Boko Haram: „Fordítsátok a fegyvereiteket azok felé, akik túl öregek menekülni”.
A Boko Haram szélsőségesei észak-kelet Nigériában az idősek felé fordítják fegyvereiket, – mondták civil jogvédő szervezetek a hétvégén.
Öt falu lakói mesélték el, hogy azokat az időseket, akik képtelenek voltak elmenekülni a gwozai helyi kormányzati körzetből, körülvették, bevitték őket két iskolába, ahol a fegyveresek agyonlőtték őket.
„Azt teszik, hogy összeterelik az idős embereket – férfiakat és nőket is – és csak tüzelnek rájuk,” – mondta Muhammed Gava, a civil csoportok körzeti szóvivője.
Több mint 50 embert gyilkoltak meg egy gwozai iskolában, – mondta.
Egy falubeli, akinek sikerült elszöknie, elmondta, hogy az időseket az Uvaghe Központi Általános Iskolába terelték és lelőtték őket.
A nigériai hadsereg kijelentette, hogy a katonái „terroristák után kutatva” járőröznek, hogy „megakadályozzák az emberrablásokat” Gumburi körül, ahol a terroristák 185 embert raboltak el egy hete.
Forrás: Morning Star