igazságosságot, ne háborút; a NATO 3.0 logikája ellen” – zárja David Pestieau.

Támogatjuk az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) újjáélesztését egy új biztonsági rend, egy „Helsinki 2.0” megteremtése érdekében. Ez magában foglalja a semlegesség és az el nem kötelezettség teljes tiszteletben tartását, mint pozitív hozzájárulást egy új európai biztonsági architektúrához.

Európai Baloldali Párt

A NATO-csúcs milliárdokat ígért a fegyveriparnak

A NATO-tagállamok az ankarai csúcstalálkozón tárgyaltak a megnövelt katonai kiadások terén elért előrehaladásról, miközben a progresszív erők ellenállásba ütköztek az ellentüntetések miatt.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamainak állam- és kormányfői július 7–8-án csúcstalálkozón találkoztak Ankarában, Törökországban, amelynek középpontjában a 2025-ben vállalt megnövelt védelmi kiadások terén elért előrehaladás, a fegyveripar bővítése és az ukrajnai háború további szítása állt. Már a csúcs kezdete előtt a törökországi progresszív szervezetek és aktivisták erős elnyomásról és több tucat letartóztatásról számoltak be, mivel az Erdogan-kormányzat igyekezett minimalizálni az ellentüntetéseket.

A találkozó előtt Mark Rutte, a NATO főtitkára jelezte, hogy a vállalt 5%-os GDP-arányos kiadás elérésére irányuló „világos, konkrét és hiteles” nemzeti tervek kerülnek a középpontba. „És az eddigi bizonyítékok lenyűgözőek. Egy tízéves projekt mindössze egy év elteltével azt látjuk, hogy az európai szövetségesek és Kanada már GDP-jük körülbelül 4%-át fektetik védelemre és biztonságra” – mondta Rutte.

Miközben Rutte dicsérte ezeket a növekvő fegyverkezési kiadásokat – amelyeket ezrek vitattak szerte Európában –, a csúcs kísérőprogramja arra utal, hogy a találkozó elsődleges haszonélvezője a fegyveripar, különösen annak egyesült államokbeli képviselői. Az idei csúcsot a NATO-csúcs Védelmi Ipar Fórumával egybekötve tartják, ahol Rutte hangsúlyozta az új nagyszabású beszerzési szerződéseket. „A nap folyamán a szövetségesek és az ipar, mindkét oldalról, új jelentős projekteket fognak bejelenteni, és milliárdokra, szó szerint milliárd dollárra rúgó szerződéseket fognak aláírni” – jelentette ki a NATO-főtitkár.

Figyelemre méltó, hogy a második Trump-adminisztráció elégedetlensége mellett az európai szövetségesek háborús szövetségbe történő befektetéseivel és az (amerikai gyártmányú) fegyverek vásárlására ösztönző felhívásokkal kapcsolatban Rutte kiemelte az új transzatlanti katonai ipari partnerségeket. „Üdvözlöm, hogy az Egyesült Államok és több vezető védelmi vállalata, köztük az Anduril, a Boeing, a General Dynamics Land Systems, a Lockheed Martin és a Raytheon új ipari együttműködési kezdeményezésekről állapodott meg a védelmi szektor jelentős európai szereplőivel, mint például a Diehl, a PGZ és a Rheinmetall” – jelentette be Rutte kedden. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kulcsfontosságú amerikai képességeket, mint az Abrams harckocsi, az AMRAAM-ok [levegő-levegő rakéták], az ATACMS-ek [rövid hatótávolságú szuperszonikus ballisztikus rakéta], a Barracuda-500M, a Small Diameter Bombs és a Stingerek itt, Európában gyártsunk vagy tartsunk fenn.”

A csúcs megnyitó beszédeiben Rutte azzal érvelt, hogy a NATO-ra fordított több pénz munkahelyeket és Európa ipari tájának újjáéledését fogja eredményezni – ezt a nézetet a szakszervezeti tagok és a békemozgalmak vitatták. Sokan közülük a csúcsot arra használták fel, hogy figyelmeztessenek a katonai ipar bővítésének valódi költségeire, amely a közberuházások rovására megy, és csak keveseknek hoz hasznot. Katalán szervezetek hangsúlyozták, hogy az ebbe az ágazatba történő befektetések jóval kisebb hozamot hoznak, mint a fenntartható energiába, oktatásba vagy egészségügybe történő beruházások, és elkerülhetetlenül a fegyveres konfliktusok – például az ukrajnai – folytatódásához vagy kiterjesztéséhez vezetnek.

A NATO háborús napirendjét bírálták a csúcsot fogadó országban is, különösen a Török Kommunista Párt (TKP) által július 4–12. között több helyszínen szervezett Nemzetközi NATO-ellenes Csúcstalálkozón keresztül. „E találkozó célja, hogy szélesebb közönség számára leleplezze a NATO valódi arcát, erősítse az imperialista-ellenes tudatot, és erős figyelmeztetést küldjön a törökországi és a világ más kormányai felé, hogy ne mélyedjenek el jobban az imperialista háborús tervekben” – írta a TKP.

„Azért gyűltünk össze itt, hogy tiltakozzunk egy véres, militarista szervezet ellen, amely megszállásokra, puccsokra és mészárlásokra épül” – tette hozzá Kemal Okuyan, a TKP főtitkára egy isztambuli tiltakozás során.

A Görög Kommunista Párt (KKE) is hangot adott ezeknek az érzelmeknek egy június végi TKP-nagygyűlésen. „A NATO megalapításának első napjától, 1949-ben, a kapitalizmus őrzője, az imperializmus fegyveres szárnya a népek ellen, és a Szovjetunió, a szocialista építés és a forradalmi mozgalom ellen irányuló antikommunista erő volt” – figyelmeztetett a KKE. „Bármilyen formát is öltsön a NATO – legyen az „globális”, „európai” vagy ahogy egyesek most „NATO 2.0”-nak vagy „NATO 3.0”-nak nevezik –, ugyanolyan veszélyes marad a népekre nézve.”

A TKP és más progresszív szervezetek bírálták a török kormányt, amiért úgy állítja be magát, mint amelyik kritikus a Nyugattal szemben olyan kérdésekben, mint a gázai népirtás, miközben tagja a háborús szövetségnek és bűnrészes annak káros terveiben. „Semmi sem változott a rendszer szabályai oldalán azóta, hogy Törökország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz” – írta a TKP. „Miközben hazafias retorikába burkolóznak [Igazság és Fejlődés Pártja, AKP], soha nem mondtak le arról a törekvésükről, hogy regionális hatalommá váljanak az imperialista országokhoz, mindenekelőtt az Egyesült Államokhoz való igazodással.”

Az elmúlt napokban a TKP NATO-ellenes tüntetéseket szervezett Isztambulban, Izmirben, Adanában és Szamszunban, többek között. Az elöljárók által elrendelt teljes tilalom ellenére Ankarában is felvonulásra került sor, ahol több mint 100 résztvevőt őrizetbe vettek, és több rendőri sérülésről számoltak be. Ezek a letartóztatások hozzáadódnak a NATO-csúcs ellenzésével kapcsolatos, nemzetközi aktivistákat is magában foglaló több száz őrizetbe vétel összesített számához.

„A NATO-csúcs előtt az Erdogan-kormány Törökországot olyan térré változtatta, ahol az alapvető demokratikus jogokat és szabadságokat szisztematikusan elnyomják” – írta a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Liga (SKOJ) egy közleményben tagja, Miloš Karavezić letartóztatásáról. „Ez év júniusa óta az ankarai ügyészséget politikai eszközként felhasználva egy úgynevezett „terrorellenes műveletet” indítottak. Eddig több mint 500 embert tartóztattak le, köztük progresszív politikai pártok tagjait, munkás- és ifjúsági aktivistákat.”

forrás: Breakthrough News

Európai vezetők Trump-nak udvarolnak a NATO-csúcson több milliárd dolláros fegyverüzletek bejelentésével

DONALD TRUMP amerikai elnök ma délután érkezett Ankarába a legújabb NATO-csúcsra, miközben a transzatlanti katonai szövetség több milliárd dolláros fegyverüzleteket jelentett be, hogy megpróbálja kiengesztelni a kiszámíthatatlan amerikai vezetőt.

Trump, aki gyakran panaszkodott arra, hogy az európai szövetségesek nem költenek eleget hadieszközökre, először Recep Tayyip Erdogan török vezetővel ült le, aki szoros szövetségese és az idei találkozó házigazdája, és aki melegen köszöntötte az amerikai elnököt egy helyi légibázison, majd egy kidolgozott üdvözlő ceremónián.

„Néha kijössz a legkeményebb emberekkel is, mint ő” – mondta Trump, Erdoganra mutatva, amint a két fél leült a találkozóra.

Trump úr ismételten dicsérte Törökországot az Egyesült Államok iránti lojalitásáért, különösen az USA és Izrael Irán elleni provokáció nélküli háborúja során.

