A fasiszta Giorgia Meloni, aki Olaszország első női miniszterelnöke lesz a szeptember 25-ei választás után, a közösségi médiában videót osztott meg arról, ahogy egy bevándorló megerőszakol egy nőt.
Mikor más politikai pártok kiritkával illették, Meloni közölte: „A városaink közbiztonsága kicsúszott a kezünkből, részben a szürreális bevándorlási politika miatt, amit az elmúlt években folytattak.” Pártja, az Olasz Testvériség elfoglalta a virulens migránsellenesség platformját, ellenzik a munkanélküli segélyt és sürgetik az ukrajnai fegyverszállítmányokat.
Azt állítják, hogy a migrációt a nagyvállalatok hajtják, hogy lenyomják a béreket. Meloni közölte, hogy Olaszország „több százezer embert hagy drogokkal kereskedni, amit a szervezett bűnözés ellenőriz, vagy hogy prostituálja magát.”
Az Olasz Testvériség learatta annak hasznát, hogy ellenzékben maradt, miután számos kormány összeomlott, miután megszorításokat hajtottak végre. Ebből lett a keményvonalas jobboldali koalíciós csoportosulás Matteo Salvini Ligájával és Silvio Berlusconi Forza Italiájával.
Meloni és szövetségesei megegyeztek, hogy az a párt választ miniszterelnököt, amire a legtöbben szavaznak. A párt az „isten, haza család” jelszó alatt kampányol.
Rutinosan kijelentik, hogy a kormány legfőbb fókusza a születésszámok növelése, hogy elkerüljék „az olaszok kihalását”.
Meloni büszke a pártlogójukban lévő lángra. Az Olasz Testvériség ezt az MSI pártból eredezteti, amelyet a háború után hoztak létre a diktátor Benito Mussolini hívei, akik ugyanezt a képet használták.
Meloni méltatja is Mussolinit. „Mindent, amit tett, Olaszországért tett – és nem is volt 50 évig olyan politikus, mint ő”, – közölte. A párt tisztviselői látszólag gyengéden éreznek a fasizmusról.
Francesco Acquaroli, a Marche régió kormányzója 2019-ben részt vett egy vacsorán, ahol azt ünnepelték, hogy Mussolini megragadta hatalmát. Mikor múlt hónapban Meloni videót tett közzé, amelyben arról győzköd mindenkit, hogy pártja megtagadja a fasizmust, angolul, franciául és spanyolul beszél, de nem olaszul.
Berlusconi is először indul szenátusi választáson, mióta 2013-ban adócsalásért elítélték. A Forza Italia a három párt közül a leggyengébb és legújabban szét is vált.
Matteo Salvini Ligája természetes szövetségese Meloninak. Belügyminiszterként bezáratta a menekülttáborokat és akadályozta a mentőhajókat, hogy belépjenek a kikötőkbe. A pártja szintén a rasszista platformon kampányol.
Az 5 Csillag párt majdnem kétharmaddal nyerte a 2018-as választást és most 11%-on áll. Nem is része semmilyen szövetségnek.
Az 5 Csillag megosztotta a hatalmat a szélsőjobboldali Ligával, aztán váltott a Demokrata Pártra, mielőtt a nemzeti kormány részeként végezte volna. Szét is hullott, amikor a kormány megbukott.
Minden főbb párt tagja volt a korábbi kormánynak – az Olasz Testvériség kivételével. Ez diszkreditálta őket mind bal- és jobboldalon. A középpártok és a baloldal megszenvedték, hogy nem hajtottak végre megszorításokat kormányon.
A parlamenti baloldal kétségbeesetten azt gyászolja, hogy miután nem tudták megsarcolni a munkásokat az elmúlt évtizedben, egy vállalkozó bankár, aki a kormányt vezette, szintén megbukott. Megnyitották az itat a szélsőjobb előtt, hogy betöltse a vákumot.
Olaszország 200 milliárd eurót kaphat az Európai Unió koronavírus talpraállási alapjából. Az előző EU-s mentőcsomagot a megszorításoktól tették függővé. Meloni és közben a jobboldal maradéka szemmel láthatólag felhagytak az EU kritikájával.
És részben ezért is támogatja a Testvériség az ukrajnai fegyverszállítmányokat, még akkor is, ha a szélsőjobboldal Olaszországban Putyin párti. Salvini például még mindig az.
A legnagyobb fenyegetés az új kormány részéről a migránsokat érinti. Lépéseket kell tenni, hogy ezeket a fasisztákat megállítsuk.
forrás: Socialist Worker