WHO

Nő a veszélye az Ebola kontinentális terjedésének, miután Nigériában bejelentettek egy esetet

Nigéria megerősítette első Ebola-esetét: egy Ugandában született svájci állampolgár betegedett meg Abujában egy ugandai nyaralás után. Az eset kétségbe vonta Uganda Ebola-mentes státuszát, mivel Kampala azon állítását, hogy a páciens a Kongói Demokratikus Köztársaságba (KDK) utazott, mind a WHO, mind a svájci külügyminisztérium cáfolta.

Az Ebola kontinentális terjedésének veszélye fenyeget, mivel Nigéria a negyedik afrikai ország, amely megerősített esetet jelent a halálos vírusból, mióta a járványt május közepén kihirdették a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A vírus ritka Bundibugyo-törzse okozza, és azóta a világ második leghalálosabb Ebola-járványává és a valaha regisztrált leggyorsabban növekvő járvánnyá vált. 4803 beteget ölt meg, ami a KDK keleti régiójának nyolc tartományában október 23-ig megerősített összes 9876 eset csaknem felét teszi ki.

A halálesetek valódi mértéke valószínűleg sokkal magasabb, mivel a vírus közösségi terjedése már február közepén megkezdődött a KDK Ituri tartományában, három hónappal azelőtt, hogy felismerték és május 15-én hivatalosan járványnak nyilvánították.

A szomszédos Uganda, amely fegyveres csoportokat támogat Ituriban, aláásva az amúgy is késlekedő és súlyosan alulfinanszírozott egészségügyi választ, szintén május 15-én jelentette első esetét. Két haláleset és 20 megerősített fertőzés után azonban az egészségügyi minisztérium július végén Ebola-mentesnek nyilvánította Ugandát. A WHO ezt augusztus végén szintén tanúsította, miután 42 napig nem erősítettek meg új esetet.

Ebola-mentes státusza azonban most kétségbe vonható a nigériai első esettel. A 42 éves páciens ugandai nemzetiségű és svájci állampolgár. Egy svájci diplomata felesége a nigériai fővárosban, Abujában működő nagykövetségen, ahol lakik.

Egy két és fél hetes ugandai nyaralás után férjével október 3-án tért vissza Abujába. Négy nappal később megbetegedett. Kezdetben maláriával gyanúsították, két magánkórházban kezelték, mielőtt október 20-án Ebolára pozitív tesztet végeztek és elkülönítették.

Uganda hamis állítást tesz

Nem sokkal azután, hogy Nigériában pozitív tesztet kapott, az ugandai egészségügyi minisztérium azt állította, hogy a páciens a DK-ba utazott.

A WHO-nak szolgáltatott információ azonban nem tartalmazta az Ugandán kívüli bármely országba való utazását – mondta Pavel Ursu, a WHO nigériai képviselője október 22-én.

„Egyelőre nincs megerősített információ arról, hogy ez az eset a DK-ba utazott volna” – tette hozzá Wessam Mankoula, a kontinens legfelsőbb egészségügyi hatósága, az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC) egészségügyi vészhelyzetek osztályának vezetője.

Majd október 23-án a svájci külügyminisztérium kifejezetten kijelentette, hogy a páciens nem utazott a KDK-ba, közvetlenül ellentmondva Uganda állításának, jelezve, hogy Ugandában fertőződött meg.

Uganda eközben továbbra is fenntartja, hogy nincsenek megerősített Ebola-esetei. A WHO és az Africa CDC jelenleg azt a hipotézist vizsgálja, hogy a vírust az ugandai főváros, Kampala repülőterén kaphatta el, ahol egy kenyai üzletember, aki a KDK-ba tett utazásai során fertőződött meg, szintén jelen volt, miközben ő felszállt az Abujába tartó járatára.

A kenyai üzletember hét évet töltött a KDK-ban. Üzleti útja során már szeptemberben megbetegedett, és több kórházban kezelték, de nem diagnosztizálták Ebolával. Az Ebola korai tünetei gyakran hasonlítanak a régió más betegségeihez, beleértve a maláriát. Állítólag az egyik kórházban antibiotikumot adtak neki, és hazaküldték.

Illegális határátlépés

A szóban forgó férfi szárazföldön utazott Ugandába a konfliktus sújtotta, ásványi anyagokban gazdag, Ebolával érintett Észak-Kivu tartományból, amelynek egyes részeit a ruandai hadsereg és annak bábja, az M23 foglalta el, amelyet az ENSZ szerint Uganda is támogat.

Nem világos, hogyan jutott el a kenyai üzletember Észak-Kivuból Kampalába. Nem sokkal a járvány kihirdetése után Uganda lezárta a KDK-val közös határt, kivéve a humanitárius teherautókat. Mankoula szerint illegálisan lépte át a határt.

Kampalában október 3-án szállt fel egy nairobi járatra az entebbei repülőtérről, amelyen az az Ugandában született svájci állampolgár is áthaladt aznap, hogy elérje abujai járatát.

