Donald Trump ezen a héten diadalmasan vonult végig a Közel-Keleten. Mennyire állja meg a helyét az önmagát mint a nagy béketeremtőt ünneplő önámulata? Nos, egy dolgot biztosan bebizonyított – amikor az Egyesült Államok erősködik, Izrael engedelmeskedik.
A múlt héten a Quincy Institute agytröszt becslése szerint „az USA 31-33 milliárd dollárt költött Izrael háborújának finanszírozására Gázában 2023 októbere óta.” Ez a katonai segély adta volna az alapot Joe Bidennek, hogy már legalább 18 hónapja egy nagyon hasonló megállapodást erőltessen ki. Ehelyett ő csak tétlenül nézte, ahogy Izrael lemészárolja a palesztinokat.
Tehát Trump volt az, aki kényszerítette Benjámín Netanyahu izraeli miniszterelnököt, hogy beleegyezzen a tűzszünetbe. Mi változott? Netanyahu egy korrupt, szélsőjobboldali autoriter figura. Trump szempontjából miért ne tetszene?
Ennek ellenére a Közel-Keleten első számú prioritása az Öböl, nem Izrael. Mindkét elnöksége során első külföldi látogatását az Öbölbe tette. Ez részben a Trump család üzleti érdekeinek köszönhető, amelyek mélyen gyökereznek az Öbölben és folyamatosan növekednek. De ez egyben stratégiai kérdés is.
Az Öböl ma a globális kapitalizmus egyik kulcsrégiója. Trump első ciklusának legnagyobb diplomáciai eredménye a 2020 szeptemberében kötött Ábrahámi megállapodások voltak, amelyek értelmében Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) beleegyeztek, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat Izraellel.
Trump nagy vágya, hogy Szaúd-Arábia is csatlakozzon ezekhez a megállapodásokhoz. De a szaúdi királyi család egyértelművé tette, hogy ez nem fog megtörténni, amíg a gázai népirtás tart.
Amikor hétfőn Izraelbe repült, a fedélzeti újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy az Izrael és Hamasz közötti megállapodásnak köszönhetően a régió „normalizálódni” fog. Izrael és az Öböl közeledő gazdasági kapcsolataira utalt ezzel.
A katonai együttműködés – az USA Centcom parancsnokságának ösztönzésével – már most növekszik. A Washington Post újság néhány napja leleplezte, hogy „az elmúlt három évben, az USA közvetítésével, izraeli és hat arab ország magas rangú katonai tisztjei üléseztek együtt tervezési célból.” Ez mind aközben történt, mikor az érintett arab országok kormányai nyilvánosan elítélték Izraelt Gáza miatt.
A találkozók fő célja az Irán elleni koordinált fellépés előkészítése volt, amelyet mind Izrael, mind az Öböl államok fenyegetésnek tekintenek. De a Centcom egy szélesebb „Regionális Biztonsági Keretrendszert” próbál kialakítani, amely magában foglalná Izraelt, Bahreint, Egyiptomot, Jordániát, Katart, Szaúd-Arábiát és az EAE-t.
A Washington Post beszámolója szerint az egyik találkozón „az amerikai erők oktatták a partnereiket a földalatti alagutak által jelentett fenyegetések felderítéséről és semlegesítéséről – amelyek a Hamasz egyik kulcsfontosságú eszközei voltak az izraeli hadsereggel szemben a Gázai Övezetben.”
Trump abban bízik, hogy ez az uralkodó osztályokból álló blokk „normalizálhatja” a neokoloniális Gázát. Netanyahu túlmutatott magán, amikor szeptember 9-én Katart célzó rakétatámadást rendelt el, hogy demonstrálja izraeli katonai fölényét. Ez a sikertelen kísérlet a Hamasz-vezetés meggyilkolására nem csupán a blokk egyik tagja elleni támadás volt.
Katar ad otthont a hatalmas Al Udeid légibázisnak, ahol a Centcom parancsnoksága is található, és diplomáciai közvetítőként szolgál az USA és Izrael, valamint az ellenségeik között. A támadás elleni harag egyesítette Trumpot, valamint egy tágabb arab és muszlim államcsoportot.
Az eredmény Trump híres 20 pontos „béketerve” lett. Tele van lyukakkal. Ahogy Emile Hokayem akadémikus fogalmaz: „Az egyeztetett első fázison túl a többi rész olyan, mint egy étlapi, amely bőven hagy helyet a kétértelműségnek, az alkudozásnak és a váratlan akadályoknak. Egy ilyen étlap csak akkor érthető, ha a séf egyben tisztességes és hajlandó kényszerítő ereje is az egésznek.”
A tűzszünet csupán a harc egy új szakaszát nyitja meg. Mind Izrael, mind a Hamasz arra fog törekedni, hogy a terv bizonytalanságait a saját javukra fordítsák. A cionista állam rémes hírnévvel bír aláírt megállapodásainak megszegésében. A legutóbbi példa márciusban volt, amikor Netanyahu egyoldalúan felrúgta az előző tűzszünetet és folytatta a népirtást.
Vajon a rosszhírűen szeszélyes Trump lesz Hokayem „kényszerítő ereje”? Senki ne reménykedjék. A tűzszünet lehetővé teszi, hogy Gáza népe újra életre keljen. A többieknek pedig meg kettőznie kell erőfeszítéseit egy olyan nemzetközi szolidaritási mozgalom építéséért, amely valóban elszigetelheti Izraelt.
írta: Alex Callinicos
forrás: Socialist Worker