A hazai, neohorthysta, szélsőségesen jobboldali rezsim átveszi a vitézi rend szokását, hogy az urambátyámok szanaszét díjazzák egymást.
Már ki sem látszanak a temérdek díjból, vagy éppen most már a jobbos kormány által kitüntetett jobbos Bayer miatt visszaküldött lovagkeresztekből.
A jobbos Schmidt Máriát a jobbos 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége tüntette ki. A díjat Dr. Sántha Gábor elnöktől vehette át, aki az 56-os események alatt mindössze 10 éves volt.

fotó: MTI
2 éve szintén botrányt okozott, hogy az ugyanezen szervezetben ténykedő Id. Lomnici Zoltán, aki 56-ban két éves volt, kitüntette a fiát, Ifj. Lomnici Zoltánt, aki jelenleg a jobbos CÖF oszlopos tagja.
Hogy miért kapta a kitüntetést, azt sajnos nem tudjuk. Bizonyára az 50 milliós „Magyarország halszagú” gigaslágerért, amely közröhej tárgya lett, és a mai napig nem is merték játszani a rádiók sem. A dal az 56-os ünnepségeken sem fog sehol elhangzani – a negatív fogadtatás miatt nem véletlenül.
Civilizált országokban azért, ha valaki 50 milliót dob ki egy jobbos propagandadalra, egész más jár, nem Hűség a Hazához Érdemrend Nagykereszt. A Terror Háza nevű agymosoda üzemeltetőjének ma ez jár.