A New START lejártával az Egyesült Államok kilépése a fegyverzetellenőrzési szerződésekből és a nukleáris ‘háborús doktrínák’ elfogadása növeli a katasztrofális konfliktus kockázatát az atomhatalmak között.
2026. február 5-én lejárt az Új Stratégiai Fegyverzetcsökkentési Szerződés (New START), ezzel megszűnt az utolsó fennmaradó jogi korlátozás az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció stratégiai nukleáris arzenálján. A New START-ot, amelyet 2010-ben írtak alá és 2011-ben lépett hatályba, egy utódmegállapodásnak kellett volna felváltania. A szerződés korlátozta a felek által rendszeresített stratégiai robbanófejek és hordozóeszközök számát, valamint ellenőrzési rendszert hozott létre, amely ellenőrzéseken, bejelentéseken és információcserén alapult. Ezek az intézkedések nem voltak pusztán kozmetikai jellegűek; vékony szálak voltak, amelyek féken tartották a valaha összeállított legpusztítóbb gépezetet.
A New START lejárta nem hirtelen következett be. Az USA-Oroszország kapcsolatok évtizedes romlása miatt a helyszíni ellenőrzéseket mindkét fél felfüggesztette 2020 márciusában, és azok soha nem folytatódtak. 2023 februárjában Oroszország felfüggesztette részvételét a New START-ban, és az USA viszonozta ezt (Oroszország nyilvánosan kijelentette, hogy szándékában áll betartani a New START számszerű korlátait, amennyiben az USA is hasonlóan tesz). Mire a szerződés formálisan megszűnt, annak ellenőrzési gerince már eltört.
Most egy olyan világban élünk, ahol a két legnagyobb nukleáris hatalmat nem kötik kötelező érvényű szerződéses korlátok.
2002 óta az Egyesült Államok egyik fegyverzetellenőrzési szerződés után a másikból lépett ki egyoldalúan, erodálva azt a rendszert, amely segített stabilizálni az elrettentést. Ezek a szerződések a következők:
- Az 1972-es ABM-szerződés (Antiballisztikus Rakéták Szerződése) – USA kilépés: 2002. június.
- Az 1987-es INF-szerződés (Közepes és Rövidebb Hatótávolságú Rakéták Felszámolásáról szóló Szerződés) – USA kilépés: 2019. augusztus.
- Az 1992-es Nyílt Égbolt Szerződés – USA kilépés: 2020. november.
- A 2011-es New START – lejárt: 2026. február.
A New START vége egy tágabb, a nukleáris ‘háborús doktrínák’ felé történő elmozdulás részeként következik be, beleértve az ellenerős (counterforce) támadás ördögi gondolatának újbóli előtérbe kerülését – amelynek körvonalai megjelennek a 2018-as US Nuclear Posture Review-ban (NPR). Az ötlet egyszerű: egy ellenfél nukleáris erőit és parancsnoki rendszereit támadni a városai helyett. Az ilyen támadást racionálisabbnak, sőt emberségesebbnek tartják. A valóságban egy ilyen támadás destabilizál minden elrettentési rendszert. Az ellenerős doktrínák jutalmazzák a gyorsaságot, a megelőző csapást és az első csapás előnyét, ezzel összenyomva a döntéshozatali időt. A doktrína egy ‘használd-el, vagy elveszíted’ kényszert hoz létre – a félelmet, hogy indítanod kell, mielőtt erőidet megsemmisítenék –, ami a tévedést strukturálissá, nem pedig véletlenszerűvé teszi. Ahogy a hadviselési technológiák fejlődnek, ez a logika felerősödik. A fejlett hagyományos csapásmérő rendszerek, rakétavédelmi rendszerek, hiperszonikus hordozóeszközök és integrált parancs-irányítási hálózatok (összekapcsolt rendszerek, amelyek összekötik az érzékelőket, a kommunikációt és a döntéshozatalt) elmossák a határt a nukleáris és a nem nukleáris háború között. Egy hagyományos szándékkal indított rakétát értelmezhetnek nukleáris csapásként. A kettős felhasználású platformok – rendszerek, amelyek hagyományos vagy nukleáris töltetet is hordozhatnak – aláássák a jelzés egyértelműségét azáltal, hogy megnehezítik annak megállapítását, hogy egy indítás hagyományos vagy nukleáris. Az eszkalációs létrák lerövidülnek. A hibalehetőség másodpercekre szűkül.
