Donyecket egyre gyakoribb, egyre pusztítóbb belövések érik – nemcsak tankokból, ágyúkból, de a legnagyobb tűzerejű légvédelmi tüzérségi eszközökből is.
1. Egy újabb – ezúttal a „Poltavscsina” nevű – hadosztály indul a harcban (akarom mondani: „intenzív fegyverszünetben”) álló Donyec-medence felé. (A hadosztály Poltava megye „önkénteseiből” – értsd: meggyőződéses fasisztáiból – áll.) Videón láthattunk egy hosszú teherautó-konvojt is, amely tankokat szállított a „front” felé.
Miközben a frontjelentésekben újra és újra olvashatjuk: a néphadsereg folytatja nehéztüzérségének visszavonását a felek közötti harci érintkezési vonalakról.
Megéri?
Andrej Liszenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács képviselője a nyilvánosság előtt sem titkolta: a Nemzeti Gárda NEMHOGY NEM VONJA VISSZA ERŐIT A FEGYVERSZÜNET KIHIRDETÉSÉNEK PILLANATÁBAN ELFOGLALT ÁLLÁSAIKRA, DE ÁT IS CSOPORTOSÍTJA, ILLETVE MEGERŐSÍTI EGYSÉGEIT.
Alekszandr Zaharcsenko miniszterelnök elismerte: 24 óra alatt véget lehetne vetni a repülőtér felszabadítása körüli nyűglődésnek. CSAKHOGY AHHOZ VÉGET KELLENE VETNI A FEGYVERSZÜNETNEK.
Erre pedig nagyon nehezen szánná rá magát. Főleg, hogy – most már tudjuk – Moszkva ezt nem engedné. A szemkápráztató diplomáciai piruettek és trükkök eltervezői és végrehajtói számára ez nagy csapás lenne.
Megéri?
Az Európai Unió – az eddigiek szerint – nem készül az Oroszországgal szembeni szankciók feloldására, sőt, enyhítésére sem. Az ok: nem teljesülnek a fegyverszüneti megállapodás előírásai. De hogy ezt ne firtathassuk, VVP (Putyin) kedvenc diplomáciai partnere, Angela Merkel kijelentette: a szankciókat majd akkor oldják fel, ha: 1. Kelet-Ukrajnában „szabad és demokratikus választások” lesznek; 2. Oroszország kivonja csapatait a Donyec-medencéből. (Azokat a bizonyos csapatokat, amelyek jelenlétére még eddig senki sem tudott konkrét bizonyítékokkal szolgálni. Illetve amelyekről az egyik NATO illetékes pár napja még azt állította: már kivonták őket – de ugyanezen illetékes szerint most mégis ott vannak még, Ukrajna területén.)
Az osztrák külügyminiszter „gazdagította” az érveket: majd ha az orosz csapatokat kivonják a Krímből. (Erre szokták azt mondani: a kevesebb érv több lett volna.)
Magyarán szólva: ha a donyeckiek térdet-fejet hajtanak a junta előtt, feloszlatják néphadseregüket – és engedelmesen megválasztják helyi vezetőknek azokat, akiket amúgy a junta, saját hatáskörben, már kinevezett. (Donyeck „kormányzója”, Szergej Taruta most a junta megszállása alatt álló Mariupolban üzemelteti önkormányzatát –hacsak azóta már el nem pucolt onnan is, amiről voltak hírek. Luganszk „kormányzóját” most nevezte ki a bábelnök. Amaz nem teketóriázott: „szélnek eresztette” mindazon települések önkormányzatait és azok vezetőit, amelyek a népi erők által ellenőrzött területeken lévő településeket irányítják. Luganszkban, adott esetben ennek fényében zajlanának az Angela Merkel féle „szabad és demokratikus választások”.
Érdemes-e tehát ragaszkodni a már senki által be nem tartott fegyverszünethez? Amelynek egyetlen előírása sem teljesül. Se a fegyvereket és a csapatokat nem vonták vissza (legföljebb Mariupol gyors sikerrel kecsegtető ostroma hiúsult meg). Se a fogolycsere nem működik, mivel a junta az elfogott népfelkelők helyett direkt a fogolycsere céljaira lefogott egyszerű járókelőket csempész oda a néphadseregnek. Se a népi erők által ellenőrzött területeknek nem lesz különleges státuszuk. De nem lesznek „különleges formái” a népi erők által ellenőrzött területeken működő önkormányzatoknak sem (ha már az új luganszki „kormányzó” jó előre elcsapta őket – meg sem várva a junta által a helyi hatóságoknak a december 7-re kiírt megválasztását.)