A nap folyamán a NATO több milliárd dollár értékű katonai projektet mutatott be – egy olyan költekezést, amelyet Mark Rutte, a szövetség főtitkára „jól elköltött pénznek” nevezett.

Néhány projektet az Európai Unió által „védelmi” célokra létrehozott olcsó hitelrendszerből származó forrásokból finanszíroznak, amely összesen akár 170 milliárd dollárt is elérhet a tőkepiacokon bevont összegekből.

„Biztosítanunk kell, hogy gazdasági erőnket katonai képességekké alakítsuk át, pénzzé téve a terveket a védelmi tervektől a drónokig, a pénztől a rakétákig és elfogókig” – mondta Rutte.

Eközben Trump ma azt is közölte, hogy az Egyesült Államok feloldja a Törökországgal szemben bevezetett szankciókat, amelyeket Erdogan kormányának 2019-es orosz rakétavédelmi rendszer vásárlása után léptettek életbe. Az országot emiatt kizárták az USA F-35 vadászgép-programjából.

Amikor Törökország F-35-ös rendszerbe való visszatéréséről kérdezték, Trump Erdogan mellett ülve azt mondta: „ez mindenképpen olyasmi, amit meg fogunk fontolni.”

A lépés feldühítette Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnököt, akit természetesen továbbra is köröz a Nemzetközi Büntetőbíróság a gázai potenciális háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Hétfőn a Fox News Israel-nek nyilatkozva Netanyahu felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne adjon el F-35 vadászgépeket Törökországnak, azzal az indokkal, hogy Erdogan „nyíltan felszólít Izrael megsemmisítésére”.

Azt mondta, a vadászgépek eladása Törökországnak „felborítaná az erőegyensúlyt a Közel-Keleten, amelyet végső soron az izraeli légi fölény garantál, és azt is hiszem, hogy Amerika közel-keleti jelenléte.”

forrás: Morning Star

NATO 3.0: Szövetség vagy katonai-ipari befektetési alap?

A NATO intervencióinak ellentmondásai, képmutatásai és pusztító következményei jóval a bombák elhallgatása után is láthatóak maradtak.

Nehéz idők ezek mindazok számára, akik következetesen bírálták a NATO-t. A „Szabad Világ” védelmének korszakától a kommunizmussal szemben, a „humanitárius intervenció” és a „Globális Terrorharc” korán át egészen a mára vélt egzisztenciális küzdelemig szinte az egész nyugaton kívüli világ ellen, a Szövetség újra és újra újraértelmezte a létét igazoló narratívákat. A nyelvezet változik; a mögöttes logika nem. A NATO továbbra is nélkülözhetetlen marad, és minden új ellenség (akár felfedezett, felnagyított vagy aktívan előállított) újabb bizonyítékul szolgál szükségességére.

Évtizedeken át az antimilitarista, antihegemón vagy baloldali nézőpontú kritikusoknak keményen meg kellett küzdeniük e mítosz lebontásáért a politikai elit, a mainstream média, az akadémiai intézmények és a biztonságpolitikai szakértők egyesült erőfeszítéseivel szemben. Maga az intellektuális feladat sosem volt különösebben nehéz. Az intervenciók ellentmondásai, képmutatása és pusztító következményei jóval a bombák elhallgatása után is láthatóak maradtak. Ahhoz kellett bátorság, hogy a kialakult konszenzussal szemben beszéljen az ember.

Ironikus módon ma a Szövetség saját vezetői váltak a leghatékonyabb igazságmondóivá. Donald Trump ismételten lehántotta a NATO-t hagyományosan övező erkölcsi nyelvezetet. Mark Rutte, a Szövetség főtitkára hasonlóképpen őszintévé vált, miközben Németország kancellárja és Franciaország elnöke is egyre feltűnőbb nyíltsággal beszél Európa katonai jövőjéről. Mégis, a kiváltság, hogy igazat mondjanak arról, mivé lett a NATO, csak a hatalom birtokosait illeti meg. Ahogy az ankarai csúcs előtt a tiltakozó mozgalmak elleni elnyomás is mutatja, a polgárok ismerhetik az igazságot erről a katonai óriásról – de nem várható el tőlük, hogy szervezkedjenek ellene.

Az ankarai csúcs még el sem kezdődött, máris ismertek a következtetései. A „történelmi csúcs” kifejezés annyira túlhasználttá vált, hogy szinte elveszítette értelmét. Egyes megfigyelők a NATO „európaizálódására” számítanak, az európai szövetségesek nagyobb felelősséget vállalva a Szövetség finanszírozásában és vezetésében. Ez azonban nagyrészt retorikus marad. Európa nem képes helyettesíteni az Egyesült Államokat mint a Szövetség katonai gerincét. Képes azonban önként meghúzni a hurkot a saját nyaka körül – és talán az egész világ nyaka körül is. Míg az atlantiak továbbra is a Washington–Brüsszel kapcsolattal és azzal foglalkoznak, vajon Trump valóban csökkenteni kívánja-e Amerika elkötelezettségét, addig egy jelentősebb átalakulás megy végbe magában Európában. Új katonai koalíciók alakulnak ki a NATO-n belül. A balti államok és Lengyelország egyre inkább a saját biztonságpolitikai napirendjüket követik, történelmi sérelmek és mély oroszellenesség vezérelte. Svédország és Finnország, egykor a semlegesség szimbólumai, gyorsan felkarolták a militarizmust, Helsinki mára még nukleáris fegyverek telepítését is engedélyezi a területén (természetesen amerikai fegyverekét, ami ezeket az államokat egyre mélyebben integrálja Washington stratégiai architektúrájába). Hasonló regionális katonai konfigurációk csendben körvonalazódnak a Balkánon is, ahol Horvátország, Albánia, Bulgária és Koszovó egyre gyakrabban beszél saját védelmi együttműködésük megerősítéséről: NATO a NATO-n belül.

Ami azonban valóban megkülönbözteti a NATO 3.0-t, az nem csupán az Oroszországot és Kínát stratégiai ellenfelekként nyíltan megnevező hajlandósága, vagy globális ambícióinak hangoztatása. Rutte maga magyarázta el, hogy a NATO azért nélkülözhetetlen, mert lehetővé teszi az Egyesült Államok számára, hogy Európán keresztül globális hatalmat vetítsen ki. Európa tehát platformként és erőszorzóként funkcionál az amerikai globális stratégia számára (ahogy azt az Epic Fury hadművelet is mutatja).

Még beszédesebb az a nyelvezet, ahogyan a NATO ma önmagát leírja. Rutte büszkén beszél egy „védelmi ipari forradalomról”. A kifejezés sokatmondó. Ahogy az első ipari forradalom gyárakkal és gépesítéssel alakította át a termelést, úgy kívánja a NATO 3.0 újraszervezni a katonai termelést egy teljesen új léptékben, nem elsősorban a védelem, hanem a tartós jövedelmezőség érdekében. A „kollektív biztonság”, „stratégiai autonómia” és „elrettentés” retorikája mögött egy sokkal egyszerűbb valóság áll: a NATO egyre inkább úgy működik, mint egy mechanizmus, amely példátlan összegű közpénzt csatornáz magánvállalati kezekbe.

Így a NATO 3.0 egy újabb mutációt képvisel: egy szövetséget, amelynek fő történelmi küldetése egyre inkább a nyugati gazdaságok állandósított militarizálása, és nagy valószínűséggel egy új háború Oroszországgal.

A pillanat feltűnő. Évtizedekig a kormányok ragaszkodtak ahhoz, hogy a közfinanszírozás megszorításokat igényel. Kórházak, egyetemek, nyugdíjak és szociális ellátások állítólag kénytelenek voltak elfogadni a fájdalmas költségvetési fegyelmet. Hirtelen ezen fiskális korlátok egyike sem vonatkozik a katonai kiadásokra. Az egészségügyben vagy oktatásban politikailag lehetetlennek tartott hiányok teljesen elfogadhatóvá váltak a fegyverbeszerzéseknél. A védelmi kiadásokat már nem teherként, hanem befektetési stratégiaként és kiváló lehetőségként mutatják be munkahelyek teremtésére (nem említik a háborúskodással általában együtt járó megnövekedett temetőket).

Ez további mélyreható kérdéseket vet fel. Ha a felhőalapú számítástechnikát, mesterséges intelligenciát, műholdas kommunikációt és autonóm fegyvereket egyre inkább magán technológiai vállalatok fejlesztik, ki ellenőrzi végső soron a nemzetbiztonságot? Ha a kormányok strukturálisan függővé válnak a kereskedelmi szolgáltatóktól, hol marad a demokratikus elszámoltathatóság? Amikor a katonai beszerzés kezd hasonlítani a kockázati tőkebefektetéshez, kinek használ valójában az állandó bizonytalanság? Ezek a kérdések meglepően kevés figyelmet kapnak.

