Testvérpártunk, a Sinn Féin „fokozatos és szakaszos” átmenetet javasolt egy egyesült Írország felé, és Declan Kearney országos elnök ígéretet tett arra, hogy „egyértelmű, gyakorlati lépéseket fognak bemutatni, amelyek túlmutatnak az egységről szóló retorikán.”
Kedden Armaghban a párt Írország jövőjéről szóló bizottságának zsúfolt ülésén Kearney mellett számos más felszólaló, köztük Sinead Hughes egészségügyi dolgozó és Ian Marshall, a belfasti Queen’s Egyetem fenntartható energia fejlesztésével és politikájával foglalkozó központjának üzletfejlesztési és politikai vezetője is beszédet mondott.

Kearney, aki a dél-antrimi térséget képviseli az északír közgyűlésben, elmondta, hogy „a közigazgatási változásról szóló párbeszéd szintje figyelemre méltó.”
Hozzátette, hogy a bizottság által szervezett 18 nyilvános esemény és szektorális találkozó után „példátlan, pártokon átívelő politikai konszenzus alakult ki az ír egység megtervezésének és előkészítésének szükségességéről.”
„Az új Írország felé vezető út fokozatos és szakaszos legyen — intelligensen és demokratikusan irányított. A Sinn Féin egyértelmű tervvel rendelkezik a szigeti új nemzeti demokratikus megállapodásra való átmenethez” — mondta Kearney.
„A tervünket a közelgő ír általános választásokon fogjuk bemutatni.”
Kifejtette, hogy a terv tartalmazza egy újraegyesítésért felelős államtitkár kinevezését, egy zöld könyv kiadását az alkotmányos változásokról a kormány új ciklusának első 100 napjában, valamint egy állampolgári gyűlés összehívását Írország alkotmányos jövőjéről.
„Lényegében országunk megosztása intézményesítette az ír nép önrendelkezési jogának megtagadását” — mondta Kearney.
„Az ír egység generációnk meghatározó kérdésévé vált. Mi lehetünk egy új jövő megalkotói — egy pozitív, haladó, befogadó, szektáriusellenes és multikulturális jövőé.”
forrás: Morning Star