Az ellenerős doktrína nem csupán elvont vita tárgya, hanem meg is jelent a kormányzati költségvetésekben és a fegyverzetbeszerzési szerződésekben. A 2022-es US NPR megerősítette a nukleáris triád korszerűsítését: a szárazföldi interkontinentális ballisztikus rakétákét, a tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakétákét és a nukleáris csapásra alkalmas stratégiai bombázókét. Lényeges, hogy a 2022-es NPR elutasítja a ‘nem elsőkénti bevetés’ és a ‘kizárólagos cél’ politikáját (a ‘nem elsőkénti bevetés’ azt jelenti, hogy kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem használnak elsőként nukleáris fegyvereket; a ‘kizárólagos cél’ azt jelenti, hogy szerepüket az elrettentésre és szükség esetén a nukleáris támadásra adott válaszra korlátozzák). A jelenlegi politika szerint az USA csak ‘rendkívüli körülmények’ között fontolná meg nukleáris fegyverek bevetését saját vagy szövetségesei és partnerei létfontosságú érdekeinek védelmében, de nem zárja ki az elsőkénti bevetést, és nyitva hagy egy ‘szűk körű eshetőséget’, amelyben nukleáris fegyverek elrettenthetnek a ‘stratégiai hatású’ támadásoktól. Ez a magatartás fenntartja a lehetőséget az ellenséges katonai képességek – beleértve szükség esetén stratégiai erőiket is – célba vételére anélkül, hogy nyíltan elkötelezné magát az ellenerős doktrína mellett. A 2023-as Congressional Commission on the Strategic Posture of the United States (Az Egyesült Államok Stratégiai Helyzetével Foglalkozó Kongresszusi Bizottság) továbbment ennél, érvelve, hogy az USA nukleáris tervezésének továbbra is azt kell céloznia, amit az ellenfelek ‘a legtöbbre értékelnek’. Ezekben a szövegekben a nukleáris fegyverek nem a modern államvezetés tragikus szükségszerűségeiként jelennek meg, hanem normális eszközökként, amelyek bizonyos körülmények között használhatók.
E hozzáállások mögötti őrületet a hadiipar által termelt hatalmas nyereség táplálja, amely a nukleáris rendszerek korszerűsítésére törekszik az ellenerős doktrína köré építve. A PAX és a Nukleáris Fegyverek Felszámolásáért Folytatott Nemzetközi Kampány (ICAN) 2025-ös, At Great Cost: The Companies Building Nuclear Weapons and their Financiers (Hatalmas Áron: A Nukleáris Fegyvereket Gyártó Cégek és Pénzügyi Támogatóik) című jelentése megállapította, hogy 2022 januárja és 2024 augusztusa között 260 globális pénzügyi intézmény (köztük nyugdíjalapok, biztosítótársaságok és vagyonkezelők) finanszírozott 24 nukleárisfegyver-gyártót, a befektetők csaknem 514 milliárd dollár értékben tartottak részvényeket és kötvényeket, és körülbelül 270 milliárd dollárt nyújtottak hitelek és jegyzések formájában. Ezek közé a cégek közé tartozik az Airbus, a BAE Systems, a Bechtel, a Boeing, a General Dynamics, az L3Harris Technologies, a Northrop Grumman és a Rolls-Royce. Az ICAN 2025-ös, Hidden Costs: Nuclear Weapons Spending in 2024 (Rejtett Költségek: Nukleáris Fegyverkezési Kiadások 2024-ben) című jelentése becslése szerint a kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állam 100,2 milliárd dollárt költött nukleáris arzenáljára 2024-ben, és a magánszektor legalább 42,5 milliárd dollárt keresett nukleárisfegyver-szerződésekből. Ez az összeg 28-szor fedezte volna az ENSZ költségvetését, és közel két évig táplálta volna a legsúlyosabb éhezéssel szembenéző 345 millió embert. Az atomfegyver-ipar az emberi erőforrások feltűnő pazarlása.