A káprázatos diplomáciai piruettek moszkvai eltervezői és kivitelezői pedig a szankciók eltörlését várnák – cserébe a donyeckiek kiszolgáltatásáért. Sorozatos jóindulatú gesztusaik, a Nyugat tetszésének elnyerésére irányuló erőfeszítéseik jutalmaként azonban mindig megkapják az újabb és újabb szankciókat. Érdemes-e tehát? Érdemes-e tehát Moszkva hatalmi szavával holmi, senki által be nem tartott (legföljebb a donyeckiek által betartott) „fegyverszünet” rájuk erőszakolásával megbénítani Donyeck népi erőinek erőfeszítéseit önnön felszabadításuk érdekében? Hogy is mondta Churchill München után? „A háború és a szégyen között kellett választaniuk. A szégyent választották – és ezért nem kerülhetik el a háborút.”
2. A donyecki vezetés is a jelek szerint kezd ráébredni: a repülőtér körüli helyzet hovatovább tarthatatlan. Még mindig haboznak – még mindig „fegyverszüneteznek”. Még mindig nem tudják rászánni magukat arra, hogy ennek a szinte földalatti erődrendszerré kiépített stratégiai létesítménynek a gyors bevétele maximális erőbedobást – kiváltképpen pedig az erődrendszer könyörtelen szétveretését igényli.
Mert addig maradnak az áldatlan állapotok. Donyecket egyre gyakoribb, egyre pusztítóbb belövések érik – nemcsak tankokból, ágyúkból, de a legnagyobb tűzerejű légvédelmi tüzérségi eszközökből is. Melyek belövik nemcsak a város nyugati kerületeit – el egészen a pályaudvar környékéig –, de a környező településeket is (akadályozva egyben a néphadseregnek a város fölmentésére sietni akaró alakulatainak mozgását).
A folyamatos tüzérségi tüzet már nem lehetett tovább válasz nélkül hagyni (fegyverszünet ide, vagy oda). Immáron még akkor sem, ha kétségtelen: a folyamatos ágyúzás egy újabb célja: a néphadsereg válaszcsapásainak kiprovokálása – aminek eredményeként a népi erőket lehet majd vádolni a fegyverszünet megsértésével. (Amit a Nyugat meg is tesz majd. De erre lehet azt felelni a fentiek fényében: hát aztán? Legföljebb füstbe mennek a csodaszép diplomáciai piruettek.)
A néphadsereg támadásba lendült. Egységei betörtek a repülőtér területére, elfoglalták az új terminált, a teheráru terminált. Keddre birtokba vettek még számos egyéb létesítményt is. Az ellenség makacsul tartja magát azonban a régi terminál épületében, a föld alatti bunkerekben – és folytatja a város lövetését mindaddig, amíg végleg ki nem füstölik onnan. (Nota bene: Donyeck városa számára MAJD AKKOR JÖN EL A VALÓDI FEGYVERNYUGVÁS. Majd akkor mehetnek, például, újra iskolába a gyermekek. A tanévet – késéssel – október 1-én akarták kezdeni. Az állandó ágyú- és rakétatűz alatt álló kerületekben azonban ez lehetetlen.)
3. Az egyre feltárt, újabb és újabb tömegsírokban immár 400 áldozat földi maradványait találták meg – közülük 350-en civilek. A tömegsírokat megtekintették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) érkezett brit, francia, bolgár és litván megfigyelők is, akik megrendülten nyilatkoztak a látottakról. Helyi lakosok elmondták: a junta fejvadászai 12-14 éves kislányokat is megerőszakoltak.
Az orosz külügyminisztérium az ügyben megkereséssel fordult az Európa Tanácshoz, kérve, hogy a szervezet ukrajnai megfigyelői missziója, illetve az ugyancsak a szervezet égisze alatt működő, az ukrajnai jogsértéseket vizsgáló különleges csoport bekapcsolódhatna a tömeggyilkosságok ügyének kivizsgálásába. Az Európa Tanács (ET) főtitkárának szóvivője szerint azonban ez az említett missziók feladatába nem tartozik bele, AZ ILYEN ESETEKET A NEMZETI HATÓSÁGOKNAK KELL KIVIZSGÁLNIUK. Mint mondta: az ET csupán a nemzeti vizsgálódások mindenkori állását követheti nyomon.
