Az Európai Baloldal időben figyelmeztetett, hogy a náci Jobbikkal való “ellenzéki” kollaboráció nem a szélsőjobb demokratizálódását, hanem a demokraták fasizálódását fogja előidézni.
Ez a borzalmas tendencia nem csak alkalmatlanná teszi az egész “ellenzéket”, hogy felvegye a versenyt Orbán fasisztoid rezsimjével, de teljesen feleslegessé is teszi ezt a harcot.
Így történt meg, hogy az egész “ellenzék” ámblokk ukrán nyugdíjasozásba, ukrán vendégmunkásozásba és kínaiak elleni uszításba kezdett, ahelyett, hogy azon nagyvállalati / tőkés erőket támadták volna, akik olcsó munkaerőt akarnak kizsákmányolni. A baloldaliság alapja az az internacionalizmus, amely a kizsákmányolt osztályok küzdelmét és a szolidaritást a nemzetek fölé helyezi, hiszen így lehet leghatékonyabban olyan tevékenységet folytatni, amely a dolgozók, diákok, nyugdíjasok, rokkantak, betegek, nők, kisebbségek stb. javát szolgálja.
A hazai “ellenzék” elkövette azt a történelmi bűncselekményt, hogy Orbán fasiszta, menekültellenes propagandájáról nem rántotta le a leplet, hanem mérsékelt fokozatban beállt mögé, manapság pedig már azon versenyeznek, ki nem akar menekülteket fogadni hazánkba, miközben egymást vádolják migránspártisággal.
Pontosan ugyanez történt a frissen felkent miniszterelnökjelölt, Márky-Zay Péter mozgalmának honlapján, ahol számokkal próbálják bizonyítani, hogy az Orbán-rezsim hány migránst “engedett be” hazánkba, elindították a “migránsszámlálót”, illetve a miniszterelnökjelölt ismét a közösségi médiában fejtette ki, hogy megtartják a fasiszta kormány propagandakerítését – ő persze más szavakat használt.
Ezen “ellenzéki” propaganda szintén illegális migránsként hivatkozik ezen emberekre, miközben rengeteg köztük az olyan háborús menekült, aki a NATO tagállamok, főként az Egyesült Államok agressziói áldozatául esett országokból érkezett.
Tisztázzuk: Amíg illegális háborúk léteznek – melyeket a hatpárti ellenzék is támogat!!! -, addig nem léteznek “illegális” “migránsok”.
De hát mit is várhatnánk attól az “ellenzéktől”, amely az Egyesült Államokat fetisizálja, mert onnan vár politikai és anyagi támogatást, ha valami csoda folytán hatalomra kerül? Mindenesetre ez követi a Fidesz propagandáját, amely a háborús menekülteket első körben gazdasági menekülteknek hazudta, majd velük riogatott, hogy “elveszik a munkát”.
Amennyiben az ellenzék rámutatott volna ezen szélsőjobboldali propaganda hamisságára – ahelyett, hogy beszáll mögé -, már rég összeomlaszthatták volna a propagandagépezetüket működtető ezen alapot. Hosszútávon jövedelmező lett volna, ehelyett a rövidtávú hasznot választották, amelybe most is ugyanúgy belebuknak, mint az előző választáson. Miközben a Fidesz migráns terroristákkal fenyegetett, egy magyar – vélhetően szélsőjobboldali – fiatalember bombát robbantott a Teréz körúton, megsebesítve két rendőrt; ezen bombatámadás kapcsán történt házkutatás során egy neonáci szervezet vezetője fejbelőtt egy magyar rendőrt Bőnyben; valamint első fokon terrorizmusért elítélték a szélsőjobboldali Budaházy-csoportot.
A határkerítésnek semmiféle haszna nincs, csupán azt az üzenetet hordozza, hogy a migráció veszélyes, amelytől meg kell védenünk magunkat! NEM! Nem a migráció veszélyes, hanem az a kapitalista rendszer, amely nem képes és nem is akarja ezeket az embereket integrálni; amely bűnbakokat gyárt belőlük; amely kizsákmányolandó olcsó munkaerőnek tartja és használja őket. Aki a határkerítést meg akarja tartani, az ezt a fasiszta gondolatot akarja fenntartani.
Aki azt hiszi, hogy ez csak a keresztény-konzervatív miniszterelnök-jelölt hóbortja, csak nézzen rá az MSZP felületeire, ahol megtalálják ugyanezt a propagandát, csak más formában.
Márky-Zay győzelme előtt is már jóval nyilvánvaló volt, hogy az Orbán-rendszert nem a 2021-es választáson fogjuk megbuktatni. Ahogy ezerszer kifejeztük: a kizsákmányolt és elnyomott osztályok sorsát nem a tőke által meghekkelt választásokon lehet jobbítani, hanem a mindennapi osztályharc küzdelmei során.
A határkerítést pedig egy demokratikus rendszer majd a Fidesz pártkasszájából fogja eltávolítani.
Nem tántorítunk el senkit a választási részvételtől, de ez nem helyettesíti azt, hogy kiálljunk magunk és mások jogaiért a szakszervezetekben, a sztrájkok során, a tüntetéseken, a melegfelvonulásokon, a náci gárdamasírozásokat blokkoló civil ellentüntetések során – kár, hogy ezek egyike sem létezik…