Olyan korban élünk, amikor az antifasizmust kriminalizálták az Egyesült Államokban.
Az Antifát hazai terrorcsoporttá nyilvánították. De mindenki tudja, hogy az Antifa nem egy csoport vagy szervezet. Ez az antifasizmus és a szocialista hangok elhallgattatásáról szól.
Texasban az ügyész titkos akciókba kezdett a radikális baloldali csoportok ellen, amiket ő „terroristasejt”-eknek nevez.

Hasonló helyzetet találunk,ha viszamegyünk az 1950-es évekbe. A Smith-törvény perei azt állították, hogy a baloldali csoportok „erőszakra usztítanak”. Ezt a nyelvet használták a szocialisták ellen az USA-ban. És pontosan itt tartunk most is.
Beszéltünk forradalmi próbáról, lehetséges munkásosztály-forradalmakról – de ez egy ellenforradalmi próba.
Kormányzati leállások vannak. Katonák vonulnak fel az utcáinkon. Egy olyan állam van, amely a polgári szabadságjogokat rombolja.
Ez egy törekvő fasiszta rezsim. Kísérletezik az autoriter vezetéssel, ami még jobban a jobboldal felé visz.
Ott van a palesztin aktivista, Khalid Mahmoud példája, akit elraboltak és a kitoloncolásával fenyegetőztek.
Amikor Charlie Kirk-öt meggyilkolták, legalább 150 munkást rúgtak ki a közösségi médiában tett megjegyzéseik miatt. Ez egy támadás a szólásszabadság ellen – de egyben a munkásmozgalom ellen is.
A kormányzat leállása több ezer munkás elbocsátását jelenti, akik hozzáadódnak mindazon állami dolgozókhoz, akik már munkájukat vesztették. Legalább 500 000 állami dolgozót fosztottak meg szakszervezeti jogaitól.
Minden módon alá akarják ásni a hatalmunkat.
A Képviselőház Oktatási és Munkaerő Bizottságának van egy albizottsága, amely „A szakszervezeti antiszemitizmus leleplezése” címmel tart meghallgatásokat.
Gondosan színészkedő tanúik közül néhányat a National Right to Work Federation, egy szakszervezet-ellenes szervezet támogat. Azt mondják, a szakszervezetek annyira antiszemiták, hogy fel kell oszlatni őket.
Az egyetemi palesztin mozgalom elnyomása kitárta az ajtót a teljes munkásmozgalom elleni háborúhoz.
Hogyan befolyásolja a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) és a kitoloncolások fenyegetése az ellenállást?
Az „ICE-esítés” célja, hogy megfélemlítse a fekete és barna bőrű munkásokat. A munkásosztálybeli közösségek harci helikopterek zúgására ébrednek, amelyek házaik fölött köröznek. Olyan, mintha egy amerikai fasizmusról szóló filmből származna.
Katonaság van az utcákon Washington D.C.-ben, Chicagóban, Portlandben és Memphisben – persze Los Angelesben vissza is szorították őket.
Az állam demonstrálja, hogy képes háborút viselni a saját népével.
Időnként a bíróságok akadályt gördítenek elé, de tudjuk, hogy a bíróságok nem igazán fognak megvédeni minket. Trump pedig arról beszél, hogy használni akarja az 1807-es Lázadás Elleni Törvényt – ez az ő végső jogi fegyvere, az atombiztos jogi opció.
A Charlie Kirk meggyilkolása utáni elnyomás egy munkásréteget – tanárokat, egészségügyi dolgozókat, újságírókat – és az alsó középosztályt sújtotta.
Az ICE az utcákon a teljes munkásosztály elleni támadt. Az „ICE-esítés” célja a faji, osztály- és állampolgársági terror fokozása. Arról szól, hogy lehetetlennek tűnjön az ellenállás.
Stephen Miller, Trump helyettes kabinetfőnöke azzal indokolta a csapatok Portlandbe küldését, hogy „belföldi terrorizmusról” beszélt – ezzel az ICE központok ellen tüntetőkre utalt.
Trump aláírt egy memorandumot, amely szerint bárki, aki „a hagyományos értékek ellen” van, bárki, aki amerika-ellenes, antikapitalista vagy keresztény-ellenes, kivizsgálható belföldi terroristaként.
Az emberek túlnyomó többsége sebezhetőnek érzi magát. Jelenleg az államnak nincs hatalma arra, hogy minden ajtón bekopogtasson. Az USA népessége 375 millió. De képesek megfélemlíteni és elrettenteni a saját népüket.
A bizonytalanság is óriási mértékű. A közszférában állásokat szüntettek meg, a diákoknak kevés reményük van jó állásra szert tenni.
Ez a terrorizmus egy sajátos formája.
Van egy nemzetközi PhD-s hallgatóm, aki munkát keres. Létezik egy vízum, amit külföldi munkavállalók kaphatnak. Trump 100 000 dollárra emelte ezeknek a vízumoknak az árát. Az egyetem sem tud ennyit fizetni, így a diáknak távoznia kell. Ez csak egy eset – ezt ezerrel is meg lehet szorozni.
Ez a fehér nacionalista őrület tombol. A szélsőjobboldali Proud Boys interjút adott a New York Times-nak. Azt mondták, ők azért nincsenek az utcán, mert az állam elvégzi helyettük a munkát.
Mindezek Trumpot népszerűbbé teszik?
Trump nem népszerű. Az elfogadottsági értékei történelmi mélyponton vannak egy ilyen nemrég megválasztott elnök esetében. Ez azért van, mert olyan sokan tekintik rezsimjét illegitimnek, mivel Trump terrorhoz és erőszakhoz folyamodik céljai elérése érdekében.
Az emberek többsége ellenzi Trumpot. De az állam irányítja a hatalom kulcsfontosságú rétegeit.
Amit látunk, az egy ellenforradalom a palesztin mozgalom, a Black Lives Matter mozgalom és a szocializmus újbóli felbukkanása ellen.
Zohran Mamdanit kommunistának nevezik. Trump azt mondta, New York nem kap pénzt, ha Mamdanit megválasztják – ez egy új Vörös Veszély.
A „társadalmi érzékenység” (wokeness), a transz+ jogok, a színes bőrűek elleni támadások mind részei az ellenforradalom forgatókönyvének.
A szélsőjobboldalnak 50 év álmodozásba került, hogy eljusson idáig, ehhez a militarizált, autoriter konzervativizmushoz.
Ez egy Maga-mccarthyzmus – még nem fasizmus. Még mindig vannak terek, ahol szólhatunk és szerveződhetünk. A jövő még nincs eldöntve. De hajthatatlannak lennünk ellenállásunkban. A terror valós – de a harc vissza is üt.
írta: Bill Mullen
forrás: Socialist Worker