Az amerikai nagykövet egész könnyen maga mellé ültette Gyöngyösi Márton zsidólistázót széderestezni.
A zsidólistázás persze csak egy fejezet. Azt se felejtsük el, hogy már hosszú évek óta a náci Jobbik prominense, amely durván sok kárt okozott a hazai társadalom erkölcsének. A velük szövetséges – egyes vallomások szerint általuk fenntartott – neonáci kamuoldal, a kurucinfó hazugsággyára naponta ontotta a kamuhíreket a zsidók, cigányok, melegek, baloldaliak és mindenki ellen, akiket a nácik nem szeretnek – lényegében a társadalmi többség ellen.
Az általuk elhintett gyűlölet és félelmek még akkor is itt maradtak, mikor a Jobbik nagyon rossz ripacskodással megpróbált néppártosodni, tündibündisedni és cukikampányolódni – olyan tőkés pénzekből, mint az egykori fidesz-oligarcha Simicskáé.
A Jobbik által elhintett szélsőjobboldali gyűlölet végül újabb Fidesz kétharmadokban került learatásra, így a munkásellenes újfasiszták végül elérték történelmi céljukat: a társadalmi frusztrációkat negatív érzésekké konvertálták, amelyeket a tőke elvezetett jobboldalra. Azóta mind rosszabbul élünk, a szociális helyzet durván romlott.
Ezt nagyon nehéz megbocsátani, és az amerikai nagykövet is árulhatná némileg drágábban a megváltást.
Ahogy számos elvtársunk számos fórumon kifejti, akár itt A MI IDŐNK portálon is: a fasizmusnak két arca van: van egy mozgalma és van egy államgépezete. A kettő inkompatibilitása jól megmutatkozott a hosszú kések éjszakáján, mikor is Hitler a tőkés megbízóinak profitját, a hadsereg tisztjeinek reakciós nosztalgiáját választotta a szociális munkásreformok helyett – azért egyesek az SA-ban joggal várták, hogy ha már benne van a névben a „szocialista” (ugyan nemzeti fosztóképzővel) és a „munkáspárt” (demagóg okokból), akkor ezzel is kezdjenek valamit. Ennek lett tömeggyilkosság a vége a saját berkeiken belül.
Nyilvánvaló, hogy a mozgalomban számos megtévesztett munkás van, akiket nem erőszakkal kell kezelni, hanem meggyőzni észérvekkel. Ez egyik oldalról könnyű, mert a fasiszta ideológia ellentmondásai, ostobaságai és babonái már alapból kiütköznek egészen az alapoktól a felszínig. Más oldalról nehéz, mert az ilyen ostobaságokra hajlamos embereket észérvekkel meggyőzni nehéz, még akkor is, ha minden tekintetben igazunk van, és a szélmalomharcba torkolló viták során logikusan érvelünk is.
Tény azonban, hogy vannak rengetegen is, akik csalódtak már a sötét oldalban. Számos dokumentumfilmben látható, ahogy egykori neonácik megtérnek, szenvednek a múltjuk miatt, néha szó szerint fizikálisan is, mikor lézerrel kell leégetniük az önkényuralmi jelképes tetoválásaikat, amely rendkívül szimbolikusan mutatja meg, mi zajlik annak belsejében, aki lelkiismeretet növeszt.
Rengeteg neonáci úgy éri el a megtisztulást, hogy vezekel. A Wiesenthal Központnak dolgoznak önkéntes alapon, jobbos fiatalokkal beszélgetnek, előadásokat tartanak, leszaggatják a náci plakátokat, lemossák a horogkeresztes falfirkákat. Határozottan olyan munkát végeznek, ami gátat szab az ostoba gyűlöleteszmék terjedésének, és ezzel próbálják helyrehozni azokat a károkat, amelyeket ők maguk a neonáci mozgalom egykori tagjaiként okoztak másoknak, a közösségüknek, az egész osztályuknak.
Természetesen van megbocsátás. Még akár Gyöngyösi Mártonnak is. Bár ő semmit nem tett azért, hogy kompenzálja azt a gyűlöletet, amit a pártja hintett el a társadalomban. Egy kipa felvétele és széderestezés a tökhülye amerikai megbízóival erre kevés lesz. Ha Gyöngyösi Márton nullára leépíti a pártját, antifasiszta aktivizmusba kezd, bemutat több száz óra közösségi munkát ezen cél érdekében, és utána olyan életet él, akkor oké. Ez igaz amúgy minden karlendítgetős náci szemétládára a Jobbikban, akiknek az lett volna a minimum, hogy messzire eltakarodnak a politikától, nem bocsánatkéregetnek a médiában, hogy utána azt hihessék, tisztességesen indulnak a következő választáson. Akkor sem és most sem értették a bocsánat fogalmát, pedig akkora kereszt van a pártlogójukon, hogy szó szerint lelóg róla.