Ehelyett csak a vészhelyzet nyelvét halljuk. Európának azonnal újra fel kell fegyverkeznie. Az ipari termelést fel kell gyorsítani. A beszerzési szabályokat egyszerűsíteni kell. A katonai beruházások nem várhatnak. A történelem azonban arra tanít, hogy a vészhelyzetek ritkán maradnak ideiglenesek. A rendkívüli intézkedések fokozatosan az irányítás állandó formáivá válnak. Az észlelt folyamatos fenyegetés körülményei között a rendkívüli katonai kiadások normálissá kezdenek válni, míg az oktatásba, egészségügybe vagy szociális igazságosságba történő beruházások követelései hirtelen fiskálisan felelőtlenné válnak.

A biztonság kolonizálja a politikát. Ami a szemünk előtt kibontakozik, az egy olyan modell, amelyben maga a háború is egyre privatizáltabbá válik. A magán védelmi vállalkozók, technológiai cégek, logisztikai vállalatok és MI-fejlesztők nélkülözhetetlen szereplőkké válnak a katonai ökoszisztémán belül. Még maga a hadviselés is egyre távolibbá válik. A mesterséges intelligencia, az autonóm rendszerek és a digitális infrastruktúrák lehetővé teszik a katonai műveletek kiszervezését, automatizálását és kereskedelmi forgalomba hozatalát példátlan módon. A háborúhoz nem feltétlenül szükséges tömeges mozgósítás; befektetési portfóliókra van szükség.

A kis tagállamok számára, amelyek a háborúskodás helyett jólétet reméltek, a következmények különösen elgondolkodtatóak. A védelmi költségvetések növelését a Szövetség iránti szolidaritásként tüntetik fel, de a valóságban gyakran hasonlít egy hatalmas katonai-ipari befektetési rendszerben való kötelező részvételhez. A polgárok olyan fegyvereket finanszíroznak, amelyeket nem termelnek és nem is ellenőriznek, védelmet vásárolva olyan fenyegetések ellen, amelyeket gyakran felerősít éppen az a geopolitikai logika, amely fenntartja a rendszert.

A NATO soha nem volt pusztán katonai szövetség az ENSZ által alapozott nemzetközi renden belül. Mindig is a nyugati stratégiai világnézet kifejeződése volt. Ma valami még összetettebbé válik: olyan rendszerré, ahol a biztonságpolitika, iparpolitika, technológiai hatalom és tőkefelhalmozás egyre inkább egyesül. Az ankarai csúcs nemcsak a védelemről és elrettentésről fog szólni; megmutatja majd, hogy a kapitalizmus, a technológia és a szervezett erőszak jövője mennyire összefonódott. Ez újabb fejezete lesz a háborúskodás állandósításának politikai gazdaságtanában.

Írta: Biljana Vankovska, a politológia és nemzetközi kapcsolatok professzora a Szkopjei Szent Cirill és Metód Egyetemen, a Synergia Orbi: Szkopjei Globális Elemző Intézet elnöke, és Macedónia legbefolyásosabb közéleti értelmiségije. Tagja a No Cold War kollektívának.

Ez a cikk a Globetrotter jóvoltából készült.

Irán számonkérést követel azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek részt vettek az amerikai–izraeli háborúban az ország ellen

Ellentétben néhány európai ország nyilvánosan hangoztatott álláspontjával, Mark Rutte NATO-főtitkár most megerősítette, hogy az Egyesült Államok ezen országok területeit használta több ezer légitámadás végrehajtásához az Irán elleni háborúja során.

Irán követeli, hogy a NATO-szövetség mindazon tagjait, akik részt vettek az amerikai–izraeli háborúban az ország ellen az év elején, vonják felelősségre háborús bűncselekményekért és a nemzetközi jog egyéb megsértéséért.

A követelés Mark Rutte NATO-főtitkár nemrégiben tett beismerését követi, amelyben elismerte az európai országok szerepét az Irán elleni amerikai–izraeli háborúban, amely február 28-án kezdődött és április 8-án tűzszünettel ért véget.

Rutte szerdán a Fox Newsnak nyilatkozva elismerte, hogy az amerikai–izraeli Irán elleni agresszió során több ezer repülőgép szállt fel az Egyesült Államok különböző európai országokban található bázisairól.

„Országról országra, szövetségesről szövetségesre – mindenki rendelkezésre bocsátotta a bázisait” – mondta Rutte. „4–5 ezer repülőgép szállt fel európai bázisokról az Epic Fury támogatására” – fogalmazott, válaszolva a NATO-tagok amerikai háborús erőfeszítések során nyújtott gyenge támogatásával kapcsolatos panaszokra.

Rutte megismételte ezeket a megjegyzéseket aznap későbbi, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott találkozóján is.

Trump azonban továbbra sem tűnt lenyűgözöttnek Rutte állításaitól. Elégedetlenségét fejezte ki az európai szerepvállalással kapcsolatban, és nyilvánosan megkérdőjelezte a NATO hozzájárulását háborús erőfeszítéseihez, kijelentve, hogy a legtöbbjükkel csalódott.

Olaszország cáfolja Rutte állításait

Rutte név szerint említette Olaszországot és Romániát, példaként hozva fel őket az európai támogatásra az Irán elleni, hivatalosan Epic Fury hadműveletnek nevezett amerikai háborúban.

„Ha Olaszországot nézzük, 500 repülőgép szállt fel az olaszországi amerikai bázisokról az Epic Fury támogatására” – állította Rutte, ami kényes helyzetbe hozta Olaszország szélsőjobboldali kormányát, tekintettel a háborúval szembeni nyilvános ellenző álláspontjára.

Olaszországban több mint száz amerikai katonai létesítmény található, köztük egy nagy haditengerészeti bázis Szicíliában és egy légibázis az északi régióban.

Giorgia Meloni miniszterelnök szélsőjobboldali kormánya azonban hivatalosan elhatárolódott az amerikai háborús erőfeszítésektől, nagyrészt az országban tapasztalható erős háborúellenes néphangulat miatt.

Olaszországban az elmúlt hónapokban nagyszabású nyilvános tiltakozások és sztrájkok zajlottak, többségében munkavállalók által, a palesztinai vagy libanoni izraeli háborúkban, valamint az Irán elleni amerikai–izraeli támadásokban való részvétel ellen.

Rutte olaszországi állításai most hatalmas felháborodást váltottak ki az országban, az ellenzék új magyarázatokat követel a kormánytól.

Szerdán a Meloni-kormány cáfolta Rutte állításait, „félrevezetőnek” nevezve azokat.

„Ahogyan azt a parlamentben már tisztáztuk, a kormány kizárólag technikai és logisztikai, nem kinetikus tevékenységeket engedélyezett” – idézték Guido Crosetto olasz védelmi minisztert.

Crosetto azt is állította, hogy Rutte összekeverte az „engedélyezett támogató járatokat a harci műveletekkel”, és kijelentette, hogy részvételük kizárólag „technikai és logisztikai támogatásra” korlátozódott.

Crosetto szerint Olaszország fellépései nem sértettek semmilyen nemzetközi jogot, és tettei az alkotmány és szövetségeseivel kötött megállapodások értelmében történtek – jelentette a Reuters.

A NATO bűnrészességének súlyos beismerése

Esmail Baghaei, az iráni külügyminisztérium hivatalos szóvivője június 25-én, csütörtökön közösségi média-bejegyzésben vetette fel a felelősségre vonás kérdését.

Baghaei Rutte megjegyzéseit „a NATO aktív bűnrészességének egyértelmű és súlyos beismerésének nevezte egy szuverén ENSZ-tagállam elleni törvénytelen agresszív háborúban – ami a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányának alapelvei nyilvánvaló megsértése.”

Olaszországon és Románián kívül, amelyeket Rutte név szerint említett, „minden más európai országnak, amely segítette az amerikai–izraeli agressziót Irán ellen, magyarázatot kell adnia saját népe és a világ számára arra, hogy miért döntöttek úgy, hogy részt vesznek ebben a nyílt agresszióban és az iráni nép ellen elkövetett tömeges atrocitásokban” – hangsúlyozta Baghaei.

Több mint 3300 iráni – köztük több száz gyermek, valamint legfelsőbb politikai és katonai vezetők – vesztette életét az amerikai–izraeli csapásokban, amelyek közel 40 napig tartottak.

Az Egyesült Államok és Izrael által végrehajtott válogatás nélküli bombázások több száz iskolát, egyetemi kampuszokat, tudományos laboratóriumokat, sportkomplexumokat, egyéb polgári infrastruktúrát és egészségügyi létesítményeket pusztítottak el az országban, emellett megbénították a globális gazdaságot, miután Irán megtorlásul korlátozásokat vezetett be a Hormuzi-szoroson keresztüli kereskedelemre.

Egy ilyen amerikai csapás egy minábi általános iskolára a háború első óráiban több mint 160 iskoláslány halálát okozta, ami világszerte felháborodást és háborús bűnök vádját váltotta ki.

„A szervezetet [a NATO-t] és az egyes tagállamokat, amelyek részt vettek az ilyen döntéshozatalban, felelősségre kell vonni minden következményért” – mondta Baghaei.

forrás: Breakthrough News

Trump kormányzata 5000 katona kivonását fontolgatja Németországból: ok az ünneplésre?