„Volt-e bármilyen érintkezés vagy kapcsolat a két eset [ő és a nigériai eset] között a repülőtéren egy időben? Ez az egyik jelenleg vizsgált elmélet” – mondta Mankoula az Africa CDC-től.

Amikor a kenyai üzletember landolt Nairobiban, már beteg volt. A családtag, aki a repülőtérről elvitte, egyenesen a Nairobi Kórházba szállította, ahol két nappal később meghalt. Nyolc másik ember, aki kapcsolatba került vele, szintén megfertőződött és elkülönítették őket. Közöttük négy egészségügyi dolgozó és négy családtag, akik közül egy később, október 23-án meghalt.

Miközben az egészségügyi hatóságok vizsgálják, hogy ő volt-e a forrás, akitől a nigériai eset a vírust elkaphatta, Marion Koopmans virológus, aki a WHO Ebola vészhelyzeti bizottságának tagja is, kétségbe vonta ezt az elméletet.

„Azt hiszem, ez nagyon spekulatív, hacsak nincs bizonyíték arra, hogy ugyanazt a teret olyan módon osztották meg, ami ezt megmagyarázhatná. Véletlenszerű jelenlét ugyanazon a helyen, egy nagy repülőtéren, nem támogatott járványtani kapcsolat a jelenlegi ismereteink semmilyen mércéje szerint” – mondta.

Ha nem ő volt a forrás, az azt jelentheti, hogy az ugandai hatóságok vagy nem fedik fel, vagy nem tudnak az országban lévő potenciális esetekről. Még ha ő volt is a forrás, kérdések maradnak Uganda Ebola-mentes státuszáról, mivel mások, akikkel kapcsolatba kerülhetett – akár a repülőtéren, akár a kampalai úton – szintén elkaphatták a vírust.

Nigéria veszélyben a közösségi terjedés miatt

Akárhogy is, Nigéria most a közösségi terjedés veszélyének van kitéve. A nigériai eset október 3-án landolt Abujában, Nyugat-Afrika egyik legforgalmasabb repülőterén. Csak október 20-án, 13 nappal a tünetek kialakulása után tesztelték pozitívan Ebolára és különítették el.

Annak félelmében, hogy a vírus másokat is megfertőzhetett, akik ebben az időszakban kapcsolatba kerülhettek vele, különösen egészségügyi dolgozókat, Muhammad Ali Pate nigériai egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a hatóságok mind a 44 kapcsolatot nyomon követik. „Megpróbáljuk megfékezni, hogy ne terjedjen ki a közösségekbe. Remélhetőleg nem jut el odáig” – tette hozzá.

„Amikor azonosítottuk a veszélyeztetett országokat, Nigéria nem volt ezen a listán. Most már az. Ezt a listát újra kell rajzolni, és Észak- és Dél-Afrika is veszélyben lehet” – mondta Jean Kaseya, az Africa CDC főigazgatója, hozzátéve: „Figyelembe kell vennünk, hogy ma senki sem biztonságban.”

forrás: BreakThrough News

Tricontinental: Hogyan öli a globális élelmiszergazdaság a gyermekeket

Minden évben 866 millió megbetegedést és 1,5 millió halálesetet okoz a nem biztonságos élelmiszer, a fiatal gyermekek szenvedik el az összes élelmiszer-eredetű megbetegedés csaknem egyharmadát. Ez a kiszámítható következménye egy olyan élelmiszergazdaságnak, amely a profit, és nem az élelmiszerhez való jog köré szerveződik.

2026. június 4-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lesújtó értékelést tett közzé a világ élelmiszerrendszereinek állapotáról. Az új becslések szerint, amelyek a 2021-ig terjedő adatokra támaszkodnak, a nem biztonságos élelmiszer évente körülbelül 866 millió megbetegedést és 1,5 millió halálesetet okoz. A világ népességének csaknem minden kilencedik tagja megbetegszik a szennyezett élelmiszertől, ahol az afrikai és délkelet-ázsiai régiók együttvéve adják az összes élelmiszer-eredetű megbetegedés csaknem háromnegyedét és a globális halálozások 60%-át. A teher azokra nehezedik a leginkább, akik a legkevésbé járultak hozzá a válsághoz: a gyermekekre.

A kisgyermekeket csaknem háromszor nagyobb veszély fenyegeti a nem biztonságos élelmiszerből eredő megbetegedés kockázata miatt, mint az idősebb gyermekeket és a felnőtteket. Bár a globális népességnek csupán 9%-át teszik ki, az öt év alatti gyermekek szenvedik el az összes élelmiszer-eredetű megbetegedés csaknem egyharmadát; 2021-ben a nem biztonságos élelmiszer 143 000 gyermeket ölt meg. Ezek nem csupán statisztikai adatok. Megelőzhető betegségek által megrövidült életeket, gyászba taszított családokat és a legfiatalabb tagjaikban megtestesülő jövőtől megfosztott társadalmakat jelentenek.

