Frantz Fanon gondolata visszatért. Öt évtizeddel halála után a könyveit újra olvassák az egyetemeken és a népi szektor által szervezett terekben. Néhány központi visszatükrözése megvilágosítja az új valóságok aspektusait, és hozzájárul a kapitalizmusnak a lentiek számára eme véres és kínos szintjének felfogásához.
Olyan könyveinek újrakiadása, mint a Fekete Bőr, Fehér Maszkok Immanuel Wallerstein, Samir Amin, Judith Butler, Lewis R. Gordon, Ramón Grosfoguel, Nelson Maldonado-Torres, Sylvia Wynter és Walter Mignolo kommentárjával hozzájárult a gondolatai terjedéséhez, csakúgy mint az alapvető művének, „A Föld Rabjainak” időszakos újrakiadásához, Jean Paul Sartre előszavával. Az 1966-ban, a Grove Kiadó által publikált Forradalom Szociológiája is fontos lehet.
Mindazonáltal a Fanon iránti megújult érdeklődés jóval túlmutat könyvein és írásain. Úgy hiszem, korszakos érdeklődéssel van dolgunk annak kettős tekintetében, hogy a jelenlegi korszak, amelyen társadalmunk keresztülmegy és a hatalmas antiszemita mozgalom növekedése síkra szállt különböző lenti emberek között. Azt akarom mondani, hogy olyan politikai érdeklődést tapasztalunk, amely sokkal több, mint akadémiai vagy irodalmi kíváncsiság.
Véleményem szerint öt ok magyarázza Fanon jelenlegi terjedését.
Az első a kapitalizmus jelenlegi állapota, amely az eltulajdonítás akkumulációja (vagy a negyedik világháború) köré központosul, és kitermeli a gyarmati uralom néhány aspektusát. A területek elfoglalása a multinacionális vállalatok által és néhány ország imperializmus általi alkalmi, de fontos katonai megszállása a terrorizmus elleni háború kifogásával ezen aspektusok közül kettő.
Vannak mások is, amelyeket legalább annyira fontos említeni. A népesség katonai célponttá változott, akár irányítandó, akár véglegesen megsemmisítendő, mivel „akadálya” az eltulajdonítás akkumulációjának. A nők elleni háború, akik új zsákmánnyá váltak a területek meghódításában, az új gyarmatosítás másik aspektusa, csakúgy mint a nagyvárosok perifériájának népes környékeinek növekvő militarizálása.
Azzal kapcsolatban, hogy a kapitalizmus akkumulálódik az egész népesség javainak elrablásával, hadd jegyezzük meg, hogy bár neokolonializmussal nézünk szembe, szigorúan egy rendszer hanyatló fázisával van dolgunk, amely többé nem törekszik az uralt osztályok integrálására, hanem egyszerűen csak figyeli őket és kiírtja őket, ha ellenállnak.
A második, amely mindig sokkal nyilvánvalóbb, ha a jelenlegi társadalom két zónára osztódik, ahogy Grosfoguel mondta Fanon alapján: a létezés zónája, ahol a személyek jogait tisztelik és ahol az erőszak kivételes, és a nemlétes zónája, ahol az erőszak a törvény. Fanon gondolkozása segít visszatükrözni ezt a valóságot, amely sokkal nagyobb távolságra teszi egymástól a XXI. századi kapitalizmust a jóléti államtól.
A harmadik az a kriticizmus, amelyet Fanon tesz a világ balközép pártjaira, annak tekintetében, hogy a munkamódszereiket közvetlenül a munkásosztály elitje irányítja, félretéve azokat a különféle morajokat, amelyeket a marxizmus úgy jelöl, mint lumpenproletariátushoz való tartozás. Ezzel ellentétben Fanon a lenti átlagemberekbe helyezi legnagyobb reményét mint az önfelszabadítás tárgyaiba.
A negyedik, hogy Fanon nem értelmiségi vagy akadémikus volt, hanem inkább tudását olyan népek szolgálatába állította, mint az algériai, amelynek ügyét haláláig szolgálta. Ez a militáns-gondolkozó vagy ahogy ő szerette magát hívni, a szakértő, aki feltétlenül elköteleződött a lentiek iránt, rendkívül hozzájárult a népi szektorok küzdelméhez.
E tekintetben megéri kiemelni a baloldal eurocentrizmusának kritikáját, annak igényével, hogy mechanikusan átalakítsuk a létezés világában született követeléseket és az elemzéseket a nemlétezés világába. Az indián, fekete és népi feminizmus megszületése a kontinensünkön mintája az első (és alapvető) európai feminizmusnak, amelyet mindazonáltal újra fel kell találni a föld különböző színű női között, saját hagyományaik és valóságuk alapjára helyezve, köztük a családközpontúsággal a latin-amerikai nők világában.
Bár ez a rövid összefoglalás kihagyja Fanon munkájának számos fontos aspektusát, mint az elnyomottak erőszakjának visszatükrözését, szükségesnek tűnik számomra, hogy kiemeljek még egy aspektust, amely szerintem központja a jelenlegi kritikai gondolkodásnak. Megkérdőjelezi annak értelmét, hogy a fekete férfi a bőrének világosítására törekszik, vagy a fekete nő szőke akar lenni, vagy olyan fehér partnert szerezni, amennyire csak lehetséges. Fanon azt mondja, hogy az uraltak, az üldözöttek nem csak arra törekszenek, hogy visszaszerezzék a haciendát, amelyet az úr birtokol, hanem inkább az úr helyét akarják elfoglalni. Nyilvánvaló, hogy az orosz és kínai forradalmak bukása után ennek a felismerésnek kell az antikapitalista harc központjába kerülnie.
Nem osztom Fanon nézeteit a lentiek erőszakjáról abban a folyamatban, amelyben átalakulnak az életük tárgyaivá az elnyomóiktól való felszabadulásukban. Az erőszak szükséges, de nem megoldás, ahogy Wallerstein mondja a Fekete Bőr, Fehér Maszk kommentárjában. Azt hiszem, el kell mélyítenünk ezt a vitát. Mit kell tennünk, hogy ne termeljük újra azt a történelmet, amelyben az elnyomottak megismétlik ilyen vagy olyan módon az elnyomást, amelynek áldozatai voltak. Ahogy én látom, valami újat teremtünk, egy új világot vagy új valóságot, amely nem nyomokban jár és nem másolja a fentiek világát, amely eléggé hatalmas lehet ahhoz, hogy eltüntesse az elnyomó, az úr vagy a főnök központi szerepét a kollektív tudatból. Továbbra is úgy hiszem, hogy az EZLN támogatói bázisának tapasztalatai példa erre az irányra.
Raúl Zibechi
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornadában