A homofóbia és transzfóbia nem más, mint a fasiszta-munkásellenes jobboldal politikai stratégiája.
Ugyanaz a stratégia, mint a rasszizmus, antiszemitizmus, sován nacionalizmus és más fasisztoid gyűlöletpolitika:
- megosztani a kizsákmányoltakat,
- gyűlöletet kelteni a kizsákmányoltak között
- félelmet kelteni a kizsákmányoltak között
- ellenségképet és bűnbakokat teremteni a kizsákmányolók helyett a kizsákmányoltak számára.
Ugyanezen taktikák megtalálhatók az Egyesült Államok négerellenes állami rendszerétől Hitler Németországán át a magyarországi menekültellenes propagandáig.
Mint ismeretes, Dúró Dóra már nem tudja mással felhívni a szánalmas neonáci pártjára a figyelmet, mint az arra fogékony média provokálásával, ezért jelenleg könyvmegsemmisítő kurzust tart. Önmagában ezzel nem is lenne probléma, de egyrészt pártja a magyar országgyűlés tagja, másrészt a Fidesz csepeli polgármestere is beállt a homofób és transzfób uszítás mögé és betiltotta a Meseország mindenkié című – immár bestseller – felolvasását.
A Fidesz-rezsim a kapitalizmus válságának nyomortüneteit a „migránsok által megszállt Európára” keni, és fasiszta uszítással próbálja bebetonozni a hatalmát a nép félelemkontrolljára és a háborús menekült bűnbakok elleni gyűlöletkeltésre alapozva.
Ebben partner az ellenzékit játszó Jobbik fasiszta párt is.
A CizizenGo homofób szervezet a héten tudatta, hogy petícióval elérték, hogy Őrsi Gergely Óbuda „„„szocialista”””” (!!!) polgármestere demokratához méltatlanul lemondta a megjelenését a mesekönyvet népszerűsítő rendezvényen.
A Fidesz nem cenzúrázhatja azokat a toleranciát hirdető mesekönyveket, amelyek pont a hozzájuk hasonló fasiszták miatt íródtak.
Az Európai Baloldal arra bíztatja az óvodákat és iskolákat, hogy igenis olvassanak fel ezekből a könyvekből és tanítsák meg a gyermekeket fellázadni az elnyomó rendszerek ellen.