Az ilyen megállapításokra adott hagyományos válasz technikai jellegű. Azt halljuk, hogy az élelmiszer-biztonság a jobb ellenőrzés, a szigorúbb szabályozás, a jobb higiénia és a hatékony nyomon követés kérdése. Ezek az intézkedések fontosak és szükségesek. Mégis nem magyarázzák meg, hogy miért fogyaszt továbbra is szennyezett élelmiszert több száz millió ember annak ellenére, hogy évtizedek óta rendelkezésre áll az ismeret a szennyeződés megelőzéséről. Ahhoz, hogy megértsük az élelmiszer-eredetű betegségek fennmaradását, túl kell lépnünk a technikai magyarázatokon, és meg kell vizsgálnunk a globális élelmiszerrendszer szerkezetét.

Az uralkodó élelmiszerrendszer a profit, nem pedig az élelmiszerhez való jog érvényesülése köré szerveződik. A világ nagy részén az élelmiszer-termelést nagy mezőgazdasági vállalatok, szupermarket-láncok, élelmiszer-feldolgozók, logisztikai cégek és pénzintézetek által uralt, erősen koncentrált iparággá alakították át. Ez a rendszer, amely elsődlegesen a befektetések megtérülésének maximalizálására törekszik, olyan ellentmondásokat generál, amelyek legalább három kulcsfontosságú módon közvetlenül befolyásolják az élelmiszer-biztonságot.

Először is, a költségek csökkentésére irányuló nyomás ösztönzi a félmegoldásokat az egész ellátási láncban. A munkavállalókat gyakran bizonytalan körülmények között foglalkoztatják (Latin-Amerikában a mezőgazdasági munkahelyek több mint 80%-a nélkülözi a formális védelmet és a társadalombiztosítást), az ellenőrző rendszerek alulfinanszírozottak, és a termelőkre óriási nyomás nehezedik a kibocsátás növelése és a kiadások csökkentése érdekében. Az élelmiszer egyre nagyobb távolságokra utazik, egyre összetettebb globális ellátási láncokon keresztül, ami több lehetőséget teremt a szennyeződésre, és elhomályosítja azokat a körülményeket, amelyek között előállították.

Másodszor, a kapitalista élelmiszerrendszerek hajlamosak externalizálni a költségeket. A környezetkárosodást, a vízszennyezést, a biztonságtalan munkakörülményeket és a közegészségügyi következményeket gyakran mások problémájaként kezelik, nem pedig a magáncégek felelősségeként. A társadalmi költségeket a munkavállalók, a fogyasztók és a közegészségügyi rendszerek viselik, miközben a nyereség magánkézben marad.

Harmadszor, a globális egyenlőtlenségek határozzák meg az élelmiszer-biztonsági mintákat. Nem meglepő, hogy az élelmiszer-eredetű betegségek legnagyobb terhe Afrikában és Délkelet-Ázsiában koncentrálódik, mivel ezek a régiók továbbra is elszenvedik a gyarmati alulfejlettség, az adósságfüggőség, az elégtelen közszolgáltatások és a globális gazdaságba való egyenlőtlen integráció hosszú távú hatásait. A nem biztonságos élelmiszer tehát nem pusztán egészségügyi kérdés: az egyenlőtlen fejlődés megnyilvánulása.

Évente több tízezer gyermek halála felfedi ennek a berendezkedésnek az erkölcsi csődjét. Az a társadalom, amely megengedi, hogy gyermekek megelőzhető élelmiszer-eredetű betegségekben haljanak meg, megbukott egyik legalapvetőbb kötelességében. Ezek a halálesetek különösen tragikusak, mert a megoldások nagyrészt ismertek. A WHO az ivóvízhez való hozzáférést, a szennyvízelvezetést, az élelmiszer-biztonsági gyakorlatokat, az egészségügyi ellátást és a hatékony állami szabályozást azonosítja a halálozás csökkentésének kritikus eszközeiként. Ezek a beavatkozások közberuházást és politikai elkötelezettséget igényelnek, és nem hagyhatók kizárólag a piaci erőkre. Mégis, olyan intézmények, mint az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) továbbra is népszerűsítik a köz-magán partnerségi modelleket, amelyek nem szembesültek az éhezés és a nem biztonságos élelmiszer strukturális gyökereivel.

A probléma nem csak a baktériumok és vírusok okozta szennyeződés. A kortárs élelmiszerrendszerek a népességet a veszélyek szélesebb körének teszik ki, beleértve a mérgező vegyi anyagokat, a nehézfémeket és az ipari szennyező anyagokat. A WHO új becslései egyre inkább elismerik az élelmiszer-ellátásban található káros anyagokhoz kapcsolódó krónikus betegségek hosszú távú terhét. A következmények túlmutatnak az azonnali betegségen, kiterjednek az egész életen át tartó fogyatékosságokra, fejlődési zavarokra és az életminőség romlására.