A kétoldalú fegyverzetellenőrzési rendszer összeomlása ellenére a globális nukleáris elrettentési és felszámolási rendszer nem tűnt el. De ami megmaradt, azt áthatja az USA dominanciája a nukleáris politika szerkezete felett:
- A Nukleáris Fegyverek Elterjedésének Megakadályozásáról szóló Szerződés (NPT, 1970) továbbra is hatályban van, még akkor is, ha megerősíti a nukleáris apartheid rendszerét (a VI. cikkely ellenére, amely a nukleáris fegyverrel rendelkező országokat a leszerelésre szólítja fel). A New START lejárta elmélyíti az NPT legitimitási válságát, és felfedi, hogy a leszerelési ígéret örökre elodázott. India, Izrael és Pakisztán soha nem írta alá az NPT-t; a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) 1985-ben aláírta, de 2003-ban visszalépett.
- A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ, 1957) védelmi rendszert működtet, amely ellenőrzéseken, anyagelszámoláson és megfigyelésen alapul. A NAÜ 1997-es Kiegészítő Jegyzőkönyve kiterjeszti ezeket a képességeket, de ez a mechanizmus továbbra is szelektív végrehajtástól szenved. A NAÜ Iránnal kapcsolatos vizsgálatait például nem a bizonyítékok, hanem a Globális Észak iráni kormánnyal szembeni ellenségeskedése alakítja.
- A Nukleáris Szállítók Csoportja (NSG, 1975) egy informális exportellenőrzési rendszer érzékeny technológiák és kettős felhasználású anyagok számára, amelyeket a nukleáris üzemanyagciklusban és fegyverekkel kapcsolatos programokban használnak. Bár az NSG célja a proliferáció korlátozása (amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1540. számú határozata is megerősít), végeredményben megerősíti a technológiai hierarchiákat. A nukleáris fegyverrel rendelkező államok uralják az informális intézményeket, gyakorolva hatalmukat, miközben másoktól önmérsékletet követelnek.
Krassimir Terziev (Bulgária), Család, 2015.
Néhány megrongálódott norma továbbra is az Egyesült Államok teljes ellenőrzésén kívül létezik, de ezek töredezettek és képtelenek egy átfogó program előmozdítására. Ezek közé tartozik:
- A Nukleáris Fegyverek Betiltásáról szóló Szerződés (2017). Ez egy jogilag kötelező érvényű eszköz, amely a nukleáris fegyverek kategorikus elutasítását képviseli. 2025 végére kilencvenkilenc ország ratifikálta vagy írta alá a szerződést, de a világ kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állama egyike sincs köztük. Európában csak Ausztria, a Szentszék (Vatikán), Írország, Málta és San Marino ratifikálta a szerződést. A szerződés, amelyet a Nukleáris Fegyverek Felszámolásáért Folytatott Nemzetközi Kampány szorgalmazott, nagyrészt a Globális Dél kezdeményezése.
- Nukleáris Fegyvermentes Övezetek. A világ öt régiója fogadott el szerződéseket, hogy területét nukleáris fegyverektől mentessé tegye. Ezek a megállapodások: a Tlatelolcói Szerződés (1967) Latin-Amerikára és a Karibi-térségre, a Rarotongai Szerződés (1985) a Dél-Csendes-óceáni térségre, a Bangkoki Szerződés (1995) Délkelet-Ázsiára, a Pelindabai Szerződés (1996) Afrikára és a Szemipalatyinszki Szerződés (2006) Közép-Ázsiára. Ezek a szerződések a gyakorlatban a nukleáris leszerelés egyik legsikeresebb eredményei közé tartoznak.
