Mikor a jobboldal által elkövetett történelmi bűncselekményekre emlékezünk, nem az a legfontosabb üzenet, hogy a fasizmus ellen a múltban harcoltunk, hanem hogy a jelenben és a jövőben is fogunk.
A fasizmus ugyanis nem Hitlerrel és Mussolinivel született és nem is velük ért véget.
Az első világháború előtti tőkés válság által megszült ostoba militarista szellem és dühöngő nacionalizmus már csak lépésekre volt azoktól a fasisztáktól, akik fejben képtelenek voltak kilépni a világégés mészárszékeinek lövészárkaiból és újabb frontokat akartak nyitni, immár a munkásosztály és szervezetei ellen is – és épp a munkásosztály nevében és szimbolikájával.
A fasizmus nem ért véget a német, olasz és japán fasizmus katonai vereségével, egészen más búvóhelyeket és álcákat keresett, és a hidegháború során meg is találta a számításait, amikor is a szélsőjobboldali erőszakot be kellett vetni a chilei puccs során Allende szocialista törekvései ellen, a kínaiak ellen Tajvanon, Kubában Batista rezsimjének képében, a vietnámi hazafiak ellen, az afrikai gyarmatok felszabadító mozgalmai ellen, Nicaraguában kontrák néven és a sort rengeteg példával folytathatnánk.
Aztán a 2000-es évek hajnalán egy mexikói fiatal forradalmár, Subcomandante Marcos részletesen is kifejtette, hogyan is lakozik a fasizmus a neoliberalizmus mögött. A történelem végül igazolta számos helyen, kezdve a neoliberális Trump fasiszta politikájától egészen a hazai Fidesz-rezsimig, amely egyre nyíltabban vonultat fel fasiszta szólamokat, miközben végrehajtja a neoliberális kizsákmányolás klasszikus modelljét. Még szörnyűbb, hogy a neoliberalizmus és a fasizmus jegyességében nem csak a kormányzati politikát lehet említeni, hanem a neoliberális kamuellenzék bűnös kollaborációját az újnáci Jobbik párttal a múltkori választások során, amely ismét katasztrofális eredménnyel végződött. Nincs különbség aközött, ahogy Hitler lepaktált a német nagytőkével, és ahogy a Jobbik elfogadta Simicska plakáthelyeit.
A kapitalista pártok, szervezetek és politikusok a végletekig tagadják, hogy a fasizmus a kapitalizmus válságterméke. Teszik ezt a már lejátszódott történelmi példák százai ellenére. Nem vet túl jó fényt saját politikájukra, amikor egy gazdasági-politikai platformra kerülnek az ipari típusú népirtást megvalósító ideológiai zagyvasággal. Ezért találták ki és erőltetik a „totalitárius diktatúrák” ostobaságát, amellyel borzasztóan rossz egyenlőségjeleket húznak a fasizmus és a sztálinizmus közé, majd ezek és a kommunizmus közé.
Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a fasiszták sem nevezik már magukat fasisztának. Egyszerűen rossz a politikai PR-ja. Ezért identitáriusoknak, nemzeti radikálisoknak, hungaristának keresztelik magukat, pedig mindig pont ugyanarról az eszement, munkásellenes katyvaszról van szó, mint korábban.
A nácik már a megalakulásukkor használták önmaguk álcázását: nem lett volna jó politikai marketing bevallani, hogy ők a munkásosztály és a szakszervezetek ellenében a német nagytőkét akarják támogatni, majd az érdekeit akár erőszakkal is érvényesíteni. Ehelyett vörös alapra helyezték a horogkeresztjüket, lemásolták a munkásmozgalmi indulókat, a „szocialista” és „munkáspárt” szavakat is becsempészték a nevükbe.
Klasszikus náci kettős könyvelés és önellentmondás, hogy miközben a retorikájuk fő eleme a hősiesség, az eszme, a bátorság és a bajtársiasság hazugsága (ezt már a világháborúban is láthattuk, milyen “hősiesen” mészároltak le egész civil falvakat), önnön ideológiájukat csak nagyon kevesen vállalják fel, inkább nemzeti radikálisnak maszkírozzák magukat a szavazatokért, de azért néha előbukkannak a náci tetoválások és a karlendítgetős képek – hazánkban a Jobbik pártban nem is alsó szinteken. A vérnácik sem merik a törvényi tiltás ellenére használni a horogkeresztet, inkább a nem betiltott SS hadosztály-jelzéseket rakják magukra. Mikor tilos volt alakzatban vonulnia a gárdának, a szabályozást inkább kijátszották, és leguggoltak, mint a nyuszik.
Ezzel kontrasztban a Baloldal mozgalma, mikor munkásellenes törvénnyel be akarták tiltani a vörös csillag viselését, már másnap mellére tűzte azt a sarló-kalapáccsal együtt, és ahogy megvédtük a kizsákmányoltakat, megvédtük a jelképeiket is.
Hiába próbálják a média minden erejével közös nevezőre hozni a kommunistákat a nácikkal, nagyon nem vagyunk ugyanazok, még csak hasonlók sem. Nem ugyanaz felépíteni és működtetni a haláltáborokat és nem ugyanaz onnan felszabadítani embereket. Nem ugyanaz gyarmati sorba taszítani afrikai, latin-amerikai államokat és az ottani felszabadító mozgalmat támogatni. Nem ugyanaz ingyenes és színvonalas oktatást és egészségügyet teremteni, valamint lerombolni és fizetőssé tenni azt.
A fasizmus ott rejtőzik minden egyes kizsákmányoló ideológia és rendszer mögött vagy már elő is bújt. Ott van a vármegyés táblák csavarjain, az idegengyűlölő plakátok ragasztóanyagában, a közösségi médiát elárasztó rasszista mémek bitjeiben, a Pálvölgyi őrnagy életét kioltó golyóban, a hazai náci csoportok halállistáin, a Csorba Robika testét ért sörétekben, a Fidesz hazugsággyáraiban, a náciktól el nem zárkózó neoliberálisokban és azokban, akik – mindezek ellenére – tagadják, hogy náciveszély lenne.
A világ nem is rég megtapasztalhatta az amerikai kapitólium ostromát, a brazil puccskísérletet, a bolíviai puccsot, a venezuelai államcsínyek kísérleteit, a COVID tagadása miatt kialakult tömeges halálozást, a lengyel abortusztörvényt, az ukrajnai szoborgyalázásokat, de legfőképp azon válságokat, az energiaválságot, megélhetési válságot, a klímaválságot, ahol a szélsőjobb – a maga erőszakos fellépésével és összeesküvés-elméleteivel – erős támasza az ezeket megszülő kapitalista erőknek.
Az újfasizmus akármelyik szintjéről van is szó a felső manipulatív populista demagógoktól az alsóbb ostobákig, akik valóban hisznek a rengeteg logikátlan embertelenségben, a Baloldal feladata minden fronton az igazság, a szolidaritás és a humanizmus erejével szembeszállni a sötét oldallal.