Függetlenek-e az intézmények a kapitalizmustól?
A civil társadalom intézményei valami mélyebbet tükröznek, mint az uralkodó osztály érdekeit
A Cornell 7 ügy ismét reflektorfénybe állította az intézményi szexuális visszaélést.
A Cornell Egyetem Chi Phi diákszövetségének tagjai szexuálisan bántalmazták Jane Doe-t. Az egyetem megpróbálta eltitkolni az ügyet.
Miért választják a tisztelt intézmények, hogy hírnevüket a visszaélések túlélőinek rovására védjék?
Az olasz marxista Antonio Gramsci megkülönböztette az állam intézményeit és az általa civil társadalomnak nevezett intézményeket.
A civil társadalom olyan önkéntes szervezetekből áll, amelyek az állami intézmények és a privatizált család között léteznek.
Az állami intézmények – a rendőrség, a bíróságok, a börtönök, a fegyveres erők – szisztematikusan erőszakot alkalmaznak az ellenőrzési hierarchiák megerősítésére.
Az uralkodó osztály ideológiai befolyását a civil társadalmon – az egyházon, a médián, a szabadidőn és a sporton – keresztül gyakorolja.
Az állam és a civil társadalom intézményei kölcsönösen erősítik egymást.
Emellett újratermelik a hierarchiákat: a befolyással rendelkezők kényszeríthetik és elhallgattathatják a kevesebb hatalommal rendelkezőket.
A protestáns és katolikus egyházak bántalmazókat rejtegettek, és kizsákmányolták az embereket az eltitkolások megszervezéséhez.
Évtizedekkel azelőtt, hogy Jeffrey Epstein politikusokat, vezérigazgatókat és hírességeket toborzott volna zaklató bandájába, ott volt a belfasti Kincora Fiúotthon.
Az ottani „házatyák” 20 éven át szexuálisan bántalmazták a fiúkat az otthonban, mielőtt 1980-ban leleplezték volna. A brit hírszerzés védelmet nyújtott a hadsereg és az igazságszolgáltatás azon vezető személyiségeinek, akik részt vettek a visszaélésben.
Jimmy Savile a BBC-nél élvezett státuszát használta fel több száz gyermek bántalmazására. Savile-t a BBC vezetői, kormánytagok és a későbbi Károly herceggel való barátsága védte.
Figyelmen kívül hagyták a pedofíliájáról és nekrofíliájáról szóló pletykákat, hogy hírességének fényében sütkérezzenek. Csak 2011-es halála után leplezték le.
A Kincora és Savile botrányait vizsgáló bizottság megállapította, hogy a politikai és vallási intézmények „rendszeresen saját hírnevüket vagy politikai érdekeiket helyezték a gyermekvédelem elé”.
Az olyan intézmények, mint a BBC, formálisan függetlenek az államtól. De tükrözik és megerősítik a társadalmi egyenlőtlenségeket. A gazdagok olyan intézményeket és hálózatokat hoznak létre és tartanak fenn, amelyek kölcsönösen védik egymást.
Iskoláik és klubjaik a kirekesztésen, a zaklatáson és mások bántalmazásán alapulnak. Ez brutális és könyörtelen „vezetőkké” képzi őket.
De a civil társadalom intézményei valami mélyebbet tükröznek, mint az uralkodó osztály érdekeit.
A kapitalizmus elidegenít minket mindattól, ami emberré tesz – attól a képességünktől, hogy kollektíven dolgozzunk azért, amire szükségünk van.
Emberi erőket tulajdonítunk élettelen tárgyaknak. Az általunk létrehozott dolgok uralkodni kezdenek rajtunk.
Karl Marx megfigyelte, hogy a kapitalizmus alatt „úgy tűnik, mintha maga a dolog rendelkezne azzal a képességgel, az erénnyel, hogy termelési viszonyokat hozzon létre”, nem pedig a munkások, akik a dolgot termelik.
Ami az árucikkekkel kapcsolatban történik, az általánosul a társadalom egészére. Úgy tűnik, mintha egy „piac” nevű titokzatos erő okozná az árak emelkedését és csökkenését.
Az állam kiterjesztése és a hatalmas vállalatok fejlődése terjedelmes bürokráciákat hozott létre. Ezek a bürokráciák eredeti funkciójuktól független létezést öltenek. Öncéllá válnak.
A magyar marxista Lukács György leírta, hogyan hoznak létre ezek az intézmények egy „bürokratikus »lelkiismeretességet«”. A bürokrácia munkása „felelősségérzetet” fejleszt ki az őt foglalkoztató intézmény iránt.
Maga a bürokrácia válik fontossá, nem pedig a szolgáltatás, amelyet az emberek számára nyújtani hivatott.
Ez létrehozza azt, amit Lukács „kísérteties tárgyiságnak” nevezett, amelyben az intézmények a stabilitás és a rend objektív erejét látszanak képviselni.
Az intézmény működtetése és hírnevének védelme válik elsődleges célkitűzéssé azok számára, akik egy intézmény rabszolgáivá váltak.
De az emberi cselekvés hozza létre az intézményeket, és az emberi cselekvés le is tudja rombolni őket. És megvan a kollektív erőnk ahhoz, hogy kihívjuk azt a beteg rendszert, amely mindannyiunkat embertelenné tesz.
forrás: Socialist Worker