Jelenleg „terrorállam van Bolíviában” – közölte egy argentin emberi jogi aktivistacsoport, miután Evo Morales demokratikusan megválasztott elnököt elűzték az USA által támogatott fasiszta puccs során.
A küldöttség mészárlásokat jelentett Sacababól és Sentababól, amely szerintük a legborzalmasabb emberi jogok elleni báncselekmény, amelyet Jaenine Anez „elnök” elkövetett, aki konzervatív katolikusként Bolívia őslakosait sátáninak nevezte.
November 15-én kilenc embert gyilkoltak meg Sacaba városában, amikor a rendőrség és a hadsereg megpróbálta megakadályozni a Morales-párti kokatermesztők és farmerek felvonulását Cochabamba városa felé.
Négy nappal később újabb kilenc embert öltek meg Senkata El Alto kerületében, amely a főváros La Paz külterülete, egy rendőrségi és katonai akció során, amely célja egy üzemanyagtelepnél lévő blokád felszámolása volt.
Az Emberi Jogi Amerika-közi Bizottság kedden nemzetközi vizsgálatokra szólította fel mondván, „az emberi jogok megsértésének egyértelmű jelei vannak.”
Anez figyelmen kívül hagyta és „igazságtalannak” nevezte a jelentést, amely 36 halálesetet dokumentált a múlt havi puccs óta.
A jelentés megállapításait hitelesítette az argentin delegáció, amelyet múlt héten még letartóztatással fenyegettek meg Bolíviában, egyik női tagjukat pedig megalázó módon meztelenre vetkőztetve vizsgáltak át.
Több mint 100 vallomást gyűjtöttek össze dokumentálva számos emberi jogsértés, mint „erőszakos eltűnések, merényletek, kínzások, szexuális bűncselekmények, a szociális mozgalom vezetőinek szelektív üldözése, támadások Evo Morales állami hivatalnokai ellen, feketelistázás, a tüntetők elnyomása, a sajtószabadság korlátozása, kémkedés és illegális megfigyelés.”
Roberto Carles ügyvéd egy szerdai sajtókonferencián nyilatkozott: „A folyamatnak nem lehet intézményesített megoldása, ha nincs igazság és igazságszolgáltatás. Vannak jelentéseink és láttuk az emberiség elleni bűncselekmények számos példáját.
„Nyilvánvaló, hogy minden nemzetek felett álló szervezet tétlen, akárcsak az Emberi Jogi Amerika-közi Bizottság, vagy bármely más ország bírói testülete, mint Argentína a spanyol francoizmus vagy a chilei diktatúra áldozataival.”
Kifejtette, hogy a delegációt letartóztatással fenyegették „zendülés vagy terrorizmus vádjával”, és a látogatásukat gátolták a hatóságok azáltal, hogy nem találkozhattak a Morales által fémjelzett Mozgalom a Szocializmus Felé párt képviselőivel.
A delegáció cselekvésre szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy biztosítsák az emberi jogok védelmét Bolíviában, valamint megfigyelők vegyenek részt az új választáson, amelyet a rezsim hívott össze. Ezt persze Morales támogatói csalásnak tekintik, mivel szerintük továbbra is ő az ország legitim vezetője és követelik azonnali visszaiktatását.
forrás: Morning Star