Rendre kérik ki maguknak a fideszes propagandisták fenegyerekei, hogy egyesek nácinak merték nevezni Orbán tusványosi nácibeszédét.
A Fidesz már jóval ezelőtt, a migráns- és Soros-kampányok alatt megszerezte ezt a jelzőt. Pusztán pár napja cikkeztünk, miért is.
Most azonban megtörtént a csoda. A Magyar Nemzet rövid cikkben tárta fel a „baloldal” – szerintünk elég hiányos – „nácizásának” történetét.
Ebben azzal a kamu Rákosi idézettel kezdik, hogy „nehéz kilenc millió fasisztával szocializmust építeni”. A cikk színvonala meg is marad ennél az agyi szintnél, és kb. végig azon kesereg, hogyan is merészelték lenácizni ezt a hazai tündi-bündi konzervatív-keresztény jobboldalt, amely a történelemben annyiszor rárontott saját nemzetére, legyen akár szó
- az első világháborús mészárlás beindításáról,
- az 1919-es munkáshatalom leveréséről és a Trianonhoz vezető hazaárulásról,
- majd a Horthy-fasiszta diktatúráról,
- a második világháborús mészárlásban való részvételről,
- a holokauszt népirtásában való részvételről,
- majd a munkáshatalom elleni szervezkedésről,
- az 5 millió honfitársunkat létminimum alá juttató rendszerváltásról,
- a NATO agresszív háborúinak támogatásáról,
- a multiknak kedvező neoliberális megszorító politika és szabadpiac eröltetéséről,
- a rendszerváltás utáni rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia és idegengyűlölet újraéélesztéséről,
- az évente 30 ezer ember haláláért felelős egészségügyről,
- a 40 ezer honfitársunk haláláért felelős katasztrofális COVID-politikáról,
- amely a migráns- és Soros-ellenes náci kampány közepén zajlott.
Hát, hogy lehet ezt mind lenácizni vagy fasisztázni, esetleg bármely dehonesztáló jelzővel illetni?
A cikkíró ezredszerre is előveszi azt a maszlagot, hogy a szovjetek és a szocialista rendszer azért nem nemzetiszocialistának (nácinak) nevezte a hitlerista rendszert, hanem fasisztának, mert „hamar kiderült volna, hogy nem a magyar jobboldal, hanem a szocialisták a rokon lelkek a nácikkal – hiszen egyik is szocialista, másik is szocialista”. Ez temrészetesen ökörség, hiszen már a hitlerista rendszer születésekor működő baloldali szerzők is kifejtették, hogy a nemzetiszocializmus szocializmust még nyomokban sem tartalmaz, és ezen ideológiai tény mentén nem nevezték annak. Sőt, maguk a hitleristák is rendre nevezték önmagukat fasisztának, rendszerüket pedig fasizmusnak, erről korabeli fényképfelvételek is tanúskodnak különféle náci pártrendezvényekről. Azt is elfelejti, hogy a korabeli nyugat is fasizmusként utal a hitlerizmusra, legyen szó akár a sajtótermékekről, vagy olyan politikusok beszédeiről, mint Fraklin D. Roosevelt amerikai elnök.
A szerző pár mondatban elemzi, hogyan neveztek a rendszerváltás előtt és röviddel utána fasisztának olyan politikusokat, mint Antall József, persze szándékosan nem elemzi azon tendenciákat, hogy ezen lefasisztázott, lenácizott politikusok tevékenysége hogyan is vezetett fasiszta tendenciákhoz Magyarországon. Nem beszél róla, hogy a fasiszta Antall miniszterelnöksége alatt a cigány munkások több mint 55%-át rúgták ki, vagy hogy a kabinetjéből Csurka hova is fajult – sőt, őt meg nem nevezve „a XX. század második felének egyik legjobb drámaírójának” titulálja, akit hogy lehet már lenácizni, elvégre csak zsidó összeesküvés-elméletekkel traktálta a hazai közvéleményt, és sokkal nyíltabban tette, mint ahogy teszi ezt ma a Fidesz. A Magyar Gárdát alapító Für Lajos említésre sem kerül, sem az a Boross Péter, aki egy Horthy-konferencián kijelentette, hogy „a német megszállásig nem voltak deportálások Magyarország területéről.”
