Senkinek sincs kristálygömbje, ezért minden jövőre vonatkozó előrejelzés a közelmúlt eseményeiből való extrapoláció. Sajnos ez azt jelenti, hogy 2025 még több háborúval, a klímaváltozás elleni elégtelen cselekvéssel, növekvő szegénységgel és széles körű politikai zűrzavarral fenyeget.
A világ fő új tényezője Donald Trump megválasztása az Egyesült Államok elnökévé. Beiktatására csak néhány nap múlva kerül sor. Azonban ne felejtsük el, hogy a 2024-es borzalmak nem Trump alatt kezdődtek – ezekhez szinte semmi köze sem volt.
A demokrata elnök, Joe Biden adott zöld utat az izraeli népirtásnak, és biztosította ehhez mind a pénzt, mind a fegyvereket, valamint a régió elleni szélesebb támadást, beleértve a Nyugati Partot, Szíriát, Irakot, Libanont, Iránt és Jement.
Anélkül, hogy formálisan bejelentették volna, Izrael támogatói egy egész régióval állnak háborúban. Néhányan, mint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, aktív résztvevői ennek a háborúnak. „Nem feltétlenül mondhatjuk meg a világnak, mit csinálnak itt” – mondta Keir Starmer a ciprusi brit légierő tagjainak.
Biden az, aki jelentősen fokozta az ukrajnai háborút, látszólag vonakodva elfogadni a béketárgyalások elkerülhetetlen eredményét és az ország részeire történő szétválását.
Biden volt az is, aki több szankciót vetett ki más országokra, mint valaha, aki rekordszámú embert deportált az Egyesült Államokból, és aki rekordszámú olajfúrási engedélyt adott ki. Az ő inflációja okozta azt, hogy elnöksége alatt a legnagyobb életszínvonal-csökkenés következett be a nagy gazdasági világválság óta, ami szinte lehetetlenné tette, hogy bármelyik demokrata elnökjelöltet megválasszák.
A lényeg az, hogy az Egyesült Államok politikai képviselőinek szinte mindegyike kétpárti támogatást nyújt ehhez a napirendhez.
Trumpot nagy megzavaróként állítják be. De illúzió azt hinni, hogy izolacionista lenne. Trump első elnöki ciklusa is ezt bizonyítja; Afganisztán elhagyásának kudarca csupán az amerikai győzelem és pacifikáció lehetetlenségének elismerése volt.
Jelöltként felszólította Izraelt, hogy „végezze el a munkát,” és megválasztott elnökként már fenyegetéseket tett Mexikó, Kanada, Panama, Venezuela és Grönland felé. Új tanácsadója, Elon Musk nyíltan támogatja a szélsőjobboldali AfD-t Németországban, és beszélnek arról, hogy ugyanezt teszik majd itt a Reform UK esetében.
A német szövetségi választások, amelyek egy hónappal Trump beiktatása után esedékesek, az úgynevezett nemzetközi „Maga” [= Make America Great Again – Tegyük újra naggyá Amerikát] politika első próbájának tekinthetők. Az AfD bármilyen előrelépése a trumpizmus győzelmeként lenne feltüntetve. Az AfD valószínűleg nem lesz része egy új kormánynak, de a rasszizmus, megszorítások és militarizmus politikája nyerőnek bizonyul, maga után húzva a CDU/CSU-t és az SPD-t.
Lehetséges, hogy Trump elég realista ahhoz, hogy elfogadja, hogy az USA-NATO győzelem Ukrajnában most már lehetetlennek tűnik. De semmi garancia nincs arra, hogy nem irányítaná át az erőforrásokat más, valós vagy vélt célpontokra. Az amerikai fegyvergyártók Biden alatt élvezték a bőséget; Trump sosem fogja lelassítani a nagyvállalatok és amerikai részvényesek szövetségi pénzáramlását.
Ez világosan megmutatkozott az amerikai szövetségi kormány rövid életű leállásának kockázatában a költségvetés kapcsán. A kétpárti együttműködés azt jelentette, hogy a kongresszusi demokraták és republikánusok könnyen megállapodtak egy olyan költségvetésben, amely nagyszerű volt a fosszilis tüzelőanyag-ipar és a fegyvergyártók számára.
