Sokan még ki sem józanodtak az új év ünnepléséből, mikor január 3-ra lezajlott az év eseménye.
A New York Times hírül adta, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökének utasítására, kongresszusi felhatalmazás nélkül, a bagdadi repülőtér közelében egy dróntámadásban megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, a különleges erők és a hírszerzés parancsnokát. A hazájában rendkívül népszerű Szulejmániról köztudott, hogy a perzsa állam második legbefolyásosabb embere volt. Joe Biden korábbi amerikai alelnök szerint Trump tettével egy dinamitrudat helyezett el egy tűzszerszámos dobozban. (Newsweek, január 22. Trump “Tossed stick of Dynamite into tinderbox” with drone strike, says Joe Biden) Az USA lobbanékony elnöke (a tinderbox ezt is jelenti) nem volt tette tudatában, mert a dróntámadás „ellentétes hatást fog kiváltani, ellenlépések várhatók, és az eszkaláció komoly konfliktussal járhat”.
A világsajtó az esetet nemes egyszerűséggel gyilkosságnak minősíti. Örömömre szolgál, hogy a megalkuvásban élenjáró magyar sajtó is. Ez már egy lépés előre. A következő lépésben azt kelleni tisztázni, hogy két, egymással hadiállapotban nem lévő ország egyik vezetője a felbujtó, és az ügy jelen formájában kimeríti a népek közötti gyűlölködés kiváltását, más szóval az emberiség ellenes bűntettet. Ennek bizonyítására megérne próbapert indítani a nemzetközi bíróságon.
Most, hogy mindez megtörtént, tényét senki sem tagadja, tehát napnál is világosabb, hogy a dróngyilkosság be fog kerülni a történelem és a nemzetközi jog tankönyveibe. A találgatás már elkezdődött. Lehet, hogy a jövőben már nem hadseregek állnak fel egymással szemben, hanem a vezetők már csak egymást fogják gyilkolászni? És mikorra várható a következő „megelőző” beavatkozás? Miként határozza majd meg a nemzetközi jog, milyen szintű vezetőnek áll jogában az ilyen jellegű döntést meghozni? A kis országoknak valószínűleg nem lesz döntési joguk életről és halálról, míg a jelentőseknek időről időre? És miként rendezik majd az ellencsapások, a válaszlépések és megtorlások rendszerét? A kis országok kialakíthatják saját értelmezésüket, de kénytelenek lesznek elfogadni a hatalmasok döntéseit? Ha csak gondolatban is, de veszélyes terepre tévedtem? Az erőszak helyett nem kellene visszakanyarodni a diplomácia területére?
Amerikában hamarosan választások lesznek. Lehet, hogy a közönséges vulgaritást toleráló néprétegek számára inkább megfelelő a lobbanékony és határozottabb elnök? Lehet, hogy nekik csak az a fontos, hogy a tűz ne az ő portájukat égesse? Ott van még a nemzetközi jog eszközrendszere is, nem kellene inkább azt bevetni?
A nemzetközi jog arra való, hogy segítse az államok közötti kapcsolatok rendezését, ha lehet, megegyezéssel. Erre épülnek a szuverén államok közötti békés és zavartalan kapcsolatok. Fontos alapelv az erőszak tilalma, bár sajnos a világpolitikát így is jellemzi az agresszió. A fegyveres konfliktusok sem ritkák, ezért a nemzetközi jog a békés egymás mellett élés szabályát a többi jogalany által számon kérhető módon szabályozza, rögzítve kötelezettségeiket.
Alapelvei, egyetemes érvényű, közismert szabályai közhasználatban vannak, de az olvasók többsége régen tanulta, ezért megismételném:
- a népek önrendelkezési joga,
- az államok szuverén egyenlősége,
- az államok területi épsége és politikai függetlensége,
- az államok belügyeibe való beavatkozás tilalma,
- az erőszakkal való fenyegetés és az erőszak alkalmazásának tilalma,
- a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalma,
- az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása.
A jog és cselekvőképesség szabályai kiterjednek a megtorló intézkedésekre, de a retorziókra és az egyoldalú jogi aktusok fogalmaira is.
A nemzetközi jog alapelvei már a középkorban megfogalmazódtak. A 116 évig tartó százéves háború (1337–1453), majd a 105 évig tartó százéves forradalom (1613–1718) borzalmai igencsak elgondolkodtatták Hugo Grotius (1583–1645) németalföldi államférfit, nagykövetet, és jogászt a modern nemzetközi jog szükségességéről és megalkotásáról. Grotiust megelőzve a francia Jean Bodin a Les six livres de la république című művében (Hat könyv a köztársaságról ,1576) még az uralkodói szuverenitásról ír. Őt fogadja el a világ a szuverenitás fogalmának megalkotójaként. A nemzetközi jog kialakulásának legismertebb személyisége Niccolo Machiavelli (firenzei politikus, jogász, filozófus, író, 1469–1527) volt. Szó szerint nem írta le, de neki tulajdonítják a „cél szentesíti az eszközt”, vagyis a politikai hasznosság elvét. (A latin közmondást – exitus acta probat – Schmidt Mária ismert magyar kurzustörténész [és más hasonlók] Leninnek tulajdonítja, de ezt a vitát fölösleges lefolytatni.) Machiavelli nemcsak megfogalmazta az állam fogalmát, hanem diplomataként is szándéka volt az itáliai városállamok egyesítése.
Aki idáig eljutott, joggal teheti fel a kérdést, mi köze van mindennek a drónozáshoz és a drónok által elkövetett gyilkosságokhoz. Egyrészt az, hogy a nemzetközi jog valósággá vált, bár az emberiségnek még négy-öt száz év – benne két világháború – kellett ahhoz, hogy rájöjjön arra: a leghosszabbra nyúló tárgyalásos rendezés is jobb, mint a háborúskodás. Meg kellett tanulnunk, hogy a katonai eszközök alkalmazásának mindig van valamilyen oka, hol egy trónörökös lelövése, hol egy kisvárosi rádióállomás elfoglalása, Kassa állítólagos bombázása, de leginkább a mérhetetlen és szabályozhatatlan ego, más szóval a politikai alkalmatlanság.
A hatalmat, a maga kifinomult eszközrendszerével, nagyon nehéz kordában tartani. Mindazok, akik erre csak korlátozottan képesek, nem tudnak másokkal megegyezni, békét kötni, embertársaik másságát elfogadni, átnevelésüktől eltekinteni sem. Javaslom, néha húzódjanak vissza otthonukba, és olvassák Niccolo Machiavelli fő művét, az Il Principió (A fejedelem) című könyvet. Aki pedig a régmúlt gondolkodókat nem szíveli, tanulmányozásra ajánlom az Egyesült Nemzetek San Franciscóban, az 1945. évi június hó 26. napján kelt Alapokmányát, amelyet Magyarország is törvényei közé iktatott az 1956. évi I. törvénnyel. Különösen ajánlom a 2. cikk 4 pontját: „A Szervezet összes tagjai abból a célból, hogy a tagságból eredő jogokat és előnyöket mindannyiuk számára biztosítsák, kötelesek a jelen Alapokmányban vállalt kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni.”
Droppa György