Az Ukrán Kommunista Párt (KPU) fellebbez a Legfelsőbb Bíróságon, mivel vezetőjük, Petro Szimonyenko nem indulhat az elnökválasztáson.
Szimonyenko figyelmeztetett, hogy a párt tovább fog harcolni, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságán is (EJEB).
A KPU főtitkára közölte, hogy az, hogy a Központi Választási Bizottság elutasította a párt részvételét, megmutatja, hogy a demokrácia koncepcióját Ukrajnában nem mindenkire alkalmazzák. Itt politikai diktatúra van, amelyben csak az oligarchák, neonácik és a szervezett bűnözés vezérei foglalnak helyet.”
Az ukrán kommunistákat, akik a 2014-es szélsőjobboldali Majdan puccs előtti utolsó szabad választáson 2,7 millió szavazatot (13%9 kaptak, a belügyminiszter 2015-ben eltiltotta a választásoktól, miután Petro Porosenko elnök törvényen kívül helyezte a kommunista jelképeket.
Ellenben Szimonyenko nem hagyja elhallgattatni magát és közölte, hogy a hatóságok azért tiltották el a pártját, mivel félnek az Ukrajnát demokratizáló javaslataiktól és véget vetnének a Donbassz régiót sújtó háborúnak, ahol a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok szakítottak a szélsőjobboldali, kijevi puccs utáni Ukrajna maradékával.
„Már régen javasoltuk a probléma megoldásának megfelelő módját,” – mutatnak rá. „Először is, egy kommunista elnök tárgyalna Ukrajnában – nem Brüsszelben vagy Washingtonban vagy Moszkvában. Találkoztunk volna Donyeck és Luganszk képviselőivel.”
A KPU autonómiát javasolt a régióknak, valamint az ukrán csapatok visszavonását, hogy kiépítsék a bitalmat. Szintén beszüntették volna az Azov és Aidan hadosztályokhoz hasonló neonáci félkatonai szervezetek működését, amelyeket kelet-Ukrajnában háborús bűncselekmények elkövetésével vádolnak.
Szimonyenko egy mély interjú során közölte, hogy szülei sírjai Donbassz közelében vannak, de nem tudja meglátogatni őket, mivel akkor Kijev árulással vádolná.
Az ukrán kormány azzal vádolja a Kommunista Pártot, hogy együttműködik az antifasiszta ellenállással, de Szimonyanko közölte, hogy „hogy az egyetlen támogatásunk és segítségünk Donbassz számára, hogy segítünk az ukrán népnek feleszmélni”, és a dühüket az oligarcha vezetőkre irányítani, mintsem polgártársaikra.
forrás: Morning Star