A világ nagyrésze vesztésre áll a korrupció elleni harcban – áll egy újabb lesújtó jelentésben.
A Transparency International 2022-es Korrupció Előrejelzési Indexe közölte, hogy az országok 95%-a kevés vagy semmilyen fejlődést nem mutatott a korrupció elleni harcban.
A tanulmány, amely az állami szektor korrupcióját méri a szakértők és üzletemberek észlelései alapján, azt is kifejti, hogy a korrupt kormányoknak nincs kapacitásuk az emberek védelmére, miközben az elégedetlenség erőszakba fordulhat.
Delia Ferreire Rubio, az egyesület elnöke közölte: „A korrupció veszélyesebb hellyé változtatja világunkat. Mivel a kormányok kollektíven nem mutatnak fejlődést ez ellen, csak feltüzelik a jelenlegi erőszakot és konfliktusokat, veszélyeztetve ezzel mindenhol az embereket.
„Az egyetlen kiút az államok számára, ha elvégzik a kemény munkát és minden szinten kigyomlálják a korrupciót, hogy biztosítsák, hogy a kormányzatok a népért dolgoznak, nem pedig egy szűk elit érdekeiért.”
A jelentés 180 országot és területet rangsorol az „erősen korrupttól” (0) a „nagyon tisztáig” (100). Dánia a legkevésbé korrupt ország idén 90 ponttal az erős demokratikus intézmények és az emberi jogok miatt – áll a jelentésben.
Szomália a legrosszabb a maga 12 pontjával.
Csak 8 ország volt, amely tavaly fejlődött, köztük van Írország 77 ponttal, Dél-Korea 63 ponttal, Örményország 46 ponttal és Angola 33 ponttal.
A jelentés közli, hogy a 16 pontos Jemenben a korrupciós problémák hozzájárultak a nyolc éve tartó polgárháború kirobbanásához, az állam összeomlásához, ami miatt a lakosság kétharmada elégséges élelmiszer nélkül maradt, ami a világ legsúlyosabb humanitárius válságát idézte elő.
A szervezet 1995 óta 13 különböző adatforrás alapján kalkulálja az indexét.
Magyarország a 42 ponttal a 77. helyen áll, 1 pontot vesztett tavaly óta, amivel 4 helyet csúszott lejjebb.
forrás: Morning Star