Amikor a gyerekek válnak a céltáblává
Az Egyesült Nemzetek Független Nemzetközi Vizsgálóbizottsága a megszállt palesztin területeken arra a következtetésre jutott, hogy a gyerekek maguk váltak az izraeli katonai politika szándékos célpontjaivá.
Június 23-án az Egyesült Nemzetek Független Nemzetközi Vizsgálóbizottsága a megszállt palesztin területeken, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és Izraelt, közzétette az egyik leglesújtóbb jelentést, amelyet valaha az ENSZ vizsgáló testülete készített az izraeli gázai népirtásról. Címe szinte elviselhetetlen: „A gyermekkor lényege elpusztult”. A cím mögött rendkívüli súlyú vád áll. A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az izraeli hatóságok és biztonsági erők szándékosan célozták meg a palesztin gyermekeket, és ezek a cselekmények népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek és háborús bűnöknek minősülnek a Gázai övezetben, valamint háborús bűnöknek a megszállt Ciszjordániában.
A jelentés nem érzelmi felhívás. Gondosan kidolgozott jogi dokumentum, amely tanúvallomásokra, törvényszéki bizonyítékokra, műholdfelvételekre, katonai elemzésekre, orvosi feljegyzésekre és évekig tartó dokumentációra épül. Amit bemutat, az nem pusztán egy újabb jegyzék a polgári áldozatokról. Amellett érvel, hogy a palesztin gyermekek megölése, megcsonkítása, éheztetése, fogva tartása és pszichológiai lerombolása nem magyarázható járulékos veszteségként. Ehelyett a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a gyermekek maguk váltak az izraeli katonai politika szándékos célpontjaivá. Az ilyen megállapítás következményei messze túlmutatnak Gázán. Alapvető kérdéseket vetnek fel a nemzetközi jog jövőjét illetően.
Rendkívüli súlyú jelentés
A Bizottság becslése szerint 2023 októbere óta legalább 20 179 palesztin gyermeket öltek meg, és több mint 44 000-et sebesítettek meg. Az összes megölt palesztin hozzávetőleg 30%-a gyermek volt. Ezek az adatok önmagukban a gázai háborút a modern történelem egyik leghalálosabb konfliktusává teszik a gyermekek számára. A jelentés jelentősége azonban nem pusztán a számokban rejlik, hanem a szándékra vonatkozó következtetéseiben.
Dokumentálja azokat az ismétlődő eseteket, amikor gyermekeket mesterlövészek lőttek le, drónok támadtak rájuk, élelemért vagy vízért menet közben találták el őket, vagy akkor ölték meg, amikor nem jelentettek katonai fenyegetést – aminek nyilvánvalónak kellett volna lennie. Vizsgálja a nagy hozamú robbanószerek ismételt használatát sűrűn lakott polgári területeken, jóval azután, hogy a gyermekekre gyakorolt kiszámítható következmények tagadhatatlanná váltak. Részletezi a szülészeti kórházak, újszülöttosztályok, iskolák, árvaházak és menedékhelyek elleni támadásokat. Vizsgálja továbbá az élelmiszer-, víz- és gyógyszerblokádot, bemutatva, hogy az éhezés, a betegségek és az egészségügyi szolgáltatások összeomlása hogyan váltak egy egész polgári lakosság ellen irányuló háborús eszközökké, amelynek legfiatalabb tagjai a legsérülékenyebbek.
A Bizottság vizsgálja a palesztin kiskorúakat érintő izraeli fogva tartási gyakorlatokat. A Gázában és Ciszjordániában letartóztatott gyermekek kínzásról, szexuális erőszakról, megalázó bánásmódról és eltűnésről számolnak be fogva tartási létesítményekben anélkül, hogy családjaikat tájékoztatnák. Az ilyen visszaélések – állapítja meg a jelentés – részét képezik a palesztin társadalom ellen generációkon át irányuló átfogó kollektív büntetés rendszerének. Az ENSZ-bizottság jelentése e tekintetben nem újszerű, bár megállapításai lesújtóak. Megerősítik a Save the Children („Palesztin gyermekek izraeli katonai fogva tartásban – egyre erőszakosabb körülmények”, 2024. február 29.) és jóval a 2023-ban kezdődött népirtó kampány előtt az UNICEF („Gyermekek izraeli katonai fogva tartásban”, 2013. február) korábbi jelentéseit. Legutóbbi könyvében, a „Sötétség túlélői” címűben Wesam Afifa palesztin újságíró dokumentálja a palesztinok számára felállított izraeli koncentrációs táborok szörnyű erőszakát, beleértve a gyermekeket is.
A jelentés talán leghidegrázóbb következtetése, hogy a pusztítás túlmutat a fizikai halálon. Maga a gyermekkor vált csatatérré. A pszichológiai trauma, az árván maradás, az ismételt kitelepítés, az éhezés, a megszakított oktatás és a maradandó fogyatékosság együttesen jelentik a Bizottság leírása szerint „a gyermekkor lényegének” elpusztítását.
