Egy politikust elsősorban a gerince és szellemi képességei határoznak meg.
Az ifjabb Bush volt az a politikus, akihez először mindenki úgy állt, hogy egy „republikánus” rohadék persze, mint az apja. Aztán hamar kiderült, hogy nála inkább a második faktor domináns. Az amerikai ellenzék pedig fel is kapta őt, mint idiótát… jelszavak, szervezetek, dalok születtek az „idiot”-ről, miközben vártuk a csúfos bukását, de csak az Egyesült Államok szívta meg és persze az egész világ.

Aztán megérkezett Trump és az első elnöksége el is telt a szokásos ocsmányságokkal: környezetrombolás, jóléti megszorítások, egészségügy tönkretétele, 1,2 millió COVID halott, új hidegháború, gyűlöletpolitika – tehát olyan volt, mint a Fidesz, csak lájtos verzióban.
Azonban Trump második elnöksége – úgy tűnik – tartogat pár új dolgot számunkra a szellemi képességek. Lehet, hogy az első kormányzata elején még kompetens rohadékok vették körül, akik leállították, hogy ezt ne, de most más szelek fújnak. Most a Musk-hatás érvényesül.
Legutóbb a transzgender egerekről volt szó, mivel elnökúr a transzgenikus egereket meleg nemváltoztatóknak gondolta. Millió dollároktól esik el most a súlyos betegségek kutatása.
A történet nem állt meg. A napfényes Floridában járunk, Orlando-ban. Itt tartotta konferenciáját az amerikai NIH, azaz Nemzeti Egészségügyi Intézet.
Az idegtudományi konferencia egyik témája a belső fülben található cochlea (a csiga, azaz egyensúlyszerv) által küldött sokféle (diverz) afferens idegi kisülések.
A diverz szó hatására előadásokat töröltek és MAGA sapkás jobboldaliak jelentek meg a helyszínen, akik tudományos posztereket szaggattak le.
Több tudós jelezte, hogy kutatási pénzeket vontak meg tőlük, ráadásul olyanokat, amelyeket már megítéltek. Így teszik tönkre idióták az idegtudományt, mert megláttak benne egy szót, amit nem szeretnek és azt hiszik, hogy sokszínű emberekről van szó.