Miután az argentin Képviselőház jóváhagyta a Szükség és Sürgősség Rendeletet (DNU), amelyben Javier Milei kormánya egyoldalúan jóváhagyta az új adósságot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), számos kérdés merült fel, és kevés dolog biztos.
A fő kérdés, hogy ez az új megállapodás hasznára válik-e Argentínának. Ebből fakadnak további kétségek, amelyek az IMF által a libertárius kormánytól elvárt feltételekre összpontosítanak az új hitel visszafizetéséhez. Ezt a hitelt, Luis Caputo gazdasági miniszter csütörtöki megerősítése szerint, 20 milliárd dollárra teszik.
Ugyanakkor komoly devalvációs pletykák is felbukkannak a láthatáron. A kék dollár (nem hivatalos devizapiac) 1300 pesós küszöböt való átlépése az egyik legélesebb jelzés erre.
Ebben a helyzetben két, az ARG Medios által megkérdezett közgazdász próbálja megragadni az ország gazdasági és pénzügyi helyzetének pillanatképét a zűrös választási év közepén.
Francisco Cantamutto, a Tricontinental Institute közgazdásza szerint a legproblematikusabb az új megállapodásban az IMF-fel, hogy az „mindenféle műszaki felülvizsgálat nélkül” jönne létre, így inkább „politikai megállapodásra” hasonlítana. Ez hasonló ahhoz, ami 2018-ban történt Mauricio Macri kormányzása alatt.
„Bár nem ismerjük a részleteket, az IMF mindig költségvetési kiigazítást követel. Ez akkor is igaz, ha többletet érnek el”, mondja, és elmagyarázza, hogy amikor Néstor Kirchner kormánya többletet ért el, a IMF további megszorításokat követelt.
Másrészt Cantamutto azt hangsúlyozza, hogy ha kiterjesztett hitelkeretről van szó, „strukturális reformokat is el lehet várni”. Itt a legfontosabb a „nyugdíjreform és a munkaerőpiaci reform, valamint néhány eszköz privatizációja, amelyek még hátravannak”.
Ezek a prioritások a Bázistörvényben végül tárgyalások tárgyát képezték, és a kormánynak el kellett hagynia bizonyos pontokat. Mindez „magas költséggel járna Argentínára”, mert „növeli az adósságot magasabb kamattal”, magyarázza a közgazdász.
Közben Facundo Barrera – a CONICET közgazdásza és kutatója – szerint fontos hangsúlyozni, hogy a kormány miért került ebbe a friss dollárok iránti kétségbeesett állapotba, ami ismét az IMF ajtajához vezette.
„Hétköznaponként látjuk, hogy a Központi Bank tartalékokat ad el. Ennek több oka van: egyrészt a kereskedelmi többlet által hátrahagyott dollárkínálat csökkenése, vagyis a nagyobb import az exporthoz képest”, magyarázza Barrera. „Másrészt itt van a devalvációs elvárás. Ez azt jelenti, hogy a helyi szereplők – például bankok, nagyvállalatok, pénzintézetek –, akik korábban dollárt cseréltek pesóra, hogy kötvényekbe fektessenek, most kezdik látni, hogy a devalváció költséget generálna, ha továbbra is pesót tartanak. Ezért visszaváltják őket dollárra. Ez nyomást gyakorol a tartalékokra”, fejti ki a szakember.
Ezzel egyetért Cantamutto is, amikor azt mondja, hogy „az argentin gazdaság nehézsége nem a dollár generálása, hanem a megtermelt dollárok megtartása”, egy olyan téma, amelyet mélyebben kidolgozott az Exporting more is not enough című könyvben, amelyet Martín Schorrral és Andrés Wainerrel közösen publikált.
Továbbá a szakértő szerint „sem az import, sem a pénzmosás nem járt sikerrel ezek megtartásában”, ezért szkeptikus, hogy egy új IMF-megállapodás megváltoztathatná a helyzetet. „Egy új hitel nem akadályozná meg a devalvációt. Legfeljebb lehetővé tenné annak időbeni kezelését vagy elhalasztását”, véli.
Ezen a vonalon Cantamutto hozzáteszi, hogy fontos hangsúlyozni: az új IMF-hitel „nem szolgál a Központi Bank megtisztítására vagy az ország adósságának csökkentésére”.
Egy harmadik közgazdász egészíti ki a képet, és hasonló véleményen van az ország további eladósodásának kockázatával kapcsolatban. De mindenekelőtt Javier Milei kormányának az IMF-fel kötendő feltételeit illetően.
„A megállapodás devalvációt jelent, amit devizaár-liberalizációnak fognak nevezni. Ez korrekciót eredményez a hivatalos árfolyamban. Ennek következményei lesznek az inflációra. Ráadásul a carry trade-hez kötött pénzügyi műveletek lebontásra kerülnek, és a kormány, bár próbálja eladni, hogy a megállapodás stabilitást hoz, valójában kevés friss dollárt kap”, mondja Alexis Dritsos, a Szocialista Párt közgazdásza.
Mindez természetesen felveti a kérdést, hogy milyen társadalmi költségekkel járna további adósság és még nagyobb megszorítás. Dritsos szerint, ha a elemzés a tervek szerint alakul, „nehéz elhinni, hogy egy 2018-as Macri-féle pénzügyi roham ne következne be”.
Közben Barrera hangsúlyozza, hogy „a devalváció gyorsulást okozna az árakban”, és az infláció – amely eddig a libertárius kormány gazdasági eredményeinek egyetlen látszólagos sikerpontja volt – összeomlana.
Az ARG Medios által megkérdezett közgazdászok egyike sem tudja pontosan megjósolni, hogy a megállapodás képes lesz-e megakadályozni egy pénzügyi földrengést az idei októberre tervezett törvényhozási választások előtt vagy után. De mindannyian egyetértenek abban, hogy a további eladósodás útja új devalvációhoz vezet, amely közvetlenül érinti a dolgozó osztályt.
- Ez a cikk eredetileg spanyol nyelven jelent meg az ARG Mediosban