Törések mutatkoznak a venezuelai ellenzéki MUD szövetségben, mivel a Gyerünk Venezuela (VV) vezetője, Maria Corina Machado megtámadta a koalíció döntését, hogy kiállnak a decemberi regionális választásokon.
A „Demokratikus” Egység Kerekasztal (MUD) második legnagyobb pártja, a Demokratikus Akció bejelentette, hogy külön jelölteket indít a választásokon, annak ellenére, hogy a koalíció teljesen bojkottálta a múlt havi nemzetgyűlési választásokat, amelyet Nicolas Maduro elnök hívott össze.

Az EU szerint ezek békés ellenzéki tüntetők
Bár a jobboldali Machado csütörtökön azt írta a Twitteren: „Ma a VV elválik a MUD által választott úttól”, amelyet „megadásnak” nevezett.
„Miközben a MUD folytatja az útját, a VV nem fog részt venni a koalícióban,” – közölte, miközben követelte, hogy folytassák a négy hónapja tartó erőszakos ellenzéki tüntetéseket, amelyek eddig 124 embert öltek meg.
„Hogy Maduro maradjon decemberig? Nem. Ezt nem fogadhatjuk el,” – háborgott Machado.
Machado alapító tagja és elnöke volt annak a Sumate szervezetnek, amely a 2004-es elbukott népszavazást szervezte Hugo Chávez elnök ellen az Egyesült Államok Külügyminisztériumának pénzügyi alapjaival.
Az aláírása ráadásul ott volt azon 352 ember között a dekrétumon, amely felfüggesztette a demokratikusan megválasztott parlamentet és Pedro Carmonát nevezte ki elnöknek a 2002-es Chávez elleni, rövid életű puccs során.
Közben Maduro felhívta a latin-amerikai államok vezetőit, hogy ülésezzenek, hogy problémát találjanak a válságra.
„A tisztelet az egyetlen út a békéhez, nem a fenyegetés vagy az erőszak vagy a gazdasági és kereskedelmi blokád,” – közölte.
Maduro szintén felajánlotta a „kölcsönös tiszteleten alapuló” párbeszédet az Egyesült Államokkal, amikor jövő hónapban New York-ba utazik az ENSZ közgyűlésére.
„Mr. Donald Trump, itt a kezem,” – közölte.
Csütörtökön a Credit Suisse bank betiltotta a venezuelai kormánykötvények kereskedelmét „a jelenlegi fejlemények és a politikai klíma” miatt.
Egy kiszivárgott memorandum szerint bármilyen további tranzakció, amelyben venezuelai tisztviselők vesznek részt, további ellenőrzésen fog átmenni.
forrás: Morning Star