A német belbiztonsági szolgálat ma bejelentette, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) pártot, amely a februárban tartott országgyűlési választáson második helyezést ért el, „szélsőjobboldali törekvésűnek” minősítette. Ez lehetővé teszi a párt tevékenységének szélesebb körű megfigyelését.
A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) az AfD „szélsőséges jellegére” hivatkozva kijelentette, hogy a párt „megsérti az emberi méltóságot„, különösen azokkal szemben, akik főleg muszlim országokból érkeztek Németországba. A hivatal közölte: „A mai naptól kezdve az AfD-t megerősített jobboldali szélsőséges törekvésnek minősítjük, mivel a párt egészének szélsőséges jellege megtagadja az emberi méltóságot.”

Az AfD-t már korábban is fokozott megfigyelés alatt tartották egyes régiókban, de az új besorolás lehetővé teszi a hivatal számára, hogy informátorokat, hang- és videófelvételeket is alkalmazzon a párt országos tevékenységének nyomon követésére. A hivatal két német régió bírósági döntésére is hivatkozott, amelyek szerint a párt tevékenysége aláássa a szabad demokratikus rendszert.
A BfV álláspontja szerint az AfD „bizonyos népcsoportokat kíván kizárni a társadalmi egyenlőségből, alkotmányellenesen különbözőképpen kezelni őket, és ezzel jogilag alacsonyabb státuszt tulajdonít nekik”. A pártot korábban is vizsgálat alá vonták szélsőségesekkel és Oroszországgal való kapcsolatai miatt. Az ügynökség adatai szerint a tavaly nyilvántartott 38 800 szélsőjobboldali közül több mint 10 000 az AfD tagja.
A hírszerzés hangsúlyozta: „A pártban uralkodó etnikai és származásalapú nézet nem összeegyeztethető a szabad demokratikus alaprenddel.” Hozzátették, hogy a párt álláspontjai „folyamatos uszítást” táplálnak a kisebbségek ellen, és félelmet, ellenségeskedést keltenek velük szemben. „Ez jól látható a pártvezetők által rendszeresen tett számos idegengyűlölő, kisebbségellenes, iszlamofób és muszlimellenes kijelentésben” – tette hozzá a hivatal.
Nancy Faeser belügyminiszter kijelentette, hogy a besorolás „egyértelmű és következetes„, és egy 1100 oldalas, átfogó, semleges vizsgálat eredménye, amelyre nem gyakorolt politikai befolyást. Az intézkedés keretében az AfD megfigyelésének a német jog „arányossági elvének” kell megfelelnie.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a lépés sajnos nem jelenti a párt betiltását. Németországban egy pártot csak az országgyűlés két kamarájának vagy a szövetségi kormánynak az Alkotmánybírósághoz intézett kérelme alapján lehet betiltani.
forrás: Morning Star