Az alábbi idézetekkel próbáljuk megvilágítani Kádár János véleményét a NATO-ról. Sajnos ma is aktuálisak ezen gondolatok…
Népköztársaságunk viszonya a NATO-hatalmak vezető országaihoz, illetve kormányaihoz nem kielégítő. Közülük is leginkább az Egyesült Államok kormányával vannak komoly ellentétei. Az Egyesült Államok kormánya a nem normális viszonyért bennünket tesz felelőssé, mondván, hogy most néhány hónapja is korlátoztuk budapesti diplomatáinak mozgási szabadságát. Ez igaz annyiban, hogy vidéki utazásaik előzetes bejelentésére kötelezte Külügyminisztériumunk a budapesti amerikai diplomatákat. A diplomáciai missziók évszázadok óta természetessé vált feladata a küldő és a fogadó állam közötti kapcsolat ápolása és javítása. A Budapesten működő amerikai diplomaták — feltehetően kormányuk szándékai szerint — két éven keresztül minden módon kifejezésre juttatták, hogy nem a viszony javítását, hanem inkább annak lehetetlenné tételét tekintik feladatuknak. Ezekután senkivel se akarják elhitetni, hogy katonai repülő- és gyakorlóterek, valamint a szovjet—magyar határ közelében tett kalandos kirándulásaik színhelyén akarták az amerikai—magyar viszonyt normalizálni.
A budapesti NATO-diplomaták két éven át bojkottálták kormányrendezvényeinket. A nyugati kapitalista sajtó sok pénzzel támogatott, megújuló uszító kampányt indított ellenünk. Mi ezzel akkoriban nem sokat törődtünk, hanem megerősítettük államunkat és rendszerünket. Népköztársaságunk belső megerősödésével párhuzamosan megerősödött nemzetközi helyzete is. A kapitalisták bojkottja és rágalomhadjárata részben már a múlté. Ami a legfontosabb, népünk tömegei előtt lelepleződtek, és a magyar közvélemény előtt hitelüket vesztették. Még ellenségeink is kénytelenek tudomásul venni, hogy népköztársaságunk konszolidálódott és megerősödött
Mindenki tudja, hogy amíg a Szovjetunió és a többi szocialista ország az utóbbi években jelentős mértékben csökkentette haderőinek létszámát, a NATO-hatalmak felelős tényezői csak az általuk folytatott fegyverkezési hajsza palástolásaképpen hangoztatnak békeszólamokat. Tanulságos a népek számára, hogy mialatt a Szovjetunió és a többi szocialista ország kormányai új leszerelési és más, építő jellegű javaslatokkal készültek szeptember 20-ára, az ENSZ közgyűlésére, azalatt a NATO vezetői a saját maguk által eddig legnagyobbnak nevezett hadgyakorlatukat készítették elő ugyanerre a napra. Igaz ugyan, hogy Dennison admirális nyilatkozatában véletlennek nevezte ezt az egybeesést, de vajon van-e a világon olyan ember, aki ezt elhiszi?
A népek békéjét fenyegető egyik legnagyobb veszély a NATO-hatalmak pénzén, fegyvereivel, politikai és adminisztratív támogatásával ismét talpra állított és nagyra növelt agresszív német militarizmus. Nyugat-Németországban naponta hangzanak el revansista kijelentések. Még a nyugati közvéleményt is felkavarta a nyugatnémet tábornokok atomfegyvert követelő memoranduma.
Ismeretes, hogy a varsói szerződés tagállamai megnemtámadási szerződés megkötését javasolták a NATO tagállamainak, sőt, indítványozták a varsói szerződés szervezetének és a NATO-nak egyidejű feloszlatását is. A Szovjetunió — valamennyi szocialista ország, köztük a Magyar Népköztársaság kormányának egyetértésével — az általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatában is indítványozta, hogy vonjanak vissza saját országának határai mögé minden külföldön állomásozó katonai egységet. íme, itt vannak az utak és módok, a ma is érvényes javaslatok. Csak el kell fogadni és meg kell valósítani őket, és akkor nem állomásozik majd többé a föld egyetlen országában sem más ország katonai egysége.