A Trump-kabinet nemrégiben tett bejelentése, miszerint legalább 5000 amerikai katonát vonnak ki Németországból, és felfüggesztik a tervezett nagy hatótávolságú amerikai rakéták telepítését, ellentmondásos reakciókat váltott ki az európai országban.

Évtizedek óta a háborúellenes csoportok az amerikai csapatok és nukleáris képességekkel rendelkező rendszerek németországi kivonását követelték, miközben a Tomahawk cirkálórakéták, SM-6 rendszerek és Dark Eagle hiperszonikus fegyverek németországi tervezett állomásoztatását Oroszország ellen irányuló jelentős eszkalációként ítélték el. Ezen telepítések lemondása ezért első pillantásra győzelemnek tűnik. A Reuters jelentése szerint a Pentagon a következő 6-12 hónapban tervezi a csapatlétszám csökkentését, ami az amerikai európai jelenlétet nagyjából a 2022 előtti szintre visszahozza.

Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy Németország jelenleg 35-39 000 amerikai katonának ad otthont, és továbbra is az amerikai katonai műveletek központi logisztikai központja a kontinensen. Továbbra is itt található a Ramstein légitámaszpont, a Landstuhl Regionális Orvosi Központ és a kulcsfontosságú NATO-parancsnoki infrastruktúra, amelyek nélkülözhetetlenek az amerikai műveletekhez Európában, Nyugat-Ázsiában és Afrikában. Ezért a bejelentés valódi stratégiai jelentősége nem magában a személyi állomány csökkentésében rejlik.

Ehelyett az amerikai katonai intézményrendszer egyes részei azért bírálták a kivonási terveket, mert Németország továbbra is központi szerepet játszik az amerikai katonai erő kivetítésében, és magas rangú republikánus törvényhozók arra figyelmeztettek, hogy a lépés gyengítheti az elrettentést, és „rossz jelzést” küldhet Oroszországnak.

A német uralkodó osztály számára a tervezett amerikai fegyverek telepítésének látszólagos lemondása (vagy legalábbis felfüggesztése) éppen ezért pusztító: ezt az Oroszországgal szembeni elrettentés fontos elemeként tekintették. A Reuters szerint az európai államok már most terveket dolgoznak ki, hogy maguk „töltsék be a rést”. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) szinte azonos megfogalmazásban értelmezte a kivonást, azzal érvelve, hogy a döntés „aláhúzza, hogy Európának tovább kell növelnie a védelemre fordított beruházásokat”. A politikai üzenet világos: a német és európai burzsoázia egyes részei nem a feszültségcsökkentés lehetőségeként értelmezik az amerikai lépést, hanem érvként a saját, agresszívabb fellépés mellett.

Ez a folyamat már a legutóbbi bejelentés előtt is zajlott, különösen a NATO–Oroszország konfliktus 2022 utáni eszkalációjának összefüggésében. Azóta Németország a köztársaság történetének leggyorsabb militarizációján ment keresztül. A katonai kiadások drámaian megemelkedtek – 35 milliárd dollárról 2014-ben 114 milliárd dollárra 2025-ben – miközben az elmúlt hónapokban a megszorítások sújtották a német munkásosztályt: szociális, oktatási és egészségügyi vágások, a nyugdíjak megszorításai és a kötelező katonai vizsga bevezetése párhuzamosan erősödtek.

Az amerikai csapatok kivonása nem egyenlő a demilitarizációval

A német háborúellenes mozgalom egyik cikke tömören foglalta össze a dinamikát: az amerikai rendszerek kivonása nem jelent törést a militarizációval, hanem az eszkaláció felelősségét a német és európai tőkére hárítja át.

A „Soha többé háborút – Fegyvereket le!” („Nie wieder Krieg – Die Waffen nieder!”) kezdeményezés egy nyilvános közleményben azzal érvelt, hogy a német kormány és katonai körök már most is felhasználják az amerikai bejelentést, hogy fokozzák a független európai újrafegyverkezésre irányuló felhívásokat. A szervezet üdvözölte, hogy az amerikai első csapásra képes rendszereket nem telepítik Németországban, ugyanakkor elutasította azokat a kísérleteket, amelyek ezeket német vagy európai rendszerekkel kívánnák helyettesíteni, azzal érvelve, hogy Németország már most is európai nagy hatótávolságú rakétarendszerek kifejlesztését tervezi, amelyek hatótávolsága meghaladja a 2000 kilométert.

A közlemény kifejezetten elutasította a Bundeswehr átalakítását arra, amit Boris Pistorius védelmi miniszter többször is „Európa legerősebb hagyományos hadseregének” nevezett. Amint Jörg Kronauer a junge Welt-ben érvel, az amerikai telepítés lemondása csak korlátozott okot ad az ünneplésre, mert az amerikai rakétákat mindig is átmeneti megoldásnak szánták, amíg az európai rendszerek működőképessé nem válnak. Arra figyelmeztet, hogy az amerikai Tomahawk-rakéták hiánya valójában felgyorsíthatja az európai katonai autonómiát és újrafegyverkezést.

A Német Kommunista Párt (DKP) hasonlóképpen megjegyezte, hogy széles körben ismert politikusok és médiumok gyorsan újraélesztették az állítólagos „orosz fenyegetésről” és az őshonos európai „ellenfenyegetés” szükségességéről szóló narratívákat. Az antiimperialista kezdeményezések azzal érvelnek, hogy a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) vezetése nagyrészt alkalmazkodott a militarizációs programhoz: a Kommunista Szervezet (Kommunistische Organisation, KO) azzal vádolta a szakszervezeti szövetséget, hogy a munkások érdekeit a német tőke stratégiai céljai alá rendeli, és azt a hamis illúziót terjeszti, hogy a militarizáció stabil munkahelyekkel és társadalmi pusztítás nélkül is végbemehet – ami nem igaz.

A megtagadók növekvő száma azt mutatja, hogy Németországban nő az ellenállás ezekkel a fejleményekkel szemben: csupán 2026 első negyedévében több mint 2600 fiatal tagadta meg a katonai szolgálatot. A hadkötelezettség elleni iskolás sztrájkok és az ifjúsági háborúellenes mozgósítások is hatalmas mértékben kiterjedtek az elmúlt évben.

Eközben a liberális és konzervatív politikusok az amerikai bejelentést érvként használják fel amellett, hogy Európának katonailag függetlenné kell válnia Washington-tól. Még azok a politikusok is, akik korábban a transzatlanti együttműködést hangsúlyozták, most azzal érvelnek, hogy Európának autonóm offenzív képességekre van szüksége. Ez tükrözi a nyugati imperialista blokkon belüli éleződő ellentmondásokat is: Trump szövetségi és katonai kötelezettségekkel kapcsolatos kiszámíthatatlan megközelítése destabilizálta a hosszú ideje fennálló feltételezéseket Európán belül, de ez nem vezet automatikusan demilitarizációhoz.

Ehelyett az európai tőke erőteljes részei arra törekszenek, hogy a válságot felhasználva olyan katonai apparátust építsenek ki, amely képes megvédeni az európai imperialista érdekeket az Egyesült Államoktól függetlenül. Ráadásul a Trump megnyugtatására tett kísérlet már nem tűnik járható útnak: a vámviták (amelyeket eltűrtek, mivel a német autóipar nem képes felvenni a versenyt Kínával) csak arra ösztönözték Trumpot, hogy vámokat vessen ki az egész EU-ra – olyan szabályokat, amelyeket még az Egyesült Államok sem tart be. Az amerikai tőke és a német–európai tőke most nyíltan harcol a piacokért, hangsúlyozza Kronauer.

Ez a forgatókönyv azt mutatja, hogy az „amerikai támaszpontokat ki Európából” követelés nem maradhat elszigetelve az európai újrafegyverkezés elleni fellépéstől. Az amerikai csapatok kivonása – ha a felgyorsított német militarizáció keretében hajtják végre – egy függetlenebb és agresszívabb európai katonai tömb felé való átmenetet jelenthet, ezért hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a háborúval, a NATO-eszkalációval szembeni nemzetközi ellenállást összekapcsolják a német újrafegyverkezés és a szociális jogok védelme elleni fellépéssel.

Ahogy a háborúellenes szervezők többször is hangsúlyozták, a kérdés nem az, hogy Európa az Egyesült Államoktól függetlenül militarizálódjon-e, hanem az, hogy hogyan lehet megakadályozni az Atlanti-óceán mindkét partján lévő uralkodó osztályokat abban, hogy a kontinenseket állandó konfrontáció és háború felé sodorják.

forrás: Peoples Dispatch

Támogatás a nukleáris fegyverek elleni felhíváshoz Finnországban

Az Európai Baloldal Pártja kifejezi támogatását, és aláírta a nukleáris fegyverek elleni felhívást Finnországban, lásd alább. A nyílt levelet kezdeményezték Ulla Klötzer, Lea Launokari – Women for Peace Finland, akik aktívak a Global Women for Peace United Against NATO (GWUAN) szervezetben, valamint Thomas Wallgren – Philosophers for Peace – Finnország.

