Szombaton az Egyesült Államok-szerte és európai városokban is tüntetések robbantak ki Elon Musk milliárdos ellen, miután az Donald Trump elnök alatt vezetőként átalakította a kormányzatot.
A tiltakozók a Tesla terjesztési pontjai előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak Musk újonnan létrehozott „Kormányzati Hatékonyságért Felelős Minisztériumának” (Doge) tevékenysége miatt.

Musk érzékeny adatokhoz jutott hozzá és egész kormányzati szerveket zárt be, miközben próbálta csökkenteni az állami kiadásokat. A milliárdos kb. 340 milliárd dolláros vagyonának nagy része az elektromos autókat gyártó cégében lévő részvényeiből származik, amelyet továbbra is vezet Trump mellett dolgozva.
A tüntetések Kaliforniától New Jersey.n és Massachusetts-en át Chicagóig, sőt a cég texasi székhelyéig szinte minden jelentős államban megjelentek. A közösségi médiában megjelent képeken olyan táblákat lehetett látni, mint: „Harcoljunk a milliárdos bürokrácia ellen!”
„Fasiszta államban élünk” – mondta Dennis Fagaly, egy nyugdíjas középiskolai tanár Oaklandben. „Ha most nem állítjuk meg ezt, az egész országunkat elveszítjük.”
A tiltakozás nemcsak az USA-ra korlátozódott. Londonban egy Tyrannosaurus rex jelmezbe öltözött ember egy olyan táblát tartott, amin Musk karlendítő képe látható a felirattal: „Azt hitted, a nácik kihaltak? Ne vegyél ‘Szvasztikárt’!” (szójáték az angol swastika és car, azaz horogkereszt és autó szavakból)
forrás: Morning Star