Májusban, a Világegészségügyi Közgyűlésen a tagállamok egy példátlan stratégiát hagyhatnak jóvá, amely kijelenti: az egészségügy nem költség, hanem a legjobb befektetés, amit egy gazdaság tehet.
Évtizedek óta a pénzügyminiszterek úgy tekintenek az egészségügyi kiadásokra, mint a háztulajdonosok a szivárgó tetőre: szükséges rossz, egy minimalizálandó költség. A kórházak felemésztik a költségvetéseket. Az orvosok fizetést igényelnek. A gyógyszerek elszívják a devizatartalékokat. Amikor a gazdaság megszorul, az egészségügyi miniszter gyakran az elsők között van, akit kisebb borítékkal küldenek haza.
De egy csendes forradalom lehet kibontakozóban Genfben, amely fenekestül felforgathatja ezt a logikát.
Májusban, amikor a tagállamok összegyűlnek a 79. Világegészségügyi Közgyűlésre, egy példátlan dokumentum jóváhagyását kérik tőlük: egy hivatalos stratégiát, amely kijelenti, hogy az egészségügy egyáltalán nem költség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) érvelése szerint ez a legjobb befektetés, amit bármely gazdaság tehet.
Az egészség előzze meg a vagyont
A WHO hat éven át készülő új, „A Health for All közgazdaságtana” (Economics of Health for All) elnevezésű stratégiája egy megdöbbentő előfeltevéssel indul. Nemzedékeken át a nemzeti sikert a GDP-vel, az előállított és eladott dolgaink összértékével mértük. E mérőszám szerint egy olyan ország, amely cigarettát és rákkemoterápiát árul, sikeresebbnek tűnik, mint ahol senki sem betegszik meg.
Ez nem csupán helytelen. Ez veszélyes. És mégis, ez a logika hajtotta évtizedeken, sőt évszázadokon át a globalizációt.
Az uralkodó közgazdasági keretrendszerben az egészségügyet maradványértékként kezelik. Előbb növesztjük a gazdaságot, aztán ha marad valami, költünk egy kicsit arra, hogy az emberek életben és termelékenyen maradjanak. Feje tetejére állítottuk a dolgokat.
A WHO megközelítése ragaszkodik ahhoz, hogy az egészséges népesség nem a gazdagság mellékterméke: hanem maga a motor, ami azt megtermeli. Ez józan észnek hangzik. De a józan ész a globális egészségpolitikában gyakran ütközik erős érdekekkel.
Alma-Atától Genfig: egy ötven éves ív
Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos ez a pillanat, vissza kell tekintenünk. 1978-ban, Alma-Atában (a mai Kazahsztán) a világ kijelentette, hogy az „Egészséget Mindenkinek” (Health for All) kitűzését 2000-re el kell érni. Ez a nyilatkozat radikális volt a maga idejében. Kifejezetten összekapcsolta az egészségügyet a gazdasági igazságossággal, és egy „Új Nemzetközi Gazdasági Rend” létrehozására szólított fel, amely újraelosztja a forrásokat a gazdag nemzetektől a szegények felé.
Ez közvetlen utalás volt az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1974-es, az Új Nemzetközi Gazdasági Rendet (NIEO) létrehozó határozatára. Ezt a keretrendszert a gyarmatosításból örökölt strukturális egyenlőtlenségek kiigazítására tervezték; egy olyan rendszerre, amelyet az erőforrás-kitermelés, a munkaerő kizsákmányolása és a tudás szisztematikus kisajátítása tartott fenn. A szuverén egyenlőség és emberi méltóság elveiben gyökerezve az Új Nemzetközi Gazdasági Rend a fejlődő államok állandó szuverenitását kívánta biztosítani természeti erőforrásaik felett, reformálni kívánta a globális kereskedelmet a nyersanyagok méltányos árazásának biztosítása érdekében, és át kívánta alakítani a nemzetközi monetáris megállapodásokat. Továbbá szorgalmazta a technológiatranszfer megkönnyítését és a transznacionális vállalatokat szabályozó kötelező magatartási kódex elfogadását, felismerve, hogy a politikai függetlenség gazdasági szuverenitás nélkül töredékes marad.
Ez nem történt meg. Az 1980-as évek adósságválságokat, strukturális kiigazítási programokat és az egészségügyi rendszerek alattomos privatizációját hozták. A 2000-es évek ambiciózus, betegség-specifikus programokat hoztak: HIV-kezelést, malária elleni ágyhálókat és oltási kampányokat, amelyek milliókat mentettek meg, de számos más egészségügyi szükségletet figyelmen kívül hagytak, az egészségügyi rendszereket pedig széttöredezetten, alulfinanszírozottan és áruvá tett formában hagyták.