Nyílt levél Finnország kormányához és a finn parlamenthez

Mi, alulírott szervezetek, mozgalmak és csoportok a világ különböző részeiről, határozottan felszólítjuk a finn kormányt és a finn parlamentet, hogy ne fogadják el a kormány által benyújtott törvényjavaslatot, amely eltörölné a finn jogszabályokban érvényben lévő, a nukleáris robbanófejek finn területre történő behozatalát, szállítását, telepítését és tárolását megakadályozó nemzeti tilalmat.

Finnország 2023-ban való NATO-csatlakozásával és az USA-val 2023-ban aláírt Védelmi Együttműködési Megállapodással (DCA) feladta hosszú ideje fennálló semleges, szövetségen kívüli politikáját, és elfogadta a nukleáris elrettentést védelmi és külpolitikai alapelvként. A jelenleg javasolt törvényjavaslat célja, hogy megszüntessen egy újabb korlátozó elemet a finn részvétel tekintetében a nukleáris agresszióban. Ha a törvényjavaslat elfogadásra kerül, az lehetővé tenné amerikai és francia nukleáris fegyverek telepítését Finnország területén.

Ez a döntés világszerte messzemenő következményekkel járna. Nyílt támogatást jelentene az USA és Franciaország nukleáris arzenáljának aktív modernizálása és bővítése mellett, valamint egy új globális nukleáris fegyverkezési verseny előidézésére, különösen annak fényében, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között utoljára létrejött nukleáris fegyverkorlátozó megállapodás, az Új Stratégiai Fegyverzetcsökkentési Szerződés (New START) 2026. február 5-én lejárt, meghosszabbítás vagy új megállapodás nélkül.

Évtizedeken keresztül Finnország erősen elkötelezett volt amellett, hogy ne engedélyezze nukleáris fegyverek elhelyezését a területén. Ez a politika a finn nemzetközi identitás, a felelősségteljes biztonságpolitika és az ENSZ elveinek megfelelő nukleáris leszerelés előmozdítására irányuló erőfeszítés fontos részét képezte.

A mai rendkívül bizonytalan politikai helyzetben sürgősen szükség van olyan országokra, amelyek párbeszédet, tárgyalásokat és bizalomépítő intézkedéseket támogatnak – nem pedig a fegyverkezés fokozását és az elrettentés politikáját.

Határozottan felszólítjuk Önöket, hogy utasítsák el az új finn nukleáris energia törvényjavaslatot, amely egy új nukleáris fegyverkezési versenyt indítana el, és károsítaná az ország nemzetközi hírnevét.

A feszültségcsökkentésre, stabilitásra, diplomáciára és nemzetközi megállapodásokra kell helyezni a hangsúlyt annak érdekében, hogy mindenki számára biztosított legyen a nukleáris leszerelés és biztonság!

2026. április 30.

Tisztelettel:

Európai Baloldal Pártja
Walter BAIER, elnök

Az amerikai bázisok Németországban a neokolonializmus helyőrségei

A ramsteini amerikai és NATO-támaszpont az amerikai katonai politika egyik központi csomópontja Európában. Innen irányítanak olyan háborúkat, amelyek nemcsak a nemzetközi jogot sértik, hanem politikailag és biztonságpolitikai szempontból is felelőssé teszik Németországot.

A Ramstein körüli vita ezért egy alapvető kérdést vet fel: Mi a szerepe az amerikai katonai támaszpontoknak és a NATO-nak az amerikai globális hatalmi rendszerben – és milyen következményekkel jár ez a németországi békére és biztonságra nézve?

Ramstein és Németország felelőssége

Az USA a rajnai-pfalzi ramsteini NATO-támaszpontot használja többek között arra, hogy Izraellel közösen végrehajtsa agresszív, nemzetközi jogba ütköző háborúját Irán ellen. Bár az USA német Alaptörvény békerendelkezésének nyilvánvaló megsértése szembetűnőnek tűnik, a német szövetségi kormány nem lát jogsértést Washington részéről.

Pedig az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése kristálytiszta: „Törvényellenes minden olyan, a békés egymás mellett élés megzavarására irányuló, különösen a támadó háború előkészítését célzó tevékenység.”

A Németországban lévő amerikai katonai támaszpontok ugyan formálisan a német Alaptörvény hatálya alá tartoznak, de facto enklávék. A Szövetségi Alkotmánybíróság Második Szenátusa 2025. július 15-i, a ramsteini drónműveletekkel kapcsolatos ítéletének irányadó elveiben kifejezetten kimondta, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságnak „általános védelmi kötelezettsége van annak biztosítására, hogy az alapvető emberi jogok védelme és a nemzetközi humanitárius jog alapvető normái még a külföldi kapcsolódású esetekben is érvényesüljenek”.

A bíróság megállapította az „Alaptörvény 2. cikk (2) bekezdés 1. mondatából eredő védelmi kötelezettséget”, amely „az élet védelmére vonatkozó, alkalmazandó nemzetközi jog betartására vonatkozik”.

Ez a védelmi kötelezettség Karlsruhe [a Szövetségi Alkotmánybíróság székhelye] szerint „kiterjed a más államtól, nevezetesen az USA-tól származó veszélyekre” is.

Míg a New York Times arról számol be, hogy az USA megtámadott egy iráni leányiskolát, megölve 170 gyermeket, ezt súlyos háborús bűncselekménynek kell tekinteni. Ramstein mégis gerincét képezi az USA agressziós háborús bűntettének, valamint a nemzetközi jog szerint jogtalan, ártatlan civilek meggyilkolásának.

Ahogyan az egész NATO esetében, úgy a németországi amerikai támaszpontokkal kapcsolatban is tartja magát az a narratíva, hogy ezek a bázisok egy értékközösség védelmét szolgálják. A NATO-val kapcsolatban Mark Rutte főtitkár már szétfoszlatta ezt a mítoszt: „A NATO egy platform az USA számára, hogy kivetítse hatalmát” – fogalmazott az őszinte Mr. Rutte. Ennek a megállapításnak különösen igaznak kell lennie az USA világszerte található támaszpontjaira. A NATO-nak azonban egészen különleges szerep jut ebben.

NATO: Az amerikai hatalom infrastruktúrája

A NATO-n keresztül az USA garantált hozzáférést szerez légi, tengeri és szárazföldi támaszpontok hálózatához Európa-szerte. Ezek „ugródeszkaként” szolgálnak az USA afrikai, közel-keleti és közép-ázsiai műveleteihez, mivel Európa földrajzilag közelebb van a globális válságövezetekhez.

E stabil jogi keret nélkül az USA-nak kétoldalú megállapodásokat kellene kötnie, amelyek kiszolgáltatottak lennének a helyi politikának, és gyakran „bérleti díj” fizetését tennék szükségessé.

Németországban Berlin közvetett kifizetésekkel fedezi az állomásoztatási költségek akár 40 százalékát; csupán Ramstein esetében a költségeket évi 80 millió euróra becsülik. Ramstein jogbiztonsága nemcsak a NATO-kiegészítő megállapodásból, hanem az 1954-es haderő-státusz megállapodásból is ered.

Kiemelkedően fontos, hogy a NATO „erő-erősítőként” működik, jelentősen növelve az USA katonai képességeit anélkül, hogy az USA-nak egyedül kellene viselnie a teljes költséget. Emlékezzünk, hogyan sikerült az USA-nak különösen Németországot egyre több közös költséggel megterhelnie. A Trump-kabinet teljes célkitűzése, hogy a NATO-n belül is további költségekkel terhelje meg az európaiakat.

A katonai szövetség olyan közös parancsnoki és irányítási struktúrákat is lehetővé tesz, amelyek kiterjesztik az USA képességeit világszerte. Az USA NATO-költségvetéshez való hozzájárulása csupán töredéke az amerikai védelmi költségvetésnek (0,074 százalék 2025-re), mégis hatalmas előnyökhöz juttatja a megosztott erőforrások révén.

Ramstein, az Európai Amerikai Légierők – Afrikai Légierők parancsnokságának és a Ramsteini Szövetséges Légierők Parancsnokságának – egy NATO légierő-parancsnokságnak – a székhelyével kiváló példája az amerikai hadviselési képességek ilyen jellegű kiterjesztésének.

NATO nélkül az amerikai támaszpontrendszer drágább, instabilabb és kevésbé hatékony lenne, mivel kétoldalú ügyletekre támaszkodna. A NATO elengedhetetlen a támaszpontrendszer Európában és az amerikai globális hatalom kivetítéséhez.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a NATO és az amerikai támaszpontrendszer az USA olyan koloniális világrendszerének része, amely válságokra is reagál. Például, ha az Öböl-államokbeli amerikai támaszpontok egyre fenyegetettebbé válnak, törekvések irányulnak arra, hogy a ciprusi brit támaszpontokat – amelyeket az amerikaiak már most is használnak – a sziget NATO-csatlakozásán keresztül tényleges NATO-támaszpontokká alakítsák át.