- Az Átfogó Atomcsendszerződés (1996). Ez a szerződés nem tudott hatályba lépni, mert több szükséges állam nem ratifikálta, mégis politikailag jelentős marad, mert betiltja a nukleáris kísérleti robbantásokat, és hozzájárult ahhoz, hogy a nukleáris kísérletek nemzetközileg tabuvá váljanak. A szerződés megfigyelőrendszere naponta működik, észlelve a szeizmikus és légköri jeleket, megnehezítve a kísérletek elrejtését.
A New START utáni tájkép tartalmaz néhány intézményt és normát, de a legnagyobb nukleáris arzenálokra vonatkozó központi korlátozás eltűnt. Amink most van, az három egymást átfedő válság:
- A stabilitás válsága. A legnagyobb nukleáris fegyverarzenálok átláthatósága és ellenőrizhetősége nélkül csak gyanakvás van a nagyhatalmak között.
- A legitimitás válsága. A legnagyobb arzenállal rendelkező országok engedelmességet követelnek a proliferáció megakadályozásában, miközben feladják saját szerződéses kötelezettségvállalásukat a leszerelésre.
- A lelkiismeret válsága. Rémisztő módon ma már úgy beszélnek a nukleáris fegyverekről, mint amelyek bevethetők, kezelhetők és szükségesek – mint legitim opciók a csatatéren.
A fegyverzetellenőrzési rendszerhez való visszatérés szükséges. De egy tágabb programot kell fontolóra vennünk. Még a legjobb szerződések is csak kezelik a veszélyt, de nem szüntetik meg. A mélyebb ellentmondás érintetlen marad: egy olyan világ, ahol néhány állam a biztonság nevében követeli magának a jogot, hogy megsemmisítse az emberiséget. A New START bukása lehántja az illúziókat, hogy felfedjen egy nukleáris fegyverekkel kapcsolatos rendet, amely fenntartja a hatalmat, és nem mozdítja elő a békét.
Líbia 2003 decemberében feladta nukleáris fegyverprogramját. Nyolc évvel később az ENSZ Biztonsági Tanácsának fegyverembargót és repülési tilalmat elrendelő határozatát (1973. sz.) a NATO arra használta fel, hogy igazolja a líbiai államot leromboló katonai beavatkozást. Logikus volt tehát, hogy a KNDK 2006-ban nukleáris fegyvert teszteljen, és pajzsot építsen az USA és kelet-ázsiai szövetségesei rendszerváltási ambícióival szemben. Az USA ellenerős doktrínája arra ösztönzi az országokat, hogy ilyen pajzsot építsenek – ez egy fájdalmas valóság egy olyan világban, amely a hiper-imperializmus által keltett szorongásokban ázik.
2003-ban a brit drámaíró, Harold Pinter (1930–2008), akit felháborított a terror elleni globális háború, írt egy erőteljes verset ‘The Bombs’ (A Bombák) címmel. Emlékszem, hallottam Pintert Londonban felolvasni ezt a verset, az ütem erőteljes volt, a remény a csúfságban világos. Az ő emlékére itt a vers:
Nincs több szó, mit mondani kéne,
Csak a bombák maradtak, a rémület,
Melyek kitörnek a fejünk mélyéről,
Csak a bombák maradtak, az élet
Melyek kiszívják utolsó csepp vérünket,
Csak a bombák maradtak, az éj,
Melyek fényesítik a halottak koponyáját.
(There are no more words to be said
All we have left are the bombs
Which burst out of our head
All that is left are the bombs
Which suck out the last of our blood
All we have left are the bombs
Which polish the skulls of the dead.)
Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental