A szélsőjobboldali politikusok és a média erkölcsi pánikot keltettek az illegális bevándorlás és a szexuális bűncselekmények kapcsán.
Az ilyen erkölcsi pánikok nem új jelenségek. Ezek sajátosságai a városi életmódnak, a tömeges példányszámú újságoknak – amelyek manipulálhatják a tapasztalatokat – és a társadalmi ellenőrzést megerősíteni akaró politikusok sajátosságainak.
Alapvetően azonban az erkölcsi pánikok a kapitalizmus által dominált társadalmakban élik virágkorukat. Ahol a kapitalizmus uralkodik, ott az ellentétek – és mindennél fontosabban – a verseny alakítja a kapcsolatokat.
Modok és rockerek voltak az 1970-es évek morális pánikjainak bűnbakjai
Ahogy Friedrich Engels írta az 1840-es években: „A verseny a mindenki mindenki ellen vivott harc legteljesebb kifejeződése, amely uralja a modern burzsoá társadalmat.” A verseny nem csak az osztályok között létezik, hanem az egyének között is.
Az erkölcsi pánikok teret teremtenek a politikai elit számára, hogy az emberek bizonytalanságérzetét marginalizált csoportokra irányítsák. Ezeket aztán „kezelik” szigorúbb törvényekkel, megfigyeléssel és bebörtönzéssel.
Az ilyen pánikok elterelik a figyelmet a bizonytalanság és erőtlenség valódi okairól. Karl Marx, aki újságíró volt, látta, hogyan politizálta a sajtó a bűnözés és a társadalmi konfliktusok félelmét, hogy igazolja az állami elnyomást és a gyarmati hódítást.
Az 1857-es indiai felkelés alatt a brit sajtó szörnyű történeteket közölt brit nők és gyermekek elleni támadásokról, hogy igazolja a brit megtorlásokat.
Marx felfedte a média kémutatását és fabrikációit. A londoni sajtó delhi és meeruti atrocitásokról szóló történeteket közölt. Marx rámutatott, hogy a történetek „egy bangalore-i, mízóri gyáva lelkésztől származtak, aki több mint ezer mérföldnyire élt a cselekmény színhelyétől”.
Az első rendszerszintű elemzést a modern erkölcsi pánikokról Stanley Cohen készítette 1972-es könyvében, a „Folk Devils and Moral Panics—The Creation of the Mods and Rockers” című művében.
Cohen a két ifjúsági kultúra követői között kirobbant pánikra összpontosított. De elemzése tágabb relevanciával bír.
Úgy érvelt, hogy az erkölcsi pánikok szinte mindig egy konkrét epizóddal vagy eseménnyel kezdődnek. Ezek nagy nyilvánosságot kapnak és széles körben vitatottak. Befolyásos személyek, akiket Stanley „erkölcsi vállalkozóknak” nevezett, azzal lépnek közbe, hogy az eseményt egy sokkal szélesebb járvány vagy pestis részének állítják be.
A szorongás aztán számos beszámolóhoz, pletykához és vádhoz vezet. Ezek táplálják a növekvő meggyőződést, hogy egy komoly és be nem ismert válság zajlik. Egy teljes értékű pánik kezdődik.
Az erkölcsi pánik hatására felhangzanak azok a felhívások, hogy „valamit tenni kell”. Sok pánik összeesküvést feltételez – aki ellenzi a cselekvést, az az összeesküvés ügynöke.
A politikusok megragadják az alkalmat, hogy nagyobb elnyomást vezessenek be és bűnbakot keressenek a marginalizált csoportokban.
A „Policing the Crisis—Mugging, the State and Law and Order” (1978) című művében Stuart Hall az „utcai rablás” új bűntényére összpontosított, amelyet állítólag fiatal fekete férfiak követtek el.
Hall megmutatta, hogyan vezetett az utcai rablás elleni pánik a fekete közösségek rendőri elnyomásához.
„Hooligan—A History of Respectable Fears” című könyvében Geoffrey Pearson történelmi kontextusba helyezte az erkölcsi pánikokat.
Az 1930-as években a „borotvagengszterek”, a „versenypálya vandálok” és a táskalopók keltettek erkölcsi pánikot.
Az ír „Hooligan” név egy dél-londoni bandához kapcsolódott. Zajos fiatalok jelentésével bírt, miután 1898 augusztus egyik ünnepén nagy számú embert tartóztattak le részegség és rendőrtisztek elleni támadás miatt.
A huligánok előtt az úgynevezett „utcai beduinok” voltak, akiket két, 1856-ban és 1862-ben történt „garrotting” (nyakörvelés) hullámért tettek felelőssé. A garrotterek állítólag részben megfojtották áldozataikat, mielőtt kirabolták volna őket. Ez a kitalált pánik vezetett a korbácsolás újbóli bevezetéséhez az utcai rablások esetén.
Az erkölcsi pánikok mindig a munkásosztály egyes csoportjainak bűnbakká tételéről, embertelenné tételéről és elnyomásáról szólnak.
A verseny, a frusztráció és a bizonytalanság körülményei között tenyésznek. Le kell leplezni őket koholmányként, és együttérzéssel és szolidaritással kell ellenük küzdeni.
forrás: Socialist Worker