Ez az USA javát szolgálná azáltal, hogy a finanszírozás nagyobb részét harmadik felekre hárítaná, és utat nyitna a hatalmas támaszpont-bővítések előtt. Ciprus esetében a NATO-csatlakozás szinte biztosan a sziget felosztásához vezetne, mivel a NATO-partner Törökország – amely Ciprus 37 százalékát megszállva tartja – nagy valószínűséggel magas árat követelne Ciprus NATO-belépésének jóváhagyásáért, például a török megszállás amerikai elismerését.

Amerikai támaszpontok: Neokoloniális háborús enklávék

Egy kérdést gyakran feltettem magamnak, különösen Marco Rubio amerikai külügyminiszter müncheni beszéde után: Nem kellene-e az amerikai katonai támaszpontokat az USA koloniális – vagy inkább neokoloniális – világrendszerének részeként tekintenünk?

A mintegy 800 amerikai katonai támaszpont több mint 80 országban egyedülálló egyetlen ország esetében.

Először is, fennáll a funkcionális hasonlóság a klasszikus gyarmatokkal. Az amerikai támaszpontok a hatalom kivetítését, az erőforrások ellenőrzését, az elrettentést és a beavatkozást szolgálják. Lehetővé teszik az USA számára, hogy fenntartsa globális hegemóniáját közvetlen területi annexió nélkül – akárcsak a Brit Birodalom az előretolt helyőrségeivel (Gibraltár, Szingapúr, Málta).

Chalmers Johnson amerikai politológus professzor joggal nevezte az amerikai támaszpontokat „Amerika gyarmat-változatának”.

Az amerikai támaszpontok számos neokoloniális jellemzőt mutatnak. Sokuk egyenlőtlen szerződések, nyomásgyakorlás vagy függőségi viszonyok révén jön létre (az USA-barát rezsimekkel rendelkező országokban). Gyakran okoznak környezetpusztítást, a lakosság elűzését, bűnözést, prostitúciót és szuverenitás-sértéseket – hasonlóan a gyarmati uralomhoz.

Okinawán, Guamon vagy Diego Garcián erős helyi ellenállási mozgalmak léteznek ezzel a „katonai megszállással” szemben.

Az 1954-es megállapodás az amerikai hadsereg németországi állomásoztatásáról egy ilyen egyenlőtlen szerződés, nem utolsósorban azért, mert nincsenek összehasonlítható német támaszpontok az USA-ban.

Arisztotelészi értelemben itt egy eredendően akaratlan önkéntességről kell beszélnünk, ami a Német Szövetségi Köztársaság részéről a szerződés megkötését kikényszerítette.

Az 1954. október 23-i, a külföldi fegyveres erők Németországi Szövetségi Köztársaságban való jelenlétéről szóló megállapodással Németország nyolc NATO-tagállamnak (Belgium, Dánia, Franciaország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Nagy-Britannia és az USA) adja meg nemzetközi jogi hozzájárulását állomásoztatott erőik állandó jelenlétéhez.

E szerződési keretrendszeren keresztül, még a Német Szövetségi Köztársaság NATO-csatlakozása előtt, a szövetséges csapatok megszállási jogait egy általános hozzájárulási törvény révén folytatták, míg a NATO-haderő-státusz megállapodás vázolja fel a jelenlét konkrét részleteit.

Ezt a haderő-státusz megállapodást 1990-ben az egész Németországra vonatkozóan megerősítették a három nyugati szövetséges hatalommal folytatott jegyzékváltás útján, bár az új szövetségi tartományokban nem alkalmazható.

A haderő-státusz megállapodás a hidegháború maradványa. E szerződés következtében az amerikai támaszpontok extraterritoriális enklávék jellegével bírnak. A hozzáférést kizárólag az USA ellenőrzi. Az amerikai akciókra ténylegesen a büntetlenség vonatkozik, mivel a szövetségi kormánynak láthatólag nincs akarata érvényt szerezni az Alaptörvénynek és a nemzetközi jognak ezekben az enklávékban.

Szerződéses lehetőségek német csapatok jelenlétére mondjuk kiképzés céljából nem hasonlíthatók össze a haderő-státusz megállapodással. A szerződés klasszikus példája annak, hogyan használnak fel egy hidegháborús struktúrát az USA globális háborúinak folytatására.

De minél inkább folytat az USA nemzetközi jogba ütköző háborúkat németországi támaszpontjairól világszerte – és még amerikai rakétákat is tervez telepíteni ezekre a támaszpontokra, olyan rakétákat, amelyek percek alatt elérik Moszkvát, más országokat fenyegetve német földről –, annál instabilabbá válik a biztonsági helyzet az itteni lakosság számára.

Németország gyakorlatilag felelősségre vonható lesz az amerikai háborús döntésekért, amelyek német földről születnek. Most már sokkal többről van szó, mint annak az elvnek az érvényesítéséről, hogy német földről ne induljon háború. A németországi lakosság biztonságáról van szó, amelyet egy amerikai kormányzat kész óriási mértékben kockáztatni azáltal, hogy Németországból kiindulva megsérti a nemzetközi jogot, és rakétáival más államokat vesz célba.

Bezárni és kilépni: a béke és biztonság érdekében

Aki ma valóban törődik Németország békéjével és biztonságával, annak szorgalmaznia kell az amerikai katonai támaszpontok bezárását és a NATO-ból való kilépést is.

A Bundestag Kutatószolgálatának a kilépés kérdéséről készült szakvéleményében az utolsó mondat beszédesen nyíltan fogalmaz: „Mind a Haderő-státusz Megállapodás, mind a NATO-haderő-státusz megállapodás felmondható. Az 1990. szeptember 25-i Megállapodás 3. pontja értelmében a külföldi fegyveres erők Németországi Szövetségi Köztársaságban való jelenlétéről szóló szerződéshez kapcsolódóan a Németországi Szövetségi Köztársaság a haderő-státusz megállapodást egy vagy több szerződő fél vonatkozásában két év felmondási idővel felmondhatja. A NATO-haderő-státusz megállapodás XIX. cikkének (1) és (3) bekezdése alapján bármely szerződő fél egyéves felmondási idővel felmondhatja a megállapodást, miután a felmondásról szóló értesítést az USA kormánya kézhez vette. Bár a felmondás lehetősége jogilag fennáll, ennek megvalósulása politikailag nem reális.”

Spanyolország megmutatta, hogy lehetséges megtagadni az USA-tól a támaszpontjai használatát a nemzetközi jogot sértő háborúkhoz.

Itt az ideje, hogy Németországban is megerősítsünk egy mozgalmat ezen amerikai háborús enklávék bezárásáért és egy olyan katonai szövetségből való kilépésért, amely kizárólag az amerikai hegemónia biztosítását szolgálja a mi rovásunkra.

Írta: Sevim Dagdelen, aki 2005 és 2025 között a die Linke képviselője volt a német parlamentben.

forrás: Morning Star

Baloldali politikusok követelik a NATO-ból való kilépést

Európai baloldali mozgalmak és politikusok a NATO elhagyását és béketeremtést követelnek, miközben a kormányok támogatják az amerikai-izraeli illegális támadásokat Irán ellen.

Míg Európa kormányfői támogatásukról biztosították az USA és Izrael Irán elleni illegális támadásait (kivéve a testvérpártunkat is tömörítő spanyol baloldali kormányt), a térség baloldala önmérsékletre és a háború befejezésére szólít fel. „A térségben a nyugati katonai beavatkozás pusztulást hozott, nem demokráciát” – hangsúlyozta a közelmúltban Marc Botenga, belga európai parlamenti (EP) képviselő. „Ki hinné el, hogy Trump és a háborús bűnös Benjamin Netanjahu törődik az iráni életekkel?”

Az Irán elleni első támadások óta az uniós tisztviselők túlnyomórészt Irán válaszáról beszéltek, kijelentve, hogy „a legnagyobb aggodalommal” követik a „fejleményeket„, és új szankciókat fontolgatnak a nyugat-ázsiai országgal szemben. Nem sokkal azelőtt, hogy Emmanuel Macron elnök beszédet mondott, amelyben dicsőítette a francia (és európai) nukleáris „elrettentő erőt”, Kaja Kallas, az EU főképviselője nyilatkozatot adott ki, miszerint „az EU következetesen sürgette Iránt, hogy vessen véget nukleáris programjának”.

Az EU narratívájának képmutatása nem kerülte el Európa baloldali parlamenti képviselőinek figyelmét. Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez intézett levelükben a spanyol progresszív párt, a Podemos EP-képviselői bírálták az EU általános reakcióját. „Az USA és Izrael – két nukleáris hatalom – által végrehajtott offenzíva agressziós bűncselekménynek minősül, és súlyos támadást jelent az ENSZ Alapokmánya, Irán szuverenitása, valamint a regionális és globális béke ellen” – figyelmeztetett Irene Montero és Isabel Serra EP-képviselő. „Ezt [az USA] miközben fenntartja Kuba blokádját, éhezteti az embereket, folytatja a népirtást Gázában és Grönland megszállásával fenyegetőzik.”