Továbbá, az élelmiszer-biztonság nem választható el az élelmiszerrendszerek tágabb válságától. Világszerte emberek milliói szenvednek éhezéstől, míg mások elhízással és étrenddel összefüggő betegségekkel néznek szembe. A gazdálkodók eladósodnak, miközben az élelmiszervállalatok példátlan piaci erőre tesznek szert. A mezőgazdasági termelés hozzájárul az ökológiai pusztításhoz, miközben az éghajlatváltozás fenyegeti a terméseket. Ugyanaz a rendszer, amely élelmiszer-bizonytalanságot generál, nem biztonságos élelmiszert is előállít. Az ellentmondás szembetűnő. Az emberiség birtokolja a tudományos ismereteket, a termelési kapacitást és a technológiai eszközöket ahhoz, hogy mindenki számára biztonságos élelmiszert biztosítson. Mégis, az uralkodó gazdasági berendezkedésekben ezek a képességek az emberi szükségletek helyett a profitnak vannak alárendelve.

A WHO megállapításait nemcsak a szennyeződésre figyelmeztető jelzésként kell olvasni, hanem a globális élelmiszer-rend vádirataként is, amely továbbra is milliókat tesz ki megelőzhető betegségeknek és halálnak. Amikor egy gyermek meghal, mert az élelmiszer nem biztonságos, az ok sohasem pusztán egy szennyezett étkezés. Az étel mögött politikai és gazdasági döntések láncolata húzódik meg a beruházásokról, szabályozásról, infrastruktúráról, tulajdonlásról és társadalmi prioritásokról. Az élelmiszer-eredetű betegség közvetlen megnyilvánulásában biológiai, de eredetét tekintve társadalmi. Az emberiség előtt álló kihívás nem csupán az, hogy biztonságosabbá tegyük az élelmiszert. Az a feladat, hogy olyan élelmiszerrendszereket építsünk, amelyek a gondoskodás, nem a profit; a közegészség, nem a magántőke-felhalmozás; és az emberi méltóság, nem a piaci hatékonyság köré szerveződnek. Csak akkor válhat valósággá, és nem csupán szlogenné a biztonságos élelmiszer ígérete mindenki számára.

Íme öt egyszerű reform a jelenlegi rendszeren, amelyek egy biztonságos és igazságos élelmiszerrendszert hozhatnának létre:

  1. Egyetemes közberuházás a vízellátásba, szennyvízelvezetésbe és egészségügyi ellátásba: Az ivóvízhez, a szennyvíz-infrastruktúrához és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés garantálása, különösen a vidéki és alacsony jövedelmű közösségekben, ahol az élelmiszer-eredetű betegségek terhe a legnagyobb.
  2. Az állami élelmiszer-biztonsági intézmények megerősítése: Az élelmiszer-ellenőrző rendszerek, a laboratóriumi kapacitás, a betegségfelügyeleti hálózatok és a szabályozó hatóságok bővítése, miközben védelmük biztosítása a költségvetési megszorításoktól és a vállalati befolyástól.
  3. A területi és kisüzemi élelmiszerrendszerek támogatása: Beruházás a helyi gazdálkodókba, szövetkezetekbe, közbeszerzési programokba és rövidebb ellátási láncokba, amelyek növelik az átláthatóságot, a rugalmasságot és az elszámoltathatóságot.
  4. Az élelmiszerrendszer-irányítás demokratizálása: A vállalati koncentráció csökkentése a mezőgazdaságban és az élelmiszer-kiskereskedelemben, a munkavállalók és gazdálkodók részvételének erősítése, valamint az élelmiszer-termelés és -elosztás közfelügyeletének biztosítása.
  5. A biztonságos élelmiszer elismerése emberi jogként: Kötelező érvényű nemzeti és nemzetközi kötelezettségvállalások megalkotása, amelyek a biztonságos, tápláló élelmiszerhez való hozzáférést alapvető társadalmi jogként kezelik, nem pedig piaci árucikként.

Együttesen ezek a reformok egy egyszerű elvben gyökereznek: az élelmiszer társadalmi jószág, nem csupán árucikk. Elismerik, hogy a biztonságos élelmiszerhez való jog elválaszthatatlan az élethez való jogtól.

Könnyű naivnak bélyegezni ezt a megközelítést. De vajon puszta idealizmus-e ragaszkodni ahhoz, hogy egyetlen gyermeknek sem szabad meghalnia megelőzhető élelmiszer-eredetű betegségben?

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése elmélyítette keserűségemet a kapitalista rendszer érzéketlensége iránt. Eszembe jutott a ‘Civilisation’ (Civilizáció), a nagy mozambiki újságíró és költő, José Craveirinha (1922–2003) rövid verse:

Antigamente
(antes de Jesus Cristo)
os homens erguiam estádios e templos
e morriam na arena como cães.
Agora…
também já constroem Cadillacs.