Azonban a még be nem iktatott Trump és a meg nem választott Musk kifogásolta a szokásos szövetségi adósságplafon létezését. Végül meghátráltak, ami repedéseket okozott a Maga-táboron belül, de világos volt, hogy a Trump-Musk elnökség korlátlan pénzcsapot akar vállalati Amerikának, és hogy az üzleti szubvenciók (beleértve a sajátjaikat is) példátlan méreteket öltenek majd.
Ennek eredményeként mindenki számára óvatosnak kell lennie, legyen szó ellenségről vagy szövetségesről. Úgy tűnik, biztosra vehető, hogy új vámokkal és szankciókkal kell szembenéznünk, függetlenül attól, hogy „különleges kapcsolatban” állunk-e az Egyesült Államokkal, vagy éppen Kínáról van szó. A fő hatás az lesz, hogy megemelkednek az áruk árai az amerikai fogyasztók és vállalkozások számára, akárcsak Trump első elnöki ciklusában. Azonban az újból fellángoló globális infláció is kockázatot jelent.
Mégis, a 2025-ös és azon túli Egyesült Államok már nem a 2017-es, még kevésbé a 2000-es Egyesült Államok. Az elmúlt időszakban az USA döntően elvesztette vezető szerepét a globális gyártásban. Akkor a világ összes gyártott termékének negyede az Egyesült Államokban készült, most pedig kevesebb mint egyhatoda. Eközben Kína részesedése a globális gyártásból közel egyharmadra nőtt.
Trump úgy véli, hogy a szankciók és vámok a világ fejéhez tartott fegyvert jelentenek. Valójában azonban az USA a saját lábára céloz.
Mások rámutattak, hogy Trump „hazahozná” a gyártást egy olcsó dollárral, ugyanakkor gyakran támogatja az erős dollárt is, ami általában Wall Street kedvelt álláspontja. A vámok emellett megemelik az árakat, fokozva a hazai árnyomást, amelyet soha nem sikerült teljesen megfékezni, mióta először szabadult el az első ciklusának végén.
Ezzel párhuzamosan a magasabb árak és a drasztikusan növekvő szövetségi kiadások sokkal magasabb kormányzati és egyéb hitelkamatokat eredményeznek. A brit gazdaság gyengesége miatt nagyon sebezhetőek vagyunk a globális kötvénypiaci kivonulásokkal szemben.
Végső soron Trump képes lehet megzavarni a gazdaságot. Emelheti az árakat, rontva az életszínvonalat – ahogy ezt az őt csodáló Javier Milei teszi Argentínában. Vagy közvetlenül támadhatja a szakszervezeteket és a béreket, ahogy Ronald Reagan tette.
De nem képes megváltoztatni a gazdaság alapvető lassulási trendjét. Trump 4 százalékos GDP-növekedést ígért. Az ő elnöksége a világjárvány előtti három évben átlagosan 2,65 százalékos növekedést produkált.
Ez nem kedvező forgatókönyv a világ többi része számára. Washingtonban általános nézet, hogy az Egyesült Államoknak újból érvényesítenie kell globális dominanciáját, ennek eszköze pedig a katonai erő.
Mindenki rosszabbul jár majd. Az első helyen az USA katonai célpontjai, Irán látszólag a következő a régióban zajló offenzíva kiszélesítésében. Az Egyesült Államok közeli szomszédai, köztük Kuba, Venezuela és most már Panama is, komoly aggodalomra adhatnak okot. Kínát sokan az USA végső célpontjának tekintik, ha újra dominálni akarja a világot.
De a szövetségeseknek is komoly aggályaik vannak, nemcsak a Maga politikai beavatkozásai miatt. Ott van Trump azon követelése is, hogy a GDP 5 százalékát fordítsák katonai kiadásokra. Ez csak a kétségbeejtően szükséges közkiadások rovására történhet, különösen, mivel már most visszatértünk a megszorításokhoz. 2025-ben Trump nemcsak az Egyesült Államokban, hanem sok más országban is megzavarja a politikát.
forrás: Morning Star