Van a gyilkosságnak az a formája, mikor odamennek valakihez és megölik. És van az, mikor hagyják meghalni.
Mindkettő gyilkosság. A migránsellenes gyilkosok tevékenysége miatt rengeteg ember reked borzasztó körülmények között a világkapitalizmus okozta konfliktusokban, klímakatasztrófa sújtotta övezetekben és aszályok/éhezések sújtotta körzetekben. Sokak közülük meghalnak, mert nem menekülhetnek el. Sokak pedig a menekülési útvonalakon halnak meg őket, vagy csak azért, mert nem mentik ki őket tisztességesen a Földközi-tengerből.
Akiket meg nagy keggyel beenged Európa Erőd, egyből a kapitalista kizsákmányolás karmai között találják magukat, ami még mindig felüdülés a halálos veszélyekhez képest. A „demokráciák” pedig megteremtik a mindenkori ellenségképet, a perifériára (gettóba) száműzött, elnyomorított emberekkel, akiket anyagilag és szellemileg is az össztársadalom átlaga alatt tartanak, amely egyenes út az elzülléshez, drogokhoz, megélhetési és egyéb szadista bűnözéshez. A fehérgalléros anyagi szadizmusból visszatértünk a „fekete” bűnhöz. A ciklus körbeér.
Most pedig a Fidesz-rezsim náciplakátolta tele megint az országot „migránsgettózással”.
Ahhoz, hogy megértsük a jelenséget, ismernünk kell ezen európai gettók archetípusait.
Az egyik, a Lázár János féle Bécs, amely ugyan a világ egyik legbiztonságosabb városa, de a fideszes politikus mégis úgy retteg a főutcán, mintha legalább a gázai frontról tudósítana. (Bécs 2018-ban, a rettegés évében a világ hatodik legbiztosabb városa és a világelső legélhetőbb városa volt).
A másik a már említett, kapitalizmus által mesterségesen létrehozott szegénynegyed, ahol néha megszűnik a törvény, az állam szándékoltan kivonul, majd a létrejött helyzettel rendkívül jól lehet szegények, kisebbségiek, más bőrszínűek ellen hergelni a közvéleményt, elterelve a figyelmet a rendszer kizsákmányoló bűncselekményeiről, megosztva a munkásosztályt, és félelemkontrollal manipulálni az embereket.
Magyarországon (és mindenhol a világon) csak és kizárólag az uralkodó osztály dönti el, hogy a bevándorlás mivé fog fajulni.
Létezik ugyanis a kommunista megoldás is. Mikor a második világháború után a tőkés világ még kicsit folytatta az öldöklést a görög demokratikus mozgalom ellen, elkezdve a nagyon is forró hidegháborút, akkor Magyarország 3000 görög menekültet fogadott be. Nem gettóba terelték őket, nem zsákmányolták ki az olcsó munkaerejüket, nem mutogattak rájuk, hogy támadnak az idegenek. Felhúztak nekik egy egész falut, benne orvosi rendelővel, könyvtárral, kultúrházzal, postával, bölcsődével, óvodával, iskolával. A falu ma is él és virágzik Pest megyében. Rendszerváltás és Fidesz-fasizmus ide vagy oda, még mindig egy görög kommunista partizán mártír, Nikosz Beloiannisz nevét viseli.
Beloiannisz: Így néz ki egy magyarországi „gettó”könyvtár egy ezer fős „migráncs”településen, ha kommunisták intézik a dolgokat.
Így is lehet bevándorlási politikát folytatni és integrálni embereket, csak épp szándék kell hozzá. Amikor a fidesznácik migránsgettókról hadoválnak, akkor tulajdonképpen nem csinálnak mást, csak elismerik saját impotenciájukat vagy rosszindulatukat a kormányzásukkal kapcsolatban. Elismerik, hogy ők nem tudnának menekültekből létrehozni egy virágzó közösséget, amely a magyar társadalmat is előre vinné. Elismerik, hogy migránsgettóra lennének csak képesek, és ha menekültek jönnének, akkor ez is lenne a szándékuk.