Régen
(Jézus Krisztus előtt)
az emberek stadionokat és templomokat emeltek
és kutyaként haltak meg az arénában.
Most…
már Cadillac-eket is építenek.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental

A Világegészségügyi Közgyűlésen Kuba felfedte az amerikai energiablokád következményeit

Tania Cruz, az egészségügyi első miniszterhelyettes kijelentette, hogy több millió ember számára nélkülözést és nélkülözést okozni nem más, mint népirtás.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfőbb döntéshozó testületének, a 79. Egészségügyi Közgyűlésnek a plenáris ülésén elhangzott beszédében Tania Cruz, Kuba egészségügyi első miniszterhelyettese leleplezte, milyen hatások érik a szigetország egészségügyi rendszerét az Egyesült Államok által bevezetett teljes üzemanyag-embargó miatt, amely a már egyébként is megszigorított gazdasági blokádhoz járul hozzá.

„Ez egy olyan intézkedés, amely súlyosan érinti egészségügyi rendszerünket, rendkívüli károkat okozva ezzel minden kubai családnak, gyermekeinknek, időseinknek és betegeinknek” – mondta Cruz, hozzátéve: „emberek milliói számára nélkülözést és rendkívüli nehézségeket okozni nem más, mint népirtás, ami megérdemli a WHO összes tagjának elítélését.”

Cruz elmagyarázta, hogy bár az ország garantálja a népesség 100%-a számára az egyetemes és ingyenes villamosenergia-hozzáférést, az energiaellátás stabilitásának hiánya megduplázta a csecsemőhalandóságot, amely elérte a 9,9 ezreléket (1000 élveszületésre vetítve), és beszámolt arról is, hogy a rákos gyermekek túlélési aránya 85%-ról 65%-ra csökkent.

A tisztviselő elmondta, hogy az országban jelenleg a műtéti várólistákon több mint 100 300 beteg szerepel, közülük 12 000 gyermek. Megjegyezte azt is, hogy 16 000 embernek van szüksége sugárterápiára, és 3000-en szorulnak hemodialízisre – ezek olyan alapvető szolgáltatások, amelyek energiaellátás stabilitását igénylik, ami a Karib-térségbeli országban jelenleg nem garantálható.

Cruz kijelentette, hogy a kihívások ellenére Kuba Nemzeti Egészségügyi Rendszere nem omlott össze, és továbbra is újjászervezi magát ellenálló képességgel és erőforrások optimalizálásával.

Ezenkívül a vezető egy rendkívül súlyos helyzetre is figyelmeztetett: leleplezte, hogy Kubát közvetlen katonai agresszió fenyegeti az Egyesült Államok részéről. Ezt a lehetséges eseményt brutális és civilizálatlan cselekedetnek nevezte, amelyet semmi sem igazolhat, és felszólította az összes békét szerető nemzetet, hogy mozgósítsanak az agresszió megakadályozása érdekében, megerősítve, hogy a kubai nép megvédi szuverenitását és függetlenségét.

Beszéde végén Cruz köszönetét fejezte ki a nemzetközi szolidaritásért, és megerősítette a sziget humanista elveit, emlékeztetve a 2014-ben Nyugat-Afrikába az Ebola elleni küzdelemre kivezényelt három orvosi brigádra, és biztosította, hogy továbbra is támogatni fogják a Globális Dél más országait az egészséghez való emberi jog védelmében.

A közgyűlés, amely május 23-ig tart, évente egyszer ülésezik a svájci Genfben, hogy döntéseket hozzon a WHO politikájáról, jóváhagyja a költségvetést, és kinevezze a szervezet főigazgatóját, egyéb intézkedések mellett.

A találkozó során Cruz találkozott az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, aki kifejezte csodálatát a Karib-térségbeli nemzet iránt.

forrás: Brasil de Fato

A „Health for All” közgazdaságtana: Terv, hogy az egészségügy kerüljön a globális gazdaság középpontjába

Májusban, a Világegészségügyi Közgyűlésen a tagállamok egy példátlan stratégiát hagyhatnak jóvá, amely kijelenti: az egészségügy nem költség, hanem a legjobb befektetés, amit egy gazdaság tehet.

Évtizedek óta a pénzügyminiszterek úgy tekintenek az egészségügyi kiadásokra, mint a háztulajdonosok a szivárgó tetőre: szükséges rossz, egy minimalizálandó költség. A kórházak felemésztik a költségvetéseket. Az orvosok fizetést igényelnek. A gyógyszerek elszívják a devizatartalékokat. Amikor a gazdaság megszorul, az egészségügyi miniszter gyakran az elsők között van, akit kisebb borítékkal küldenek haza.

De egy csendes forradalom lehet kibontakozóban Genfben, amely fenekestül felforgathatja ezt a logikát.