Hosszú ideje dokumentált minta
A Bizottság megállapításai nem hirtelen jelentkeztek. Közel két éven át palesztin újságírók dokumentálták az összeomlott épületek alól kihúzott gyermekeket, áram nélküli inkubátorokban haldokló csecsemőket, légicsapásokban megsemmisült családokat és élelem vagy víz beszerzése közben lelőtt gyermekeket. Ezen újságírók közül sokan az életükkel fizettek. Gáza „minden idők legveszélyesebb konfliktusává vált az újságírók számára” – jelentette ki Irene Khan, az ENSZ véleménynyilvánítási és véleménynyilvánítási szabadság jogának előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges előadója. Ennek ellenére a rendkívüli veszély ellenére az újságírók továbbra is dokumentálták azokat az eseményeket, amelyeket a világ nagy része nem kívánt látni.
Nemzetközi emberi jogi szervezetek már jóval az ENSZ ezen legutóbbi jelentése előtt hasonló következtetésekre jutottak. A Save the Children ismételten figyelmeztetett, hogy Gáza a Föld egyik legveszélyesebb helyévé vált gyermeknek lenni. A Defense for Children International–Palestine dokumentálta a gyermekek ismételt lelövését olyan körülmények között, amelyek komoly kérdéseket vetettek fel a katonai szükségszerűséggel kapcsolatban. A Human Rights Watch vizsgálta az iskolák, kórházak és menekülttáborok elleni támadásokat. Az Amnesty International megvizsgálta az ismétlődő csapásokat, amelyek úgy tűntek, hogy sértik a nemzetközi humanitárius jog szerinti megkülönböztetés és arányosság elveit. A UNICEF ismételten figyelmeztetett, hogy a gyermekek példátlan mértékben pusztulnak és sebesülnek meg. Ezen szervezetek egyike sem írt le elszigetelt baleseteket. Ismétlődő mintázatokat azonosítottak, amelyek független vizsgálatot igényeltek. Az új ENSZ-jelentés lényegében egyetlen jogi értékelésbe sűríti ezt a hatalmas bizonyítékanyagot.
2024 januárjában a Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy Dél-Afrika az Izrael által elkövetett népirtás ellen beterjesztett ügye valószínűsíthető, és ideiglenes intézkedéseket rendelt el, amelyek szerint Izraelnek meg kell akadályoznia a Népirtási Egyezményben tiltott cselekményeket, meg kell őriznie a bizonyítékokat, és elő kell segítenie a humanitárius segítségnyújtást. A későbbi végzések megerősítették ezeket a követelményeket, ahogy Gázában romlottak a körülmények. Bár a Bíróság még nem hozott ítéletet a népirtási ügy érdemében, ismételten elismerte a palesztin lakosságot fenyegető súlyos veszélyt és az Izraelre a nemzetközi jog alapján háruló folyamatos kötelezettségeket. Az új Bizottsági jelentés további bizonyítékanyagot szolgáltat, amely elkerülhetetlenül alakítja majd a jövőbeli jogi eljárásokat.
Az izraeli állam hallgatása
Talán ugyanilyen feltűnő az izraeli válasz természete. Ahelyett, hogy érdemben foglalkozott volna a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékokkal, az izraeli tisztviselők ismét elutasították a jelentést, politikai indíttatásúnak és alapvetően elfogultnak nevezve azt. Teljes egészében elutasították következtetéseit anélkül, hogy érdemi cáfolatot adtak volna a vizsgálók által bemutatott konkrét eseményekre, tanúvallomásokra vagy törvényszéki bizonyítékokra. Minden államnak joga van védekezni a vádakkal szemben. De a súlyos vádak súlyos válaszokat igényelnek.
Ha a gyermekeket nem szándékosan célozták meg, akkor az izraeli hatóságokon a felelősség, hogy megmagyarázzák, miért halt meg több ezer gyermek olyan körülmények között, amelyeket újságírók, humanitárius szervezetek, egészségügyi személyzet és most már egy ENSZ-vizsgálóbizottság is ismételten dokumentált. Miért érték kórházakat, szülészeti osztályokat, iskolákat és menekültmenedékhelyeket újra és újra csapások? Miért kerültek humanitárius konvojok ismételten támadás alá? Miért halnak továbbra is gyermekek még a tűzszüneti megállapodások után is? Miért hoztak olyan kevés elszámoltathatóságot a katonai vizsgálatok? Az intézményes elfogultság vádjának puszta ismételgetése nem helyettesítheti a ténybeli magyarázatot. A bizonyítékokkal való foglalkozás megtagadása maga is a háború nyugtalanító jellemzőjévé vált.
A nemzetközi humanitárius jog azon az elven nyugszik, hogy az államok felelősséggel tartoznak tetteikért. Az elszámoltathatóság lehetetlenné válik, ha minden vizsgálatot elutasítanak, mielőtt annak bizonyítékait egyáltalán megvizsgálnák.