Az orosz Állami Nyomozati Bizottság, minden esetre, bejelentette: bűnvádi feljelentést tesz, az oroszajkú lakosság sérelmére elkövetett háborús bűntettek ügyében. Ide sorolta, egyebek mellett, a lakott települések ellen nehéztüzérséggel, pusztító erejű rakéta sorozatvetőkkel indított támadásokat, melyek célpontjai lakóépületek, illetve a lakosság élete szempontjából létfontosságú közművek voltak. E támadások célja a lakosság pusztítása, illetve lakóhelyének elhagyására való kényszerítése. (Mint emlékezetes, már közel egymillió ukrajnai lakos menekült orosz területre, míg további 200 ezer, Ukrajna határain belül maradva bár, afféle belső menekültként volt kénytelen elhagyni lakhelyét.)
4. Egy tévéműsorban Arszen Avakov „belügyminiszter” feltárta: a kelet-ukrajnai megtorló katonai műveletben 34 terrorzászlóalj (egyenként mintegy 600 fővel) vesz részt. E zászlóaljak egy részét oligarchák állították és szerelték föl (melyek így nem a kormánynak, hanem saját uruknak engedelmeskednek). Mások a „Jobb Szektor” szélsőségeseiből, illetve a Majdan „önvédelmi osztagainak” rohamosztagosainak köréből kerülnek ki. (Az utóbbiakból, illetve a junta szolgálatára kész rendőrségi egységekből szervezték meg a Nemzeti Gárdát).
AMERIKAI TANÁCSADÓK VÉLEMÉNYE SZERINT IS BIZONYOS TISZTOGATÓ, RENDFENNTARTÓ MŰVELETEK ELVÉGZÉSÉT AZ ILYEN ALAKULATOKRA – ÉS NEM A MEGBÍZHATATLANNAK TEKINTETT HADSEREGRE KELL BÍZNI. EZEK AZ AMERIKAI TANÁCSADÓK EZÉRT NYOMATÉKOSAN TANÁCSOLTÁK AZ ILYEN ALAKULATOK FELÁLLÍTÁSÁT. A Nemzeti Gárda kiemelt figyelmet kap a junta részéről: megkezdték páncélosokkal, tüzérséggel való ellátásukat. Határozat született arra, hogy a létfontosságú létesítmények – például a dnyepropetrovszki vízi, illetve a zaporozsjei atomerőmű őrzésével is őket kell megbízni. (A szélsőséges fegyveresek már fenyegetőztek is azzal, hogy a donyecki néphadsereg offenzívája esetében felrobbantják ezeket az erőműveket.
A JUNTA URALMA ALATT ÁLLÓ VÁROSOKBAN – a szintén gyakran megbízhatatlannak tartott rendőrség helyett – EZEKRE A (szélsőséges fegyveresekből álló) ZÁSZLÓALJAKRA BÍZZÁK A RENDFENNTARTÁST. Ugyanezen amerikai tanácsadók útmutatásai alapján, ezek a szélsőséges fegyveres osztagok EGÉSZ UKRAJNÁBAN HOZZÁLÁTNAK AZ UN. „ANTITERRORISTA MŰVELETHEZ” (hivatalosan így nevezik a Donyec-medence lakossága elleni megtorló hadműveletet).
Harkovban a Lenin-szobor ledöntését kezdeményező szélsőséges csoportok élén az (a belügyminisztériumhoz tartozónak tekintett) „Azov” hadosztály harcosai álltak. A szobor ledöntése miatt kibontakozóban lévő tiltakozó mozgalom letörését is e szélsőséges fegyveres csoportok vállalták fel. HARKOV UTCÁIN – elrettentésül – A NEMZETI GÁRDA PÁNCÉLOSAI CIRKÁLNAK. A másfél milliós nagyvárosban kibontakozóban van a szélsőséges fegyveresek terrorja: a tiltakozókat véresre verik, a városban letartóztatások kezdődtek. Keddre virradóra pedig a főtér közelében lévő egyik templom kerