Amikor megláttam a „María Corina Machado békédíjat kap” szalagcímet, majdnem nevettem az abszurditásán.
De nem tettem, mert nincs semmi vicces abban, hogy olyan embert jutalmaznak meg, akinek a politikája olyan sok szenvedést hozott. Aki tudja, ki is ő, az tudja, hogy politikájában nincs semmi békeszerető.
Ha ez számít 2025-ben „békének”, akkor maga a díj elvesztette hitelét minden tekintetben. Venezuelai-amerikai származású vagyok, és pontosan tudom, mit képvisel Machado. Ő a washingtoni rendszerváltó gépezet mosolygó arca, a szankciók, a privatizáció és a demokráciának álcázott külföldi beavatkozás csiszolt szószólója.
Machado politikája erőszakban fürösztött. Felszólított a külföldi beavatkozásra, még Benjámin Netanyahut, Gáza megsemmisítésének főmesterét is megkereste, hogy bombákkal „szabadítsa” fel Venezuelát a „szabadság” nevében. Szankciókat követelt – ezt a csendes hadviselés formáját, amelynek hatásairól a The Lancet és más folyóiratok tanulmányai bizonyítják, hogy több áldozatot szedett, mint a háború, megvonva az egész lakosságtól a gyógyszereket, az élelmet és az energiát.
Machado teljes politikai pályafutását azzal töltötte, hogy szétforgácsolást promotált, aláaknázta Venezuela szuverenitását, és megtagadta a nép jogát a méltó élethez.
Íme, ki valójában María Corina Machado:
- Vezető szerepet játszott az 2002-es puccsban, amely rövid időre megdöntötte a demokratikusan megválasztott elnököt, és aláírta a Carmona-dekrétumot, amely semmissé nyilvánította az Alkotmányt és feloszlatott minden közintézményt egyetlen éjszaka alatt.
- Kéz a kézben dolgozott Washingtonnal, hogy igazolja a rendszerváltást, és szónoki emelvényéről külföldi katonai beavatkozást követelt, hogy erőszakkal „szabadítsa” fel Venezuelát.
- Megtapsolta Donald Trump inváziós fenyegetéseit és hadihajóinak a Karib-tengerre történő kiküldését, ami regionális háború kirobbantásának kockázatát hordozza a „kábítószer-háború” ürügye alatt. Míg Trump hadihajókat küldött és befagyasztotta a vagyonokat, addig Machado készen állt arra, hogy helyi megbízottjaként szolgáljon, ígérve, hogy tálcán kínálja fel Venezuela szuverenitását.
- Ösztönözte az USA azon szankcióit, amelyek megfojtották a gazdaságot, miközben pontosan tudta, kik fognak ezért árat fizetni: a szegények, a betegek, a dolgozó osztály.
- Hozzájárult az úgynevezett „ideiglenes kormány” létrehozásához, amely egy washingtoni bábjáték, egy önként kinevezett „elnök” irányításával, aki kirabolta Venezuela külföldi erőforrásait, miközben az országban gyermekek szenvedtek.
- Ígéri, hogy újranyitja Venezuela jeruzsálemi nagykövetségét, nyíltan összefogva ugyanazzal az apartheid állammal, amely kórházakat bombáz ezt önvédelemnek nevezve.
- Most pedig át akarja adni az ország olaj-, víz- és infrastruktúráját magánvállalatoknak. Ez ugyanaz a recept, amely Latin-Amerikát a neoliberális nyomor 1990-es évekbeli kísérleti terepévé tette.
Machado volt az egyik politikai szerzője a „La Salida” (A Kiút) nevű, 2014-es ellenzéki kampánynak is, amely fokozott tüntetéseket, köztük guarimba taktikát sürgetett (utak fölé drótok kifeszítését, amely megöli a bennülőket). Ezek nem „békés tüntetések” voltak, ahogy a külföldi sajtó állította; szervezett barikádok voltak, amelyek az ország megbénítását és a kormány megdöntését célozták. Az utcákat égő szeméttel és szögesdróttal barikádozták el, a munkásokat szállító buszokat felgyújtották, a gyanúsított chavistákat megverték vagy megölték. Még mentőautókat és orvosokat is megtámadtak. Néhány kubai orvoscsoportot majdnem élve elégettek. Középületeket, élelmiszer-kamionokat és iskolákat pusztítottak el. Egész lakótelepeket túszul ejtett a félelem, miközben olyan ellenzéki vezetők, mint Machado, a partvonalon állva ujjongtak, és „ellenállásnak” nevezték.
Dicséri Trump „határozott fellépését” az úgynevezett „bűnszervezetek” ellen, összefogva ugyanazzal az emberrel, aki bevándorló gyermekeket ketrecekbe zár és családokat szakít szét az ICE felügyelete alatt, miközben a venezuelai anyák az USA bevándorlási politikája által eltűnt gyermekeiket keresik.
Machado nem a béke vagy haladás szimbóluma. Ő a fasizmus, a cionizmus és a neoliberalizmus közötti globális szövetség része, egy olyan tengelyé, amely uralmat igazol a demokrácia és a béke nyelvén. Venezuelában ez a szövetség puccsokat, szankciókat és privatizációt jelentett. Gázában népirtást és egy nép eltörlését jelenti. Az ideológia ugyanaz: a hit, hogy egyes életek eldobhatók, hogy a szuverenitás tárgyalható, és hogy az erőszakot el lehet adni rendként.
Ha Henry Kissinger is kaphat békédíjat, miért ne kaphatná María Corina Machado? Talán jövőre odaadják a Gázai Humanitárius Alapítványnak is „a megszállás alatti együttérzésért”.
Valahányszor ez a díj az erőszak diplomáciai álarcban dolgozó mesteréhez kerül, arcon köpi azokat, akik valóban a békéért harcolnak: a palesztin mentőszolgálatot, akik holttesteket ástak ki a romok alól, a gázai újságírókat, akik életüket kockáztatják, hogy dokumentálják az igazságot, és a Flottilla humanitárius munkásait, akik a szegény gyermekeknek szánt segélyt szállítva próbálják megtörni Gáza ostromát, bátorsággal és meggyőződéssel a szívükben.
De az igazi békéről nem tárgyalótermekben egyeznek meg, és nem színpadokon adják át. Az igazi békét nők építik, akik élelmiszer-hálózatokat szerveznek blokád alatt, őslakos közösségek, amelyek folyókat védenek a kiaknázástól, munkások, akik megtagadják, hogy éheztetéssel kényszerítsék őket engedelmességre, venezuelai anyák, akik mozgósítanak, hogy visszaköveteljék az USA ICE és bevándorlási politikája által elrabolt gyermekeiket, és olyan nemzetek, amelyek a szolgaság helyett a függetlenséget választják. Ez az a béke, amit Venezuela, Kuba, Palesztina és a Globális Dél minden nemzete megérdemel.
Írta: Michelle Ellner, a CODEPINK Latin-Amerika kampánykoordinátora
forrás: Peoples Dispatch