Világos és egyszerű az igazság megállapítása: a Szovjetunió becsülettel teljesítette, amit a világháború alatt és közvetlenül utána született okmányokban vállalt. És ki nem teljesítette? Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai, mert az ő megszállási zónájukban juttatták hatalomra a német monopoltőkét és a német militaristákat. Ez a revansista, agresszív erő és hatalom az Egyesült Államok és a NATO-hatalmak közös gyermeke. Ezt a torzszülöttet ők hozták a világra, és a világ népei előtt ők felelnek érte. Ők vették be a saját szövetségükbe a Német Szövetségi Köztársaságot, annak fegyveres erőit ők nevezik saját előőrsüknek Európa szívében, és ők állították büszkén, hogy NyugatBerlin számukra a szocialista országok testébe fúródó ék. Ne próbálják tehát másra hárítani a felelősséget a jelenlegi feszültségért!
Nos, hogyan fest ez a jelenlegi NATO-gyakorlatban? Nehéz volna rövid idő alatt személy szerint felsorolni azokat a bebizonyítottan kegyetlenkedő fasiszta hóhérokat, akik ma olyan területen és körben működhetnek, ahol a NATO-hatalmaknak — ha akarnák — nem is nagyon kellene őket keresniük. Csak kezüket kellene kinyújtaniuk, és megfoghatnák őket, s ahogyan a nyilatkozatban szerepel, átadhatnák vádlóiknak, azoknak a népeknek, amelyek ellen kegyetlenségeiket elkövették. Példaképpen három nevet említek. Speidel tábornok Franciaországban megszállóként működött, és felel azokért a kegyetlenkedésekért, amelyeket ott a hitlerista haderők elkövettek. Nem a világ valamely eldugott zugában van, hanem Párizsban mint a NATO európai szárazföldi csapatainak főparancsnoka. Hasonló a helyzet Heusinger volt náci tábornokkal, aki viszont Washingtonban található, mint a NATO katonai tanácsának elnöke. Ugyanígy egy Wagner nevű, volt náci ellentengernagy ma is ellentengernagy, és a NATO tengeri erői egy részének főparancsnoka. Bonn fegyveres erőinek jelenleg olyan volt náci tábornok a főparancsnoka, akit a Szovjetunióban mint háborús bűnöst elítéltek. Ki az hát, aki megtartotta a megegyezéseket, és ki az, aki nem tartotta meg?
Az európai biztonság eszméje – szinte a potsdami egyezmény másnapján – tetszhalottá vált. A hidegháború dermesztő szele kezdett fújni Európa felett. A reakció erői a maguk javára akarták fordítani a második világháború eredményeit és lázas buzgalommal keresték hozzá az eszközöket. így jött létre a Truman-doktrína, a Marshall-terv, a NATO, az új, szocialista államok elleni bojkott, aknamunka és az erőpolitika egyéb ismert termékei.
A ciprusi válságot bizonyos NATO-körök mesterkedései idézték elő. Céljaikat – amelyek világosak – nem érték el, de a helyzetet kiélezték. A hidegháború legmakacsabb hívei ugyanígy a feszültség enyhítése és megszüntetése ellen dolgoznak a Közel-Keleten is. Itt a kettős politikai játék elemei is fölismerhetők: részint a feszültség fenntartása mellett vannak, az agressziót támogatják; részint úgy okoskodnak, hogy ha mégis konszolidálni kell a helyzetet, az legalább amerikai közvetítéssel történjék.
Álláspontunk ismeretes, mi a teljes leszerelés mellett vagyunk, de hangsúlyoznunk kell, hogy ameddig a NATO fennáll és más imperialista fegyveres blokkok léteznek, addig a népeknek szükségük lesz a Varsói Szerződés szervezetére.
