Suella Braverman múlt heti támadása a menekültek ellen nagy siker volt a szélsőjobboldaliak körében. Ez egy veszélyes tendencia.
Suella Braverman brit konzervatív belügyminiszter múlt héten repült Washingtonba, hogy bejelentse: “a kontrollálatlan és illegális migráció az államok és a nyugati kultúra létezésének kihívása”. Egy kis közönségnek beszélt a szabadpiacpárti American Enterprise Institute-ben. A beszéd nem került be a nagy amerikai újságokba, mint például a Washington Post vagy a New York Times. Viszont nagy port kavart Nagy-Britanniában.
Braverman nem csupán pózolt azért, hogy előrejusson Rishi Sunak konzervatív vezető leváltásáért folytatott ambícióiban. A bevándorlási vitát, amely már toxicitása miatt is nehezen kezelhető volt az ő és a jobboldali bulvársajtó miatt, határozottan a szélsőjobb területére akarta vinni. Miután felnagyította a közelmúltban Európába irányuló migráció méretét és zavaró hatását, Braverman ezt a kulcsfontosságú állítást teszi: “Ha a kulturális változás túl gyors és túl nagy, akkor az már meglévőt elhomályosítja. Végül eltűnik.”
Gyakorlatilag támogatja a szélsőjobbos “Nagy Cserélődés” elméletét. Ez azt állítja, hogy a “liberális elit” ösztönzi a migrációt annak érdekében, hogy Európában és Észak-Amerikában a fehéreket kisebbséggé tegye.
Suella Braverman
Braverman támadja is a 1951-es menekültügyi egyezményt. Ez a második világháború után készült, hogy biztosítsa, hogy soha többé ne forduljon elő, hogy ne találjanak menedéket olyan elnyomó rezsimből menekülő emberek, mint a náci Németország vagy a fasiszta Olaszország. Így fogalmaz: “Most teljesen más időket élünk.” De az ukrajnai háború több mint hatmillió menekültet eredményezett. Csak az elmúlt héten vagy körülbelül ennyi idő alatt majdnem az egész örményországi Hegyi-Karabah lakossága menekült el Örményországba, hogy ne kényszerítsék vissza őket Azerbajdzsánba.
Braverman bevallja – bár nem ekkora szavakkal -, hogy gyakran a szegénység vezet embereket arra, hogy elhagyják szülőföldjüket. Azonban elmulasztja elismerni, hogy ez a gazdag és szegények közti mély strukturális egyenlőtlenséget tükrözi, amely a neoliberális politika világszerte történő népszerűsítése által nőtt. Az egyik legnagyobb ostorozás a kapitalista rendszerrel szemben az, hogy például Afrika sok területén olyan alacsony az életszínvonal, hogy az emberek jobb élet reményében hagyják el otthonaikat.
Annak ellenére, hogy a menekültjog modernizálásáról beszél, Braverman a homofób és nőellenes szélsőjobboldali közönségnek játszik, amikor azt mondja: “Nem leszünk képesek fenntartani egy menedékrendszert, ha gyakorlatilag csak az elég, hogy valaki meleg vagy nő, és attól tart, hogy diszkriminálják az eredeti országában.”
A téteket ilyen brutálisan feltornázva Nagy-Britanniában Braverman részt vesz a szélsőjobb globális offenzívájában. Giorgia Meloni, Olaszország fasiszta miniszterelnöke, hamarosan ünnepelni fogja választási győzelmének első évfordulóját. Azt ígérte, hogy megállítja az “illegális” bevándorlást, de ehelyett az idei év során a számok megduplázódtak, jelenleg 128,600-ról, míg az előző év hasonló időszakában körülbelül 66,200-ról van szó.
Líbiában az egymással rivalizáló kormányok közötti háború és a katasztrofális áradások Derma területén több embert kényszerítenek át a Földközi-tengeren. Meloni folyamodott az Európai Unióhoz segítségért.
Azonban a miniszterelnök-helyettese és riválisa, Matteo Salvini, a francia fasiszta vezér, Marine Le Pen szövetségében igyekszik jobbra terelni. A migráció növekedését “háborús cselekedetnek” nevezi… “Nem vagyok összeesküvés-elmélet hívője, de nem hiszek a végzetben. Szerintem ez valami teljesen kívánt, szervezett, tervezett és finanszírozott dolog, hogy nehézségeket okozzon egy nem konvencionális kormánynak.”
Közben a közelgő választások Lengyelországban még jobbra tolják az amúgy is kegyetlenül bevándorlássellenes Jog és Igazságosság párti kormányt. Aki nyer, az lehet, hogy az antiszemita, homofób és nőellenes Konföderációs Párttól függ majd, amely az ellen kampányol, hogy a kormány befogadjon egy millió ukrán menekültet.
Ez erősítené Európa vezető szélsőjobboldali politikusának, Orbán Viktor magyar miniszterelnök pozícióját, aki jelenleg viszonylag elszigetelt. Az a vád éri, hogy megengedi a menekülteknek, hogy Magyarországról Szlovákiába jussanak, hogy segítsen szövetségesének, Robert Fico-nak, aki legutóbb a szlovák választásokon győzött. Amikor 2016-ban miniszterelnök volt, Fico azt mondta, hogy Szlovákia nem fogad be “egyetlen muszlim” migránst sem.
