„Szerda a ‘felszabadítás napja’ az Egyesült Államok számára” – jelentette be Donald Trump elnök, miközben átfogó világszerte érvényes vámokat hirdetett.
Ez kétségkívül mérföldkő a kapitalista globalizáció hanyatlásában, amely az 1970-es évek óta uralta a világgazdaságot, az 1990-es évektől domináns erővé vált, majd a 2008-as összeomlás óta válságban van.
Ez a globalizáció most meghalt. Már Mark Tucker, az HSBC – az egyik legnagyobb világbank – elnöke is elismerte ezt múlt héten.
Trump durva vámjai, amelyeket mind szövetséges, mind rivális országokra kénytelen-kedvtelen vetnek ki (sőt, nem is tesz különbséget a kettő között, ahogy a gyáva Keir Starmer is hamarosan megtapasztalhatja), gazdasági hadüzenetnek minősülnek.

Néhány vám nyilvánvalóan csak arra szolgál, hogy kényszerítse ki a külpolitikai követeléseit, bármi is legyen éppen a napirenden. Nem ő az első amerikai elnök, aki visszaél a gazdasagi hatalommal diplomáciai előnyök kiharcolására.
De mögötte ott a stratégia, hogy a gyártókat visszaterelje az USA-ba, elkerülendő a vámokat, amelyek gyakorlatilag ellehetetlenítenék számukra a világ legnagyobb fogyasztói piacát.
Mindkét esetben új akadályokat emel a korábban viszonylag szabad áru- és tőkeforgalom elé, miközben a világot potenciálisan befolyási övezetekre osztja.
Ez utóbbi látszik Trump eddig sikertelen próbálkozásainak lényegének is, amikor Vlagyimir Putyint akarta rávenni egy tűzszünetre, hogy megosszák Ukrajnát és annak erőforrásait.
A kapitalista globalizációt már korábban is módosította a BRICS csoportosulás, amely bizonyos korlátozásokkal ugyan, de ellensúlyt képez a „washingtoni konszenzus” mellett, ami több mint egy negyedszázadon át az USA által vezetett rendszer szabályait erőszakolta a világ országaira.
Az HSBC-t ez nem különösebben nyugtalanítja, mondja Tucker. Új lehetőségek nyílnak a globális kereskedelmi finanszírozó óriás számára az új „politikai csoportosulások és kereskedelmi blokkok” között, beleértve a „BRICS-plusz” országokat.
Valójában a vámok általában megerősítik a monopolkapitalizmust a legerősebb államokban, és ösztönzik a monopolkapitalista hatalmak területi befolyásának növekedését. Trump szándéka Grönland és a Panama-csatorna, valamint Ukrajna természeti kincseinek megszerzésére is ugyanebbe a stratégiába illik.
A blokkok kialakulása pedig Trump ösztönzésére egyre intenzívebb. Az elmúlt hetekben Kína, Japán és Dél-Korea szabadkereskedelmi megállapodást tárgyal, míg Kanada részvételt szeretne az Európai Unió új militarizációs terveiben.
A globalizáció halálán nem kell sajnálni semmit, de az új protekcionista fordulatot és a fegyverkiadások növekedését viszont igen.
A kapitalista fejlődés ezen rövid életű szakasza kiszolgáltatta a munkásosztály közösségeit és mélyítette az egyenlőtlenségeket. Emellett hozzájárult ahhoz, hogy a Munkáspárt szinte a saját ellenkezőjévé változzon – a kapitalizmus győzteseinek pártjává, nem pedig a veszteseié.
Ez a változás hasonló ahhoz, amikor az 1970-es évek közepétől a neoliberális felkelés felülírta a „háború utáni konszenzust”. De akárcsak akkor, most is ugyanaz az osztály marad hatalmon.
Azonban a vámokkal védett, expanzív nemzeti-monopolkapitalizmus sokkal nagyobb háborús kockázatot hordoz. Ehhez nem kell Lenint, Hilferdinget vagy Buharin*-t olvasni – elég a híreket követni.
A nagy kérdés az, hogy a munkásmozgalom képes lesz-e a kihívásnak megfelelő erőket mozgósítani. A „Jólét, nem háború” egy kezdet, de az osztályhatalom a legfontosabb kérdés.
Korábbi átmeneti időszakokban a szocializmus volt a válaszút, amit végül nem választottak. Most a jövőnk függ attól, hogy más döntést hozunk. Itt az ideje, hogy a Trumpok és Tuckerek trónját a globális munkásosztály uralma borítsa le. Az lenne az igazi felszabadítás napja.
forrás: Morning Star
*A MI IDŐNK fordításában készül a Kommunizmus ABC-je, amelyet Preobrazsenszkij mellett Buharin is jegyez, és amelyben kiváló elemzés van a kapitalizmus vámjairól, amely részt előzetesen közzétesszük – a mű. kb 100 éve íródott.