A mi figyelmünk elsősorban a nyugatnémet fegyverkezésre összpontosul. Önök mindannyian tudják, hogy a NATO európai szárazföldi haderői közül máris az NSZK szárazföldi hadserege a legerősebb és a legfőbb tényező. Most már az atomfegyverért, s a még modernebb fegyverekért harcolnak. Ebben van a helyzet veszélyessége. Ha az ember gondolkodik és elemezget, hamarosan belátja, mindent meg kell tenni, hogy ne következzék be Európában olyan helyzet, melyben a nyugatnémet imperialisták ,józan eszétől” függ az, lesz-e háború Európában vagy sem. A német imperializmus „józan eszét” már mindenki ismeri a történelemből.
A politikával politikát, a fegyverrel fegyvert szegezünk szembe. Az európai béke érdekében létezik egy javaslat, amely szerint, ha a NATO katonai szervezetét megszüntetik, akkor mi is készek vagyunk megszüntetni a Varsói Szerződés katonai szervezetét. Ez javaslat, s mi ezt őszintén is gondoljuk. Azt azonban szeretném kiemelni, hogy a Varsói Szerződés egyetlen perccel sem szűnik meg előbb, mint a NATO. A NATO imperialista, agresszív, támadó célokat szolgáló szervezet, a Varsói Szerződés pedig szocialista és védelmi szervezet. Mi nem fogunk támadni, nincs is szándékunk támadó alkalmakat keresni. Ezért jogos és törvényes védelmi szervezetünk fenntartása és erősítése.
A világ minden népének érdeke, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erői sohase találkozzanak a harctereken. A SALT—II-nek és a remélhetőleg azt követő többi megállapodásnak nemcsak katonai vonatkozásban — a fegyverkezési verseny lefékezésében és megállításában — van fontossága, hanem jelentős lehet a nemzetközi politikai helyzet egészére gyakorolt hatása is.
Ismeretes, hogy minap a NATO veszélyes döntést hozott újabb amerikai atomfegyverek, újabb közép-hatósugarú rakéták európai telepítésére. Ez még nem történt meg, és a barátainkkal, szövetségeseinkkel s minden békeszerető erővel együtt harcolunk, hogy ez a békét fenyegető kalandor lépés ne is történhessen meg.
A nemzetközi helyzetben időközben változás következett be. Megítélésünk szerint ezt az Egyesült Államok, a NATO lépései idézték elő. Idesoroljuk az 1978. évi washingtoni NATO-döntést, amely a fegyverkezés új hullámát indította el, és a NATO múlt év decemberi brüsszeli ülésének határozatát az új típusú amerikai közép-hatósugarú nukleáris rakéták gyártásáról és Nyugat-Európába történő telepítéséről. De sok más hasonló kedvezőtlen fejlemény is hozzájárult ahhoz, hogy újból hidegháborús szelek fújnak a világon.
A nemzetközi helyzetet károsan befolyásolja a NATO vezető köreinek az a több évvel ezelőtti elhatározása, hogy új fegyverkezési hullám elindításával katonai fölénybe próbálnak kerülni a szocialista világgal szemben. Fel akarják borítani azt az egyensúlyt, ami ma többé-kevésbé elismert. Mi ellenezzük ezt a próbálkozást, mert mérhetetlen anyagi terheket ró a világ valamennyi népére, elképesztő mennyiségű fegyverzet felhalmozódására vezet, és növeli a háborús konfliktus veszélyét. A NATO törekvéseivel mi saját politikai álláspontunkat szegezzük szembe, amely a moszkvai közleményben is kifejezésre jutott. Valamennyi vitás nemzetközi kérdés tárgyalásos megoldásának hívei vagyunk, ellenezzük a fegyverkezési versenyt. Hozzátesszük ugyanakkor: a NATO részéről illúzió, hogy erőfölényre tehet szert. Mi az egyenlő biztonság elvét valljuk, és ajánljuk a NATO-nak is, hogy ezt valósítsuk meg a fegyverzet alacsonyabb szintjén. Ez mérsékeltebb terhet róna az emberiségre, és csökkentené a háborús veszélyt.