Májusban, amikor a tagállamok összegyűlnek a 79. Világegészségügyi Közgyűlésre, egy példátlan dokumentum jóváhagyását kérik tőlük: egy hivatalos stratégiát, amely kijelenti, hogy az egészségügy egyáltalán nem költség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) érvelése szerint ez a legjobb befektetés, amit bármely gazdaság tehet.

Az egészség előzze meg a vagyont

A WHO hat éven át készülő új, „A Health for All közgazdaságtana” (Economics of Health for All) elnevezésű stratégiája egy megdöbbentő előfeltevéssel indul. Nemzedékeken át a nemzeti sikert a GDP-vel, az előállított és eladott dolgaink összértékével mértük. E mérőszám szerint egy olyan ország, amely cigarettát és rákkemoterápiát árul, sikeresebbnek tűnik, mint ahol senki sem betegszik meg.

Ez nem csupán helytelen. Ez veszélyes. És mégis, ez a logika hajtotta évtizedeken, sőt évszázadokon át a globalizációt.

Az uralkodó közgazdasági keretrendszerben az egészségügyet maradványértékként kezelik. Előbb növesztjük a gazdaságot, aztán ha marad valami, költünk egy kicsit arra, hogy az emberek életben és termelékenyen maradjanak. Feje tetejére állítottuk a dolgokat.

A WHO megközelítése ragaszkodik ahhoz, hogy az egészséges népesség nem a gazdagság mellékterméke: hanem maga a motor, ami azt megtermeli. Ez józan észnek hangzik. De a józan ész a globális egészségpolitikában gyakran ütközik erős érdekekkel.

Alma-Atától Genfig: egy ötven éves ív

Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos ez a pillanat, vissza kell tekintenünk. 1978-ban, Alma-Atában (a mai Kazahsztán) a világ kijelentette, hogy az „Egészséget Mindenkinek” (Health for All) kitűzését 2000-re el kell érni. Ez a nyilatkozat radikális volt a maga idejében. Kifejezetten összekapcsolta az egészségügyet a gazdasági igazságossággal, és egy „Új Nemzetközi Gazdasági Rend” létrehozására szólított fel, amely újraelosztja a forrásokat a gazdag nemzetektől a szegények felé.

Ez közvetlen utalás volt az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1974-es, az Új Nemzetközi Gazdasági Rendet (NIEO) létrehozó határozatára. Ezt a keretrendszert a gyarmatosításból örökölt strukturális egyenlőtlenségek kiigazítására tervezték; egy olyan rendszerre, amelyet az erőforrás-kitermelés, a munkaerő kizsákmányolása és a tudás szisztematikus kisajátítása tartott fenn. A szuverén egyenlőség és emberi méltóság elveiben gyökerezve az Új Nemzetközi Gazdasági Rend a fejlődő államok állandó szuverenitását kívánta biztosítani természeti erőforrásaik felett, reformálni kívánta a globális kereskedelmet a nyersanyagok méltányos árazásának biztosítása érdekében, és át kívánta alakítani a nemzetközi monetáris megállapodásokat. Továbbá szorgalmazta a technológiatranszfer megkönnyítését és a transznacionális vállalatokat szabályozó kötelező magatartási kódex elfogadását, felismerve, hogy a politikai függetlenség gazdasági szuverenitás nélkül töredékes marad.

Ez nem történt meg. Az 1980-as évek adósságválságokat, strukturális kiigazítási programokat és az egészségügyi rendszerek alattomos privatizációját hozták. A 2000-es évek ambiciózus, betegség-specifikus programokat hoztak: HIV-kezelést, malária elleni ágyhálókat és oltási kampányokat, amelyek milliókat mentettek meg, de számos más egészségügyi szükségletet figyelmen kívül hagytak, az egészségügyi rendszereket pedig széttöredezetten, alulfinanszírozottan és áruvá tett formában hagyták.

Most, fél évszázaddal később, egy holisztikus jövőkép támad fel újra. Relevanciája és előrelátása nyilvánvalóbb, mint valaha.

Mit tesz valójában a stratégia?

Minden emelkedett nyelvezete ellenére a stratégia-tervezet meglepően konkrét. Ajánlásai öt kategóriába sorolhatók, mindegyikhez konkrét eszközökkel, amelyeket a kormányok azonnal alkalmazhatnak. Az első a gazdaságpolitikát az egészségügy szolgálatába állítja az adórendszerek reformján, az egészségügyi hatásvizsgálatok kereskedelmi megállapodásokba való integrálásán, a tisztességes munkafeltételek és szociális védelem biztosításán, valamint a fizetetlen gondoskodó munka elismerésén keresztül.

A második túllép a GDP-n olyan fejlődési irányjelző táblák (progress dashboards) bevezetésével, amelyek az egészségügyi egyenlőtlenségeket és a közösségi vitalitást figyelik, miközben méltányossági standardokat alkalmaz a magánbefektetések irányítására. A harmadik növeli a hazai finanszírozást progresszív adózás, célzott egészségügyi adók és eredményorientált költségvetés-tervezés révén, miközben adójóváírásokkal és szellemi tulajdon megosztással építi a helyi innovációs ökoszisztémákat.

