A fasiszta Mi Hazánk párt aktivistái a Göncz Árpád városközpontot visszakeresztelték Árpád városközpontra, mivel szerintük az első köztársasági elnök nem ér fel a honfoglaló vezérrel.
A párt szerint Göncz Árpád nem méltó arra, hogy róla közterületet nevezzenek el. Ismerve a hazánk legnagyobb tragédiáját, a rendszerváltást, a privatizációt, embermilliók jogfosztását és életének ellehetetlenítését teljesen tétlenül végignéző Göncz pályafutását, ezzel még egyet is érthetünk. Azonban teljesen érthetetlen, mi nem tetszik a Mi Hazánkos újfasisztáknak Göncz tevékenységében.
A cigány munkások több mint 55%-ának kirúgása
A hazai roma lakosság a történelmünk során mindig is üldözött volt Magyarországon, már az első világháború körül is pogromok zajlottak ellenük, a holokauszt során haláltáborokban irtották őket, majd a szocializmus óriási vívmánya volt, hogy a lehető legjobb eredménnyel megkezdte a romák társadalmi integrálását, amelyet 1989 után totálisan sikerült újra tönkretenni. És bár nem ő volt a vállalati főirányító vagy a kormányfő, Göncz Árpád egy szó nélkül tűrte el köztársasági elnökként, hogy a magyar romák több mint 55%-át a rendszerváltás után kirúgják a munkahelyéről, megteremtve ezzel hazánk egyik olyan szociális katasztrófáját, amelyen ma az akkori MDF-hez hasonló – csak már annál is durvább – fasiszta pártok élősködnek. Ne higgyük, hogy Göncznek, a hadsereg főparancsnokának, ne lett volna eszköze ez ellen fellépni.
Arról az MDF-ről beszélünk, amelyből a fasiszta Csurka (MIÉP), a fasiszta Boros Péter és a fasiszta Für Lajos (Magyar Gárda alapító!) nőtt ki.
Érthetetlen, hogy egy olyan szélsőségesen rasszista párt, mint a Mi Hazánk, miért ódzkodik attól, ha valaki felelős pozícióban tétlenül végignézi a hazai roma lakossággal való leszámolást. Akkor inkább gyűlölnék jobban Kádár Jánost, aki viszont elintézte a teljes foglalkoztatottságot, és az akkori gazdasági és társadalmi lehetőségekhez képest rendkívül jól kezelte az integrációt.
Antikommunizmus
Göncz Árpád élete 1956-ban és 1989-ben is antikommunista volt, persze minimális erőfeszítéssel, a komolyabb munkásellenes tevékenységet elvégezték mások helyette. Érthetetlen, hogy a munkásellenes-fasiszta Mi Hazánk miért gyűlöli Göncz Árpádot, mikor antikommunizmusban is egy követ fújtak. Ráadásul Göncz 1945 februárjától a Kisgazdapártban tevékenykedett. A rendszerváltás után pedig a Kisgazdapárt támogatott olyan bőrfejűeket, mint az egykori Jobbik elnök Sneider Tamás.
Piacpártiság
Akár tetszik egyeseknek, akár nem; akár elfogadják, akár nem; tény, hogy a fasizmus nem más, mint a monopólkapitalizmus azon változata, amikor az uralkodó osztály már nem tud tovább demokratikus módszerekkel kormányozni, ezért a diktatúra eszköztárához nyúl. A magukat demokratikusnak gondoló piacpárti hívek persze mindent elkövetnek, hogy a társadalmi tudatban inkább a nácizmus és a kommunizmus között legyenek teljesen hamis egyenlőségjelek, miközben a kettő totálisan ellentétes egymással, és inkább a kapitalizmusnak és a fasizmusnak van csak közös halmaza, ráadásul nem is kicsi. Nincs az a Molotov-Ribbentrop paktum, amely megváltoztatja a kapitalizmus és a fasizmus történelmi kapcsolatát. (Persze van az a „tőke”, amely a müncheni egyezmény és a hitleristák német kapitalistákkal való kapcsolata helyett a szovjet-német megnemtámadási szerződést tartja a társadalmi tudatban).
Göncz Árpád hazánk legszélsőségesebben neoliberális korszakában volt köztársasági elnök. Munkásellenes törvényeket hoztak, óriási elbocsátások történtek, egész iparágakat számoltak fel, gyárak, kórházak, iskolák, óvodák tömege zárt be már akkor, és ez a tendencia csak súlyosbodott azóta. Megszületett a társadalmi nyomor, a tömeges munkanélküliség, a tömeges hajléktalanság, és mindennek alapja nem volt más, mint a közösségi tulajdon privatizációja, magyarul a magyar nép totális kirablása, amely felett Göncz Árpád őrködött.
Érthetetlen, hogy a Mi Hazánk – szélsőséges monopólkapitalista / fasiszta pártként – miért problémázik azon, amit ők is pont ugyanúgy, vagy talán még vehemensebben művelnének, mint Göncz Árpád.
Teleki Pál Munkaközösség
Ha valaki nem tudná, a Horthy-korszakban Göncz a Teleki Pál Munkaközösségben kezdte pályafutását, azaz azon fasiszta politikusról elnevezett szervezetben, aki saját magát is hullarablónak tartotta, azért is követte el élete egyetlen pozitív tettét, az öngyilkosságot.
Ezen a ponton is érthetetlen, miért unszimpatikus Göncz múltja egy fasiszta szervezetnek.
Amikor Kádár János és Ságvári Endre valódi hősökként Budapesten szervezték az ellenállást a horthysta, nyilas és náci megszálló rezsimek ellen, addig Göncz Árpád a szovjetek ellen harcoló alakulat tagja volt besorozottként, amelyet nem róhatunk ugyan fel neki, de lássuk be, hogy névtáblák és szobrok inkább az első kettőnek járnának. A mai rezsim azonban leveri Ságvári Endre és az igazi antifasiszta hazafiak emléktábláit, és leveszik nevüket iskolákról, közterületekről.
Ahhoz, hogy ma ilyen fasisztoid rezsim uralkodhasson hazánkon, kellett Göncz Árpád tevékenysége is. Egy igazi hazafinak a rendszerváltás után, köztársasági elnökként, teljesen mást kellett volna tennie. Komolyan ki kellett volna állnia a munkások érdekei mellett, és nem szabadott volna teret engednie a tőke nyilvánvaló szabadrablásának. Göncz Árpádot azért övezi egyfajta szeretetkultúra, mivel ő volt az egyetlen magasrangú politikus, akinek a nevéhez óriási botrányok nem kötődnek, és mert lényegében soha nem csinált semmit.