Az egyenlőtlenség egy olyan kifejezés, amely egyszer sem szerepelt Rachel Reeves hosszú költségvetési beszámolójában ezen a héten. Valószínűleg nem véletlen.
Az ok biztosan az, hogy ő a kapitalizmusra és a kapitalistákra fogad, hogy kihúzzák Nagy-Britanniát abból a gödörből, amelyet maguk ástak a konzervatívok segítségével. Az egyenlőség pedig igazán nem olyan szó, amit szívesen hallanak.
Valójában Reeves kifejezetten azon dolgozott, hogy kedvezzen a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak az első költségvetésében. Gondoljunk csak a magán tőkeadózásra, a spekulánsokra, akik csak a leggyorsabb profitra áhítoznak.
Bár korábban pontosan „vagyonfosztóknak” nevezte őket, Reeves alig zökkentette ki őket adóintézkedéseivel.
A magántőke vezetői a nyereségüket „carried interest”-nek hívják [nyereségrészesedés – a szerk.]. Néha a saját pénzükből spekulálnak, de gyakrabban a befektetők pénzével. Ez lényegében jövedelem, mégis csak 28 százalékos adóval adózik.
Ha a szokásos jövedelemként kategorizálnák, akkor a 45 százalékos adósávba tartozna. Ez az anomália, hogy enyhén fogalmazzak, vezetett ahhoz, hogy egy mogul azt mondja, a rendszer miatt „kevesebb adót fizet, mint egy takarítónő”.
Ám Reeves szerdán, a joghézag lezárása helyett, csupán 32 százalékra emelte az adókulcsot. Készülhetett a pezsgőspoharak koccintása Mayfairben és a Cityben.
A magántőke lobbistái meggyőzték a pénzügyminisztert arról, hogy a „nemzetközi versenyképesség” megköveteli a csalás fenntartását, amivel elérték, hogy Nagy-Britanniát meleg és barátságos helyszínként tartsák a nagy tőke és annak mindent felfaló felhalmozása számára.
Ez csupán egy példa. A vagyonadó hiánya, amely egyszerre emelné a szükséges bevételeket és kezelné a növekvő társadalmi egyenlőtlenséget, egy másik.
És természetesen a kormány újra elkötelezte magát amellett, hogy a társasági adót a következő öt évben a jelenlegi szerény szinten tartsa, hasonlóképpen a jövedelemadó legmagasabb kulcsa is változatlan marad.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a mindent uraló kötvénypiacok, amelyek rendkívül érzékenyek a radikalizmusra, a költségvetést többé-kevésbé zökkenőmentesen fogadták.
De vajon ez a gazdag ember ránca előtt való meghajlás valóban a Starmer csapata által állított magasabb növekedési ütemhez vezet, ami az északi csillag, ami mentén navigálnak? A nyilatkozatot kísérő középtávú hivatalos előrejelzések nem ezt sugallják.
Még kevésbé valószínű, hogy véget ér a jövedelmi stagnálás, amely az utolsó 15 évben nedves takaróként borult a gazdaságra. Ahogy ez az oszlop előre jelezte, Reeves fő lépése – a munkáltatók nemzeti biztosítási járulékainak emelése – alacsonyabb bérnövekedéseket fog eredményezni a dolgozók számára, mivel a főnökök a költségeket a munkaerőből, nem pedig a profitból térítik meg.
Továbbá, a neves Pénzügyi Tanulmányok Intézete előrejelzi, hogy ebben a parlamentben a háztartások reáljövedelme évente csupán 0,4 százalékkal fog nőni, ami rosszabb, mint bármely más parlament, kivéve a legutóbbit, amelyet a pandémia jellemzett.
Tehát bármilyen elvárás, hogy a magántőke megmenti az életszínvonalat, ahogy Starmer próbálta sugallni a túlhúzott „befektetési csúcstalálkozójával„, kudarcra van ítélve.
A magánszektor legfeljebb ott fog befektetni, ahol a kormány biztosít vastag profitot, például infrastrukturális projektekbe.
Ez egy kudarcra ítélt stratégia. Reeves bejelentéseinek „régi munkáspárti” külsőségei ellenére tervei szorosan a kudarcot vallott neoliberalizmus keretein belül maradnak.
A munkásosztály jövedelmei nyomás alá kerülnek. A reálbérek általában stagnálni fognak, kivéve, ahol a szakszervezetek elég erősek ahhoz, hogy valódi változást érjenek el. És a gazdagok továbbra is szabadon garázdálkodhatnak.
Starmer megígérte, hogy a költségvetés biztosítani fogja, hogy a „legszélesebb vállak viseljék a terhet„. Szerdán ezek a vállakat egyszerűen megvonták.
forrás: Morning Star