Az Iszlám Állam terrorszervezete továbbra is erős fenyegetést jelent Irak és Szíria népeire, valamint a régión túl is – közölte Mazlum Abdi, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) általános parancsnoka a kurd Sterk TV-nak adott interjújában.
Bár voltak sikerek, mint a dzsihádista fegyveresek szétzúzása a központi területeiken, de ez még mindig messze van a teljes megtisztítástól – közölte. „Az Iszlám Állam újraszerveződik” – figyelmeztetett Abdi.

Mazlum Abdi
Az újraszerveződés fő helyszíne a török megszállási zóna észak és észak-nyugat Szíriában. „A koalíciós erőkkel együtt végrehajtottunk néhány hadműveletet az Iszlám Állam ellen Serekaniyében és Gire Spi-ben, és megöltük a tagjaikat,” – közölte Abdi további részletek megadása nélkül. A törökök által megszállt zónát „az Iszlám Állam új főhadiszállásaként” jellemezte, ahonnan támadásokat terveznek az autonóm kormányzattal rendelkező területen és azon túl. Serakaniye és Gire Spi 2019 októbere óta áll török megszállás alatt az úgy nevezett Szocsi Megegyezés szerint.
A már több mint 10 éve tartó szíriai válságról Abdi közölte, hogy nincs politikai megoldás a látóhatáron. Szerinte ez főként a szíriai regionális és nemzetközi szereplők katonai érdekeltségei miatt van. Különösképp Törökország nagyszabású beavatkozása megakadályozza a konstruktív konfliktuskezelést. Másik fontos ok, hogy Bashar al-Asszád, a szíriai rezsim vezetője szeretne visszatérni a 2011 előtti korszakhoz, ez pedig erősen befolyásolná a békefolyamatot, amelyből kihagynák az Észak- és Kelet-Szíriai Autonóm Kormányzatot. Megjegyezte, hogy Damaszkusznak hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy egy új és szabad Szíriát kell felépíteniük.
Az interjú másik témája a kurdok közti konfliktus volt, amely fokozódással fenyeget dél-Kurdisztánban (észak-Irak). „Egy nemzeti háború csak a török államnak tenne jót, mivel megtisztítaná az utat, hogy újra szétzúzzák a kurdok törekvéseit,” – közölte Abdi, majd folytatta: „A problémákat párbeszéd útján kell rendezni, hogy a kurdok egysége felé való elkötelezettség helyreálljon. Csak egyesült népként leszünk képesek megvédeni az erőfeszítéseinket, amelyekért harcoltunk. A török hadsereg támadása miatti vádaskodás nem ér el semmit. Törökország nem fog kifogyni a megszállási kísérletek és inváziók ürügyeiből, és mindig támadni fogja a kurdokat, ahol vannak erőik és állásaik,” – közölte Abdi.
Az SDF álláspontja másfelől világos. „Nem akarjuk és nem is fogadjuk el a kurdok közti háborút. És nem számít, ki kezdi ezt a háborút, mi ellene fogunk állást foglalni.”
forrás: ANF