Levelükben Montero és Serra megismételte a szakszervezetek és baloldali mozgalmak által terjesztett felhívásokat az amerikai kormányzattal való kapcsolatok megszakítására, a NATO elhagyására és egy olyan térség kiépítésére, amely a békére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására összpontosít. „Ez a válság megmutatja, hogy az EU milyen óriási mértékben alárendelődik a NATO-nak” – mutattak rá, hozzátéve, hogy az USA érdekei és stratégiái veszélyeztetik Európa autonómiáját és „olyan konfliktusokba rángatnak bele minket, amelyek nem felelnek meg Európa népeinek érdekeinek.”

Hasonló felhívások hangzottak el a Görög Kommunista Párt (KKE) és a Harcos Szakszervezeti Front (PAME) részéről is, amelyek az USA görögországi támaszpontjainak bezárását követelték, figyelmeztetve, hogy jelenlétük a környező területeket potenciális megtorlási célponttá teszi.

Hogy ezek az aggodalmak megalapozottak, azt a Cipruson lévő két brit légitámaszpontban esett kár is bizonyította, amelyeket drónok találtak el, miután Keir Starmer miniszterelnök bejelentette, hogy az amerikai-izraeli támadások támogatására fogják használni őket. „A ciprusi támaszpontok pusztító, veszélyes anomáliát jelentenek, amely destabilizálja Nyugat-Ázsiát, Ciprust a háború célkeresztjébe állítja, és előretolt állásai az angol-amerikai birodalom erőszakának” – közölte a CODEPINK a támadások után. „A támaszpontokat be kell zárni, mint a régióban és Cipruson a béke felé vezető lépést.”

Starmer támogatását az amerikai-izraeli műveletekhez Tony Blairnek a 2003-as iraki háborúhoz nyújtott kritikátlan támogatása felújításaként bírálták. „Azzal, hogy Keir Starmer engedélyezi az amerikai erőknek brit támaszpontok használatát Irán bombázására, Tony Blair Washingtonnak való engedelmességét ismétli meg – belehúzva Nagy-Britanniát egy újabb költséges, katasztrofális és illegális háborúba” – írta Jeremy Corbyn.

A szakszervezetek is bírálták a kormány intézkedéseit Nagy-Britanniában, megerősítve, hogy „kiállnak minden törvénytelen háború ellen”.

„Attól tartunk, hogy az Irán elleni támadásnak pusztító globális következményei lesznek, a regionális instabilitástól az olajárak szárnyalásáig, ami mindenhol a dolgozó embereket fogja sújtani” – figyelmeztettek több mint egy tucat szervezet szakszervezeti vezetői.

„Az USA lebombázta és elpusztította Afganisztánt, Irakot és Líbiát” – hangsúlyozta Botenga a Belga Munkáspárt (PTB-PVDA) nyilatkozatában. „Ezen országok egyikében sem hozták el a támadások a demokráciát vagy segítették elő az emberi jogokat.”

„Európa kudarca, hogy nem áll ki a nemzetközi jog alapelvei mellett, legitimál egy olyan világrendet, ahol a hatalom és az erőszak uralkodik, veszélyeztetve az emberek életét világszerte” – tette hozzá a Baloldal frakció az Európai Parlamentben.

forrás: Peoples Dispatch

Britek tiltakoznak a légierő nukleáris expanziója ellen

Háborúellenes aktivisták, szakszervezetek és civil szervezetek gyűlnek össze holnap a Norfolkban található RAF Marham bázison, tiltakozásul a brit kormány további F-35-ös vadászgépek beszerzései ellen.

A nukleáris leszerelésért küzdő Campaign for Nuclear Disarmament (CND), a Stop the War Coalition, a National Education Union, a Fire Brigades Union és más szakszervezetek tagjai a RAF Marham bázisán gyűlnek össze, hogy tiltakozzanak a kormány nukleáris csapásmérésre alkalmas F-35A vadászgépek vásárlása ellen. Követelik Sir Keir Starmer miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a terveket, amelyek csaknem 30 év után először adnának nukleáris szerepkört a Királyi Légierőnek (RAF).

A tavaly júniusi NATO-csúcson, parlamenti vita vagy szavazás nélkül bejelentett gépeket a NATO kettős rendeltetésű repülőgép-feladatkörébe osztják be.

Brit pilóták fognak kiképzést kapni az amerikai B61-12 nukleáris bombák bevetésére, amelyeket jelenleg a feltételezések szerint a RAF Lakenheath-i bázisára telepítettek.

A kampányolók figyelmeztettek, hogy a harctéri bevetésre tervezett fegyverek pusztító ereje háromszorosa a Hirosimára ledobott bombáénak.

A Princeton Egyetem modellszámításai szerint az ilyen „harctéri atombombák” alkalmazása gyorsan eszkalálódhat, ami a detonációjuk utáni első néhány órában 2,6 millió halálos áldozathoz vezethet.

A National Audit Office becslései szerint Nagy-Britannia F-35-ös programja legalább 71 milliárd fontba kerül majd, nem számítva a NATO-integráció költségeit.

Jelentések szerint Izrael F-35-ös gépeit széles körben bevetették a palesztinok elleni népirtás során Gázában.

2023 és 2024 között 14 szállítmányt küldtek közvetlenül az izraeli Nevatim légibázisra.

Sophie Bolt, a CND főtitkára elmondta: „Amerikai nukleáris fegyverek bevetésére alkalmas amerikai vadászgépek vásárlása semmit sem tesz a brit lakosság biztonságáért.

„Ez egy háttéralku, amely tízmilliárdokba fog kerülni minket, és még szorosabbra fűzi kapcsolatunkat [Donald] Trump elnök ‘Amerika az első’ programjával.”

A tiltakozók ma 13:00-kor gyűlnek össze a RAF Marham II. Erzsébet kapujánál a Burnthouse Drove-on.

További részletek a CND honlapján találhatók.

forrás: Morning Star

A „szabályok és elmék militarizálása” Európában a dolgozók és a jóléti rendszer veszélyeztetését jelenti

Szakszervezeti aktivisták, békeaktivisták és baloldali politikusok figyelmeztetnek: Európa gyors újjáfegyverzése már most aláássa a dolgozók jogait, a jóléti rendszereket és a szociális biztonságot.

Európa militarizációja gyorsan halad előre, mindent egy háborús logika formál át, a közpénzügyektől kezdve a médianarratívákig. Ez volt az egyik fő figyelmeztetés, amelyet szakszervezeti aktivisták, baloldali politikusok és békeaktivisták hangoztattak a Nemzetközi Békeiroda és a Nem a háborúra – Nem a NATO-ra hálózat által szervezett vita során.

Az Európai Unió szintjén a belga EP-képviselő, Marc Botenga figyelmeztetett, hogy a meglévő szabályokat és garanciákat félretolják az új hadiipari stratégia felgyorsítása érdekében. Rámutatott a közelmúltbeli vitákra az úgynevezett omnibusz törvénycsomagokról, különösen azon javaslatokról, amelyek a munkaügyi jogok, a környezetvédelem és a szociális jóléti rendszerek rovására kívánják megkönnyíteni a fegyveripar működését. Botenga szerint minden, az általa „a szabályok militarizálása” napirendjeként leírt intézkedésnek egyértelmű társadalmi következményei vannak – mégis az EU vezetői hallgatnak a terveik ezen vonatkozásairól.

Nem csak a szabályozást alakítják át: az emberek elméjét is militarizálják – érvelt Ulrike Eifler német szakszervezeti aktivista. Kiemelte a Merz-kormány törekvését, hogy 2029-ig elérjék a NATO 2%-os, valójában már 5%-os kiadási célját, és ugyanerre az időpontra Németországot „háborúra kész” állapotba hozzák. E napirend keretében, tette hozzá, a militarista gondolkodásmód normalizálódik a társadalomban, még olyan mindennapi közterekre is, mint az uszodák és az iskolák. Eifler rámutatott, hogy Németország egyes régióiban már most arra ösztönzik a tanárokat, hogy katonákat hívjanak be óráikra, feltehetően hogy megismertessék a diákokat a katonai pályafutás kilátásaival.

Ugyanakkor Eifler és Botenga is rámutatott, hogy a szociális és jóléti rendszerek már most érzik a védelmi kiadások növelése érdekében elrendelt megszorítások hatását. „Minden euró, amit a hadseregnek adtak, már hiányzik a szociális igazságosságból” – mondta Eifler. Ha a kormány ezen az úton jár tovább, tette hozzá, A németországi közszférában dolgozók leggyorsabban növekvő szakszervezetétől, a ver.di-től származó elemzők szerint a szociális alapok jövőre gyakorlatilag már kiürülhetnek. A folyamatot hosszabb munkaidő és kevesebb szabadidő fogja kísérni a dolgozók számára – ami további bizonyíték arra, hogy minden háború és minden háborúra való felkészülés nem más, mint egy „intenzívebb osztályharc”.