Most, fél évszázaddal később, egy holisztikus jövőkép támad fel újra. Relevanciája és előrelátása nyilvánvalóbb, mint valaha.
Mit tesz valójában a stratégia?
Minden emelkedett nyelvezete ellenére a stratégia-tervezet meglepően konkrét. Ajánlásai öt kategóriába sorolhatók, mindegyikhez konkrét eszközökkel, amelyeket a kormányok azonnal alkalmazhatnak. Az első a gazdaságpolitikát az egészségügy szolgálatába állítja az adórendszerek reformján, az egészségügyi hatásvizsgálatok kereskedelmi megállapodásokba való integrálásán, a tisztességes munkafeltételek és szociális védelem biztosításán, valamint a fizetetlen gondoskodó munka elismerésén keresztül.
A második túllép a GDP-n olyan fejlődési irányjelző táblák (progress dashboards) bevezetésével, amelyek az egészségügyi egyenlőtlenségeket és a közösségi vitalitást figyelik, miközben méltányossági standardokat alkalmaz a magánbefektetések irányítására. A harmadik növeli a hazai finanszírozást progresszív adózás, célzott egészségügyi adók és eredményorientált költségvetés-tervezés révén, miközben adójóváírásokkal és szellemi tulajdon megosztással építi a helyi innovációs ökoszisztémákat.
A negyedik erősíti a közszféra kapacitásait az egészség-gazdaságtani szakértelem kormányzati szintű beágyazásával, e kompetenciák orvosképzésbe integrálásával, valamint több érdekeltet tömörítő megfigyelőközpontokon (observatories) keresztüli koordináció előmozdításával. Az ötödik biztosítja a bizonyítékokon alapuló végrehajtást egy hosszú távú kutatási programon, átláthatósági védelem biztosításán, összeférhetetlenség kezelésén és a civil társadalom bevonásán keresztül a dezinformáció elleni fellépés érdekében.
Februárban, a 158. Végrehajtó Tanács ülésen a fejlődő országok lelkesedésüket fejezték ki a stratégia iránt, bár eltérő módon közelítettek hozzá.
Mi hiányzik: adósság, megszorítás és hatalom
Még a legelszántabb támogatóknak is el kell ismerniük a stratégia vakfoltjait. Nagyrészt megkerüli azt a szuverén adósságválságot, amely szétzúzza az egészségügyi költségvetéseket Afrika- és Latin-Amerika-szerte. Megemlíti a pénzügyi piacok növekvő dominanciáját az egészségügyi szolgáltatások nyújtásában, de nem száll szembe vele.
Nem nevezi meg azokat a geopolitikai erőket sem, amelyek korlátozzák ezt a jövőképet. A hazai szabályozást korlátozó kereskedelmi egyezmények, az importfüggő egészségügyi rendszereket tönkretevő devizaárfolyam-ingadozás, a globális gazdasági kormányzás birodalmi struktúrái. Ezek egyelőre a keretrendszeren kívül maradnak.
A befejezetlen csata
Korlátai ellenére a stratégia utat egyenget egy újfajta, emberibb közgazdaságtan felé. Ötven éven át a globális egészségügy étlapja ugyanazon téma variációit kínálta: több segély, hatékonyabb szolgáltatásnyújtás, jobb mérőszámok. Az Egészséget Mindenkinek Közgazdaságtana (EH4A) stratégia valami egészen mást kínál. Arra kéri az országokat, hogy tervezzék újra a gazdasági rendet.
Hogy a stratégia meg tudja-e valósítani a jövőképét, az még megvívatlan csatákon múlik. De egy nemzedék óta először már nem az a kérdés, hogy az egészségügynek helye van-e a gazdaságpolitikában. Hanem az, hogy milyen gazdaságot vagyunk hajlandóak építeni.
A stratégia előreláthatóan nekiütközik a politikai feszültségek falának, amelyet semmilyen okos politikai megfogalmazás nem tud lebontani. Az erős szereplőknek, akik kényelmesen érdekeltek a dolgok jelenlegi működésében, nem áll szándékukban feladni. A valódi kérdés nem az, hogy ellenállnak-e (már most is ellenállnak). Hanem az, hogy a nyertes országok és közösségek képesek-e elég erőt szervezni ahhoz, hogy erősebben vágjanak vissza. Enélkül a stratégia legmerészebb elképzelései ismét apró betűs részekké válhatnak, amelyek miatt soha senki nem fog cselekedni.
A WHO Watch egy globális egészségügyi kormányzási program aktivisták számára, amelyet a People’s Health Movement (PHM) szervez. A programról bővebben ezen az oldalon olvashat.
forrás: People’s Health Dispatch