Justice S. Muralidhar és a bíró kötelessége
Az ENSZ-bizottság megállapításai egyúttal emlékeztetnek minket azoknak a bíráknak a fontosságára, akik értik, hogy a jog nem pusztán technikai eszköz, hanem védelem az önkényes hatalommal szemben. Kevesen testesítették meg ezt az elvet következetesebben, mint Justice S. Muralidhar, aki mint az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának tagja, elnökölte ezen új jelentés bizottságát.
Justice Muralidhar évtizedeken át építette ki hírnevét India egyik legelismertebb alkotmányjogi bírájaként, különösen a polgári szabadságjogokkal, a közösségi erőszakkal és a sérülékeny közösségek védelmével kapcsolatos ügyekben. Ő volt az egyik fő bírói hang az 1984-es szikhek elleni pogrom utáni elszámoltathatóság megvalósításában, ragaszkodva ahhoz, hogy a büntetlenség ne válhasson normává pusztán azért, mert a bűncselekmények politikailag kényelmetlenek voltak. Alkotmányos kötelesség iránti elkötelezettsége nemzetközileg is ismertté vált a 2020 februári északkelet-delhi közösségi erőszak idején. Míg a kórházak küzdöttek az erőszak csapdájába esett áldozatok ellátásáért, Justice Muralidhar és Justice Anup J. Bhambhani rendkívüli éjféli tárgyalást tartott Justice Muralidhar otthonában. A Delhi Fővárosi Bíróság elrendelte a rendőrségnek, hogy biztosítsa a sérültek biztonságos kórházba jutását, és azonnali sürgősségi orvosi ellátást rendelt el. Még aznap Justice Muralidhar élesen megkérdőjelezte a Delhi Rendőrség mulasztását, hogy nem indítottak eljárást azon politikai vezetők ellen, akiknek uszító beszédeit széles körben terjesztették, emlékeztetve a hatóságokat, hogy az ország nem engedhet meg „egy újabb 1984-et”.
E tárgyalásokon belül órákkal az Indiai Kormány értesítette Justice Muralidhar áthelyezését a Punjab és Haryana Fővárosi Bírósághoz, bár az áthelyezésre vonatkozó javaslatot hivatalosan a Legfelsőbb Bíróság Kollégiuma tette meg a hónap elején. Az időzítés széles körű aggodalmat váltott ki ügyvédek, nyugalmazott bírák és civil szervezetek körében, akik az esetet a bírói függetlenséget érintő nyugtalanító kérdéseket felvetőnek tekintették.
Justice Muralidhar pályafutása illusztrálja a jogállamiság egyik alapvető elvét. A bíróságok nem azért léteznek, hogy jóváhagyják a kormányok tevékenységét. Feladatuk a bizonyítékok vizsgálata félelem és elfogultság nélkül, különösen akkor, amikor az áldozatok a legkevesebb politikai hatalommal rendelkeznek. Ugyanez az elv hatja át az ENSZ Vizsgálóbizottságának munkáját is. Következtetései vitathatóak lehetnek, de nem lehet egyszerűen elutasítani őket azért, mert politikailag kényelmetlenek. A súlyos bizonyítékokra adott helyes válasz a súlyos foglalkozás. Ez minden olyan állam első kötelezettsége, amely azt állítja, hogy tiszteletben tartja a jogállamiságot.
Az emberiség előtt álló próbatétel
Az ENSZ-bizottság jelentése végső soron nem csak Izraelről vagy Palesztináról szól.
Azt kérdezi, hogy a második világháború után létrehozott nemzetközi jogi rend rendelkezik-e még mindig azzal az erkölcsi tekintéllyel, hogy megvédje a gyermekeket a szervezett erőszaktól. Ha több mint 20 000 gyermeket meg lehet ölni miközben a nemzetközi diplomácia intézményei nagyrészt változatlanul működnek tovább, akkor a Népirtási Egyezményben, a Genfi Egyezményekben és a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményben foglalt ígéret súlyosan csorbát szenved. A jelentés nem fog véget vetni a háborúnak. Nem hozhatja vissza az elveszett életeket. De létrehoz egy történelmi feljegyzést, amelyet egyre nehezebb lesz kitörölni. Jóval azután, hogy a kormányok megváltoznak és a katonai hadjáratok véget érnek, ez a feljegyzés megmarad. A történelem emlékszik azokra, akik atrocitásokat követtek el. Emlékszik azokra is, akik félrenéztek.
Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró. Negyven könyv szerzője, köztük a Washington Bullets, a Red Star Over the Third World, a The Darker Nations: A People’s History of the Third World, a The Poorer Nations: A Possible History of the Global South, és a How the International Monetary Fund Suffocates Africa, Grieve Chelwával közösen írva. A Tricontinental: Institute for Social Research ügyvezető igazgatója, a Globetrotter vezető tudósítója, és a LeftWord Books (Új-Delhi) főszerkesztője. Szerepelt a Shadow World (2016) és a Two Meetings (2017) című filmekben.
Ez a cikk a Globetrotter jóvoltából készült.