A cikk belemegy olyan ostoba összeesküvés-elméletbe, hogy a „baloldal” épített fel olyan náci „futóbolondokat”, mint Bácsfi Diána vagy Szabó Albert, hogy lehessen kit nácizni.
Olyan tényszerű ostobaságok is elhangzottak, hogy a Fidesz „fellépett a Magyar Gárda ellen”, amely egyrészt nem igaz, hiszen azt demokratikus baloldali követelések és akciók – többek között a Munkáspárt 2006 feljelentései kapcsán – a bíróság szüntette meg. Azzal jön, hogy a Fidesz bevette a “hazai zsidóságot” a nemzeti együttműködésbe, ami tényszerűen azt jelenti, hogy a Köves Slomó féle radikális jobboldali vonal lepaktált az épp sorosozással antiszemita kampányt folytató NER-rel, és Neokohn néven indítottak a Fidesz propagandagépezetébe illeszkedő portált.
Innentől a cikk rendre “baloldalként” hivatkozik a náci Jobbikkal paktáló neoliberálisokra, amely a fideszes propagandagépezet tudatos csúsztatása.
Egyetlen ponton nem sántít a cikk, az pedig azon tény, hogy a hazai kamuellenzék lepaktált a náci Jobbikkal, de valójában ez sem ideológiai és erkölcsi szinten zavarja a Fideszt, hanem mert ezek kvázi politikai ellenfeleinek tűnnek (persze lényegében nem azok), és más céget képviselnek.
És a gyöngyszem a végére a Magyar Nemzet publicistájától: „Éppen ezért szükséges az ideológiai és terminológiai tisztázás, amit az alábbiakban teszek meg sokunk nevében: konzervatívok vagyunk, jobboldaliak, nacionalisták, reakciósok, Horthy Miklós és a Horthy-rendszer tisztelői, Orbán Viktor szavazói és támogatói. De nem vagyunk fasiszták és kifejezetten nem vagyunk nemzetiszocialisták.” Csak éppen a fasiszta minden definíciójának megfelelnek. A rendszer szintén, azt leszámítva, hogy nincs nyílt terrorista diktatúra, persze az ellenállás esetén az út efelé van kijelölve, mint ahogy a Fidesz török barátja, az Erdogan-rezsim is eljutott erre a szintre. A NER is csak egy köpésre van ettől.
Sajnálatos módon olyan politikai, gazdasági és immár ökológiai válságokkal teli világban, mint a mai, nincs olyan jobboldali-konzervatív középút, amelyről a cikkíró azt hiszi, hogy ők ezt a Fideszben képviselik. Ezen munkásellenes és szélsőségesen tőkéspárti jobboldaliság természetszerűel egyenes úton vezet a fasizmushoz, ergo teljes joggal volt eddig végig lefasisztázva. Ezt a fajta keresztény-konzervatív, mérsékelt jobboldaliságot már rég nem képviseli senki a Fideszben, ez több mint 10 éve megszűnt, és már csak a szélsőséges jobboldaliság maradt. Ilyen jobboldaliságot a Kádár-rendszer ellenzékében is alig képviselt valaki, a rendszer hívei, akik előszeretettel fasisztáztak, pedig pontosan előrelátták, milyen fasiszta tendenciák lesznek hazánkban, ha a szocializmus megbukik.
Ezt ugyanúgy előrelátta Rosa Luxemburg is, akihez a “Szocializmus vagy Barbárság” jelszót kötjük. Ő nem nevezhette ezt még fasizmusnak, hiszen mikor a leendő fasiszták őt agyonverték, ez a szó még nem létezett. A történelem sajnos őt igazolta, hiszen a németországi szocializmus elmaradt, lett helyette viszont olyan barbárság, amely az ipari szintű népirtást jelentette.