Daniel Hegedus a German Marshall Fund-tól azt mondja: “Növekedhet az illiberális, autoriter közép- és kelet-európai, valamint dél-európai kormányok magjának száma… Létezik egy megerősödött autoriter mélyállam Lengyelországban.”
Azonban a bevándorlás fegyverként való használata a szélsőjobboldal által nem korlátozódik Európára. Beszédében Braverman idézi Eric Adams-t, New York demokrata polgármesterét, aki azt állítja, hogy a “migránsválság” el fogja pusztítani New Yorkot. Több mint 118 000 migráns érkezett New Yorkba 2022 tavasza óta. Ez részben Greg Abbott jobboldali republikánus texasi kormányzó politikájának következménye. A New York Times azt mondja, hogy Abbott és helyettese “az egyik legkeményebb jobbra kanyarodás mozgatórugói az állam történelmében”.
Abbott 15 800 embert szállított buszokkal Texasból New York Citybe, akik az Egyesült Államok déli határán keltek át. Ahogy a Financial Times fogalmaz: “Az a válság, amit Abbott átexportált New Yorkba, egykori demokrata szövetségeseket állított egymás ellen, amint egymásra mutogatnak, miközben igyekeznek összehangolt választ adni. Emellett országos figyelmet von a republikánusoknak kedvező kérdésre – a migrációra és a kaotikus déli határra – azon kérdés rovására , amit el akarnak némítani – az abortuszra.”
Abbott-ot 2021-ben újraválasztásakor támogatta Donald Trump. Elkötelezte magát, hogy megépíti azt a falat az amerikai határon, amit Trump ígért. Trump maga, az összes ellene indított per ellenére, jóval megelőzi a többi republikánust, akik indulnak pártjuk elnökjelöltségéért 2024-ben. Az utóbbi közvélemény-kutatások szerint Joe Biden előtt áll.
A második Trump-kormányzati ciklus lehetősége nagyon valóságos, hatalmas következményekkel a Nyugati imperializmus összetartására.
Braverman az állítólagos “gazdasági és demográfiai” tényekkel való érvelései ellenére, az az elképzelés, hogy az előrehaladott kapitalista gazdaságoknak túlnyomó “migrációs válsággal” kell szembenézniük, nonszensz. A menekültek legnagyobb koncentrációi messze a globális délen találhatók, különösen a Közel-Keleten és Afrikában. Európa és az Egyesült Államok gazdag gazdaságai könnyedén be tudnák fogadni az érkezőket, ha elég erőforrást különítenének el a támogatásukra. És, ahogy a múlt migrációs tapasztalatai ismételten mutatták, az új belépők gazdagítják a fogadó társadalmat mind anyagilag, mind kulturálisan.
A kapitalizmus mint globális rendszer, a 200 éve zajló első ipari forradalom óta függ a migrációs áramlásoktól, hogy olcsó és kizsákmányolható munkaerőt biztosítson. De ez a szerkezeti valóság – amit Karl Marx is megragadott az 1860-as években – veszélyt jelent, hogy a “helyi” és bevándorló munkások közötti gazdasági verseny rasszista ellentétté alakul.
A kapitalizmus ma a történelmének legnagyobb válságával néz szembe. Gazdasági stagnációval párosul, ami az északi régióból indult a 2007-9-es globális pénzügyi válsággal, de most Kínába is terjed, gyorsuló klímavészélyekkel és az imperialista hatalmak közti rivalizálással az Egyesült Államok és Kína között. Ez a többdimenziós válság vezeti az embereket a határokon át. Azonban az uralkodó osztály politikusai azzal reagálnak, hogy megpróbálják átterelni – többek között – a globalizált megélhetési válság által okozott népi dühöt például a bevándorlókra.
Braverman talán Sunakot próbálja jobbra húzni, de ő maga is hevesen támadja a bevándorlókat, hogy ellensúlyozza a konzervatívo k népszerűtlenségét. A szélsőjobboldalt, mind a kormányban, mind az utcákon, közvetlenül meg kell állítani. Az antirasszista mozgalmaknak, amelyek elsődlegesen a migránsok és menekültek mellett foglalnak állást, fel kell épülniük. De az igazi válasz csak a munkásosztályi politikában rejlik a Braverman, Meloni, Trump és társaik által folytatott támadásokra.
Más szóval, azt a haragot, amelyet a szélsőjobb kihasznál, vissza kell terelni az igazi forrásához, ahhoz a tőkésosztályhoz, amely az érdekei és a rendszere védelmét helyezi előtérbe, valamint a profitját.
Ezért olyan fontosak a bérharcok, amelyek 2022 tavasza óta kialakultak. Egy új munkásnemzedék tanulja meg, hogyan használja a sztrájkfegyvert az érdekeik védelmére. És ebben a folyamatban világossá válik, hogy a hatékony cselekvés a nemzetiségi, színbeli, vallási különbségeken átívelő osztályszolidaritáson múlik. Végül, ahogy Marx Írország esetben érvelt: a munkások harcai csak akkor lehetnek sikeresek, ha nemzetközi küzdelemmé válnak az imperializmus és a rasszizmus ellen, amelyek megalapozzák kizsákmányolásukat.
forrás: Socialist Worker