“A Megafon évzáró rendezvényén többen voltunk mint az egész Párbeszéd” – áll a fidesz-fasiszták közösségi média hirdetésében.
A kormánypropagandát toló “aktivista” szervezet évzáró buliján Varga Judit ex”igazságügyi” miniszter is részt vett.
A közpénzeken élősködő Megafon a Facebook oldalán azzal hencegett, hogy többen voltak, mint az egész Párbeszéd.
Nos, ha ezt el is fogadjuk igaznak (a közzétett fotón ténylegesen kb. 100 résztvevő látszik), akkor is felmerül egy fontos körülmény.
A Párbeszéd évente 136 millió forintból gazdálkodik, a megafonos szemétládák pedig az elmúlt három évben 5 milliárdot kaptak.
Gyors számolással kiderül, hogy csak a megafonos propagandisták 12-szer több pénzt kaptak a mi adónkból (választói felhatalmazás nélkül), mint a Párbeszéd.
Így könnyű. És persze antidemokratikus. És persze következménye is lesz.