Érdekes interjú jelent meg Lázár János facebook oldalán.
Kérdező: A téma állítólag szakértői szerint a pedofília nem is bűncselekmény, sőt, ők valamiféle prevencióval kezelnék.
Lázár: Ez a legkártékonyabb, társadalmat szétverő liberális baromságok egyike. A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, semmi köze a betegségekhez. A pedofilokat és az ilyen hajlamúakat szigorúan kell büntetni és ki kell iktatni a társadalomból. Ha nincs halálbüntetés, akkor a kiiktatás a tényleges életfogytiglan és/vagy kasztrálás, amit nem csak megérdemelnek, de a bűnvisszaesés miatt, a bűnismétlés miatt meg is kell tenni velük, hogy soha többet ilyen ne következhessen be.

Nem az első eset, amikor a társadalmat aláásó és felforgató dolognak nevezik szélsőjobboldali politikusok a tudományt, az igazságot és a valóságot. Ezek a demagóg politikusok nem a szakmaiságot helyezik előtérbe, hanem ocsmány náci kampányszöveget böfögnek, a társadalom primitív erőszakos rétegeinek kielégítésére, miközben indulatokat gerjesztenek, minekután pedofil bűnsegédet helyeztek szabadlábra, aki neonáci terroristákkal kézenfogva hagyhatta el a börtönt.
A kijelentés tudománytalan és rendkívüli károkat okoz a gyermekeknek. A pedofília ugyanis nem egysíkú. Ahogy azt már több cikkben kifejtettük, léteznek olyan pedofilok, akik küzdenek önnön démonaikkal és orvosi segítséget kérnek nálunk felvilágosultabb országokban, ahol gyógyszeres vagy műtéti segítséget kaphatnak, de legalábbis bekerülnek egy ellenőrzött rendszerbe, ahol a hatóságok is figyelhetnek rájuk, megmentve ezzel gyermekek tömegeinek sorsát. Kutatások szerint ezek a pedofilok nem a kivételek, hanem a többség. Ezen emberek kezelésével gyermekbántalmazások tömeg lenne megelőzhető, de a jobboldali demagóg gyűlölet inkább szörnyeteggé teszi ezen embereket, ami miatt az amúgy megmenthető gyermekeket talán bántalmazni fogják.
A pedofilok kisebbsége, akik gyermekeket bántalmaznak. Ellenük a jog erejével kell fellépni az elkövetett bűncselekménnyel arányosan.
A szélsőjobbos politikusok álláspontja nem csak a tudománytalan demagógia halmazába kerül, hanem a hülyeségébe is. Arról beszélnek, hogy „ha már nincs halálbüntetés”, legalább „életfogytiglan legyen”, ráadásul „kasztrálással”, hogy ne legyen bűnismétlés! De ha valakit életfogytiglanra zárnak be, hogyan fog tudni kisgyermekekkel közösülni akaratuk ellenére? Kiskorúak mellé zárnák be a pedofilt? Vagy meglepnék a pedofilt a Szőlő utcából? Vagy kémiai kasztrálás vagy elzárás, a kettő együtt nem megy. De akkor kiket akarnak kasztrálni a jobbos politikus? Valójában fogalma sincs miről beszél, csak demagóg rizsát tol a hülyéknek, akik megeszik.
A tudománytalanság és a szakmaiatlanság mellett sokkal súlyosabb, hogy átmentek a nácibeszéd kategóriájába. Kiiktatásról beszélnek, de a kiirtást sugallják, pláne, hogy halálbüntetésről beszélnek. Ráadásul nem csak gyermekbántalmazás, de hajlam (!) esetén is. Tehát azt is kivégeznék, aki csak ráizgult egy hétvégén egy gyermekpornóra, vagy rajzfilmes mangára, de sosem tenné meg a látottakat a valóságban. És akkor kiket kell még kivégezni? Hol van a bűn azon szintje a keresztény kurzus szerint, ahol alkalmaznák a halálbüntetést? Egy orvosi-jogi kérdésből csináltak egy ostoba, demagóg, bűnrossz agresszorpornót a lájkolós oldalak kommentszekcióinak szintjén.
Ez megint olyan eset, mint az állatvédelemnél, amikor a szélsőjobb felkarol egy amúgy elenyésző súlyú, de a tömegeket végletekig felháborító történetet, majd agresszívan, erőszakkal és gyűlölettel rászállnak és óriási károkat okoznak. Minden csak propaganda. Tesznek ők nagy ívben az állatok és gyermekek szenvedéseire, csak szavazatot lehessen szerezni.
És a fő kérdés: miért élünk ilyen rosszul? Miért osztogatnak a multik 5%-os béremelést 30%-os infláció mellett? Mert a pedofiltéma ellenzéki és kormányzati oldalról is csak gumicsont.