A negyedik erősíti a közszféra kapacitásait az egészség-gazdaságtani szakértelem kormányzati szintű beágyazásával, e kompetenciák orvosképzésbe integrálásával, valamint több érdekeltet tömörítő megfigyelőközpontokon (observatories) keresztüli koordináció előmozdításával. Az ötödik biztosítja a bizonyítékokon alapuló végrehajtást egy hosszú távú kutatási programon, átláthatósági védelem biztosításán, összeférhetetlenség kezelésén és a civil társadalom bevonásán keresztül a dezinformáció elleni fellépés érdekében.

Februárban, a 158. Végrehajtó Tanács ülésen a fejlődő országok lelkesedésüket fejezték ki a stratégia iránt, bár eltérő módon közelítettek hozzá.

Mi hiányzik: adósság, megszorítás és hatalom

Még a legelszántabb támogatóknak is el kell ismerniük a stratégia vakfoltjait. Nagyrészt megkerüli azt a szuverén adósságválságot, amely szétzúzza az egészségügyi költségvetéseket Afrika- és Latin-Amerika-szerte. Megemlíti a pénzügyi piacok növekvő dominanciáját az egészségügyi szolgáltatások nyújtásában, de nem száll szembe vele.

Nem nevezi meg azokat a geopolitikai erőket sem, amelyek korlátozzák ezt a jövőképet. A hazai szabályozást korlátozó kereskedelmi egyezmények, az importfüggő egészségügyi rendszereket tönkretevő devizaárfolyam-ingadozás, a globális gazdasági kormányzás birodalmi struktúrái. Ezek egyelőre a keretrendszeren kívül maradnak.

A befejezetlen csata

Korlátai ellenére a stratégia utat egyenget egy újfajta, emberibb közgazdaságtan felé. Ötven éven át a globális egészségügy étlapja ugyanazon téma variációit kínálta: több segély, hatékonyabb szolgáltatásnyújtás, jobb mérőszámok. Az Egészséget Mindenkinek Közgazdaságtana (EH4A) stratégia valami egészen mást kínál. Arra kéri az országokat, hogy tervezzék újra a gazdasági rendet.

Hogy a stratégia meg tudja-e valósítani a jövőképét, az még megvívatlan csatákon múlik. De egy nemzedék óta először már nem az a kérdés, hogy az egészségügynek helye van-e a gazdaságpolitikában. Hanem az, hogy milyen gazdaságot vagyunk hajlandóak építeni.

A stratégia előreláthatóan nekiütközik a politikai feszültségek falának, amelyet semmilyen okos politikai megfogalmazás nem tud lebontani. Az erős szereplőknek, akik kényelmesen érdekeltek a dolgok jelenlegi működésében, nem áll szándékukban feladni. A valódi kérdés nem az, hogy ellenállnak-e (már most is ellenállnak). Hanem az, hogy a nyertes országok és közösségek képesek-e elég erőt szervezni ahhoz, hogy erősebben vágjanak vissza. Enélkül a stratégia legmerészebb elképzelései ismét apró betűs részekké válhatnak, amelyek miatt soha senki nem fog cselekedni.

A WHO Watch egy globális egészségügyi kormányzási program aktivisták számára, amelyet a People’s Health Movement (PHM) szervez. A programról bővebben ezen az oldalon olvashat.

forrás: People’s Health Dispatch

Mit tartalmaz a WHO tervezete az őslakos népek egészségügyével kapcsolatban?

A People’s Health Movement koordinált egy vitát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) őslakos népek egészségéről szóló Globális Cselekvési Tervének (GPA) tervezetéről, megvizsgálva annak hatásait a befogadóbb egészségügyi rendszerek kialakítására.

Az egészséghez való jog hálózatai felkészülnek az Egészségügyi Világszervet (WHO) Végrehajtó Bizottságának közelgő ülésére, amelyet a Genfi Globális Egészségügyi Központ (G2H2) keretein belül szervezett, kulcsfontosságú napirendi pontokra fókuszált mélyreható megbeszélések sorozata előz meg. Január 19-én a Népek Egészségmozgalma (PHM) indította el ezt a vitaciklust a WHO őslakos népek egészségéről szóló Globális Cselekvési Tervének (GPA) megvitatásával – amelynek egy korai tervezetét a Végrehajtó Bizottság tagjai február 2. és 7. között fogják felülvizsgálni.