A háború elleni ellenállás azonban erősödik. A diákok, a szakszervezetek és más csoportok egyre inkább vizsgálják, mit jelentene egy teljesen militarizált Európa az életük és megélhetésük szempontjából, és válaszul kezdenek szerveződni. Németországban több tízezer diák készül újabb sztrájkokkal a lehetséges katonai besorozás ellen. Eközben Nagy-Britanniában a szakszervezetek jelentős előrelépést értek el a militarizáció visszaszorításában a saját soraikban.

Alex Gordon, a CND (Campaign for Nuclear Disarmament) társelnöke és az „Alternatív Védelmi Felülvizsgálat” társszerzője leírta, hogyan próbálták megkérdőjelezni a brit szakszervezetek a Népi Ügyészség 2022-ben elfogadott „fegyver és vaj” („hadisarc”) határozatait. A katonai keynesianizmusban gyökerező narratívákkal szembeszállva az UCU (University and College Union) segített megállítani ezeket a terveket, biztosítva, hogy a szervezett munkásmozgalom egy jelentős része olyan politikát támogasson, amely a munkásosztályt, nem a fegyvergyártókat szolgálja.

Botenga arra figyelmeztetett, hogy Európában a militarizáció havi, nem éves időskálán zajlik, a résztvevők pedig hangsúlyozták, hogy az ilyen ellenállás kiterjesztése létfontosságú – nemcsak a jelenlegi pálya megállítása, hanem az EU és az egén régió céljának újradefiniálása érdekében is.

forrás: Peoples Dispatch

Grönland az amerikai imperializmus sakktábláján

Január 14-én, néhány órával a Washingtonban megrendezett történelmi találkozó előtt, amelyen Grönland és Dánia képviselői találkoztak amerikai partnereikkel, JD Vance-szel és Marco Rubióval, Dánia és több NATO-szövetségese megerősítette katonai jelenlétét Grönlandon, és bejelentette, hogy további erősítések is érkeznek.

Ezt a lépést egyesek a Trump-kormányzatra gyakorolt nyomásként értelmezték a találkozó előtt. Azonban bárki, aki ismeri a NATO és Dánia politikai viszonyát, felismeri, hogy sokkal valószínűbb magyarázat a birodalommal szembeni megbékítés.

A washingtoni találkozón az Egyesült Államok ismételten megerősítette határozott követelését Grönland „megszerzésére”: „Nyilvánvaló, hogy az elnök meg akarja hódítani Grönlandot” – jelentette ki a dán külügyminiszter a találkozó után. A felek megállapodtak egy „magas szintű munkacsoport” létrehozásában a válság kezelése érdekében.

A válság azonban továbbra is fennáll, és mérete óriási.

A valóság az, hogy immár több mint egy éve a közel 57 000 grönlandi lakos és hatalmas szigetük alku tárgyává vált, egy sakkfigurává, amelyet az amerikai imperializmus nagy sakktábláján tetszés szerint lehet mozgatni.

Trump többször kijelentette, hogy az Egyesült Államok Grönland ellenőrzésére és birtoklására törekszik, szükség esetén katonai eszközökkel is. A január 3-án Venezuela ellen végrehajtott brutálisan agresszió, valamint az ország államfőjének és feleségének elrablása minden kétséget eloszlatott afelől, hogy a Fehér Ház kormánya képes Trump szavait tettekre váltani.

A fenyegetés közvetlen, és ezt a grönlandi nép élesen érzi. A lakosság satuba szorult helyzetben van, az ország politikusainak pedig óráról órára küzdeniük kell pusztán azért, hogy helyet kapjanak a tárgyalóasztalnál és meghallgassák őket – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Dániában is.

Grönland, vagy kalaallisut nevén Kalaallit Nunaat, 4500 éve lakott, és népe szoros kapcsolatban áll az egész Északi-sarkvidéken élő inuit közösségekkel. A világ legnagyobb szigete, területe nagyobb, mint Franciaország, Németország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Olaszország, Görögország, Svájc és Belgium együttesen. Dán gyarmattá az állami tulajdonú Royal Greenland Trading Company 1774-es megalapításával vált. A Royal Greenland Trading Company a 20. század elejéig de facto gyarmati közigazgatásként működött, amikor a kereskedelmet és az igazgatást szétválasztották. Ebben az időszakban dán vállalatok különféle ásványokat termeltek ki, többek között kriolitot, vasat, cinket, ólmot és ezüstöt.

A gyarmati korszak formálisan 1953-ban ért véget, de a Dániával való politikai egyenlőség nem valósult meg. Egy népszavazást követően 1979-ben bevezették az úgynevezett önkormányzati rendszert, amelyet 2009 júniusában felváltott a jelenlegi önrendelkezési státusz. Az önrendelkezés értelmében a grönlandiak rendelkeznek a sziget altalajának és az ott található ásványkincseknek a jogaival. A kül- és biztonságpolitika azonban továbbra is Dániában dől el, ezért Grönland NATO-területnek minősül.

Grönland nem tagja az Európai Uniónak. Egy 1982-es népszavazáson a grönlandiak 53%-a az Európai Gazdasági Közösségből – a mai EU elődjéből – való kilépésre szavazott. Ma Grönland az EU úgynevezett tengerentúli országai és területei közé tartozik.

1951-ben egy titkos megállapodás az amerikai kormány és Dánia Egyesült Államokba akkreditált megbízottja között amerikai katonai jelenlétet biztosított Grönlandon. A megállapodás rendkívül vitatott volt, és ellentétes a korabeli hivatalos dán politikával. Ennek ellenére a mai napig érvényben van, és többször is megerősítették. A gyakorlatban korlátlan amerikai katonai jogokat biztosít Grönland felett.

Így az Egyesült Államok évtizedek óta több katonai létesítményt tart fenn Grönlandon. E létesítmények történetéhez hozzátartozik inuit családok kényszerkitelepítése 1953-ban, egy négy atombombát szállító amerikai B-52-es repülőgép 1968-as lezuhanása, valamint a helyi lakosságot ért egyéb károk.

A dán kormány ismételten kijelenti, hogy Grönland a grönlandiaké, és nem eladó. A valóságban azonban Dánia évtizedek óta eladja Grönlandot az Egyesült Államoknak. „Ma már van egy védelmi megállapodás a Királyság és az Egyesült Államok között, amely széles körű hozzáférést biztosít az Egyesült Államok számára Grönlandhoz” – jelentette ki a dán miniszterelnök a hét elején egy hivatalos közleményben.

Ez felveti a kérdést: miért törekszik a Trump-adminisztráció Grönland annektálására, amikor az amerikai birodalom már most is kiterjedt jogokkal rendelkezik Grönland felett? A válasz egy új biztonsági stratégiában és az olaj, az ásványkincsek, valamint a katonai dominancia feletti megkérdőjelezhetetlen és korlátlan ellenőrzés igényében rejlik.

Grönland legalább 25-tel rendelkezik abból a 34 ásványból, amelyet az Európai Bizottság „kritikus nyersanyagként” határoz meg. Jelentős ritkaföldfém-, réz-, nikkel-, cink-, arany-, gyémánt-, vasérc-, titán-, volfrám- és uránlelőhelyek találhatók a szigeten. Trump azt akarja, hogy az amerikai vállalatok – amelyek közül sok jelentős összegekkel támogatta újraválasztását – akadálytalan hozzáférést kapjanak Grönland ásványkincseihez.

Ezenfelül Grönland földrajzi elhelyezkedése az Északi-sarkvidék közelében rendkívül fontos. Az északi tengeri útvonalak, például az Északkeleti-átjáró ellenőrzése egyre nagyobb jelentőséggel bír a klímaváltozás előrehaladtával. Egy teljes mértékben ellenőrzött, militarizált és újrafegyverzett Grönland előretolt bázisként is szolgálna Oroszország és Kína ellen. A szuperprofitok lehetőségén túl a szocialista Kína távol tartása Grönlandtól stratégiai cél mind az Egyesült Államok, mind Dánia számára.

Néhány évvel ezelőttig Grönland az önálló döntéshozatal és a neokolonializmustól való felszabadulás folyamatában volt. A Fehér Házból kiinduló, fokozódó imperializmus jelenlegi korszaka azonban súlyos visszalépést okozott Grönland önrendelkezési képességében. A fenyegetések és a nyomás óriásiak.

Rendkívül fontos ragaszkodni a nemzetek önrendelkezéshez való jogának elvéhez. Hogy Grönland miként szervezi meg társadalmát, kivel működik együtt, és milyen szövetségekbe lép az önrendelkezés gyakorlati megvalósítása érdekében, kizárólag Nuukban kell eldőlnie.

Írta: Lotte Rørtoft-Madsen ,a Dán Kommunista Párt elnöke. Korábban az Arbejderen főszerkesztője volt.

A cikket a Globetrotter és a No Cold War Perspectives készítette.