Az utóbbi években az őslakos népek egészsége és az ősi gyógyítás nagyobb figyelmet kapott a globális egészségügyi fórumokon, évtizedeknyi gyökérszintű szerveződés és érdekérvényesítés után. A következő hónapban felülvizsgálandó dokumentum a 2023-as megbeszélésekre épül, és tükrözi az őslakos népek a legmagasabb elérhető egészségi színvonalhoz való jogának egyre nagyobb elismerését. Ugyanakkor a rendezvényen felszólalók – valamint a megvitatott dokumentumok – elismerték, hogy az őslakos közösségek továbbra is nagyobb sérülékenységgel néznek szembe, mint mások, ami hangsúlyozza az összehangolt erőfeszítések szükségességét e jog megvalósításához. A GPA tervezetet ezért konzultációk útján fejlesztik, ami egy olyan részvételi megközelítés, amelyet a civil társadalom régóta támogat a WHO-n belül. Ahogy a PHM képviselője, Lauren Paremoer jelezte, ez óvatos optimizmust keltett az aktivisták körében.

Végső soron azonban a terv 2027-es várt elfogadásáért a WHO tagállamai felelnek, hangsúlyozta Alia El-Yassir, a WHO Nemi, Jogi, Egyenlőségi és Szexuális Visszaélés Megelőzési Osztályának igazgatója. Amint végigvezette a résztvevőket a jelenlegi tervezeten és a következő lépéseken, El-Yassir kihangsúlyozta, hogy számos javasolt intézkedés – mint például az etikus adatgyűjtés és az őslakos közösségi tagok támogatása az egészségügyi munkavégzésben – további kidolgozást és elkötelezettséget igényel a nemzeti kormányok részéről.

El-Yassir a őslakos népesség által tapasztalt makacs egészségügyi egyenlőtlenségekre – magasabb anyai és csecsemőhalandóság, krónikus és fertőző betegségek magasabb előfordulása, alacsonyabb várható élettartam – hivatkozva ezeket az eredményeket a kolonializmus és a strukturális rasszizmus által továbbra is formált szélesebb rendszerekbe helyezte.

A bolíviai őslakos vezető és PHM-tag, Dr. Vivian Camacho visszhangozta ezeket az aggályokat, reflektálva az ősi tudás és orvoslás folyamatos marginalizálására az északi országok nézőpontjai dominálta térben. Bár a hagyományos orvoslást különösen leértékelték, Camacho azt érvelte, hogy a piacvezérelt megközelítések aláássák minden formáját az egészségügyi munkának. „Ha nyugati modern orvoslás vagy hagyományos ősi orvoslás is, az emberi jog kell legyen, nem áru, nem üzlet” – mondta, megismételve a PHM régóta fennálló álláspontját. – „Társadalmi igazságosság nélkül egyikünknek sem lesz egészsége.”

A résztvevők megjegyezték, hogy az őslakos tudást nemcsak félresöpörték, de kereskedelmi haszonszerzés céljából ki is használták, katasztrofális eredményekkel. Ezt a pontot emelte ki Putira Sacuena, Brazília Őslakos Egészségügyi Titkárságának képviselője, aki az açaí gyümölcs példáját hozta fel – amelynek egészségpromotáló tulajdonságai vannak, de amelyet az utóbbi időben annyira agresszíven kereskedelmesítettek, hogy hozzájárult a saját őshonos ökoszisztémáinak környezeti pusztulásához. Az előadók egyetértettek abban, hogy a nyugati ősi tudás appropriációját kísérő extraktivista dinamikák komoly veszélyt jelentenek mind az éghajlati igazságosság, mind a bolygó túlélése szempontjából.

Ennek eredményeként a WHO-nál folyó tárgyalásoknak az őslakos közösségeken túlmutató hatásai vannak. Idővel hozzájárulhatnak az egészségügyi rendszerek és a gondozás újratervezéséhez az emberek jólétére fókuszálva. Ezt az eredményt azonban nem szabad magától értetődőnek tekinteni, óvott Tido von Schoen-Angerer a Kiegészítő és Integratív Egészségügyi Koalíciótól, megjegyezve, hogy egyes WHO-tagállamok – különösen európai országok – korábban korlátozott megértést mutattak az alternatív rendszerekkel szemben.

A PHM megbeszélése ismételt felhívással zárult a bennszülöttek részvételéért folytatott kampány folytatására minden egészségüggyel kapcsolatos döntéshozatali folyamatban, valamint a progresszív szervezetek közötti együttműködés erősítésére a globális egészségügyben. „Nem interkulturalitás, ha továbbra is ránk erőltetett külföldi programokat folytatunk, hanem ha tiszteletbeli párbeszéd folyik mind a modern nyugati orvoslás, mind a hagyományos ősi orvoslás között” – mondta Camacho.

Ernesto Che Guevara és Salvador Allende baloldali orvosok örökségére hivatkozva hangsúlyozta a folyamatos küzdelem szükségességét. „A globális délről folyamatosan ki kell emelnünk a hangunkat, mert mi vagyunk azok a helyek, amelyeket gyarmatosítottak, és mi a saját módjainkkal és nézőpontunkkal ellenállunk.”

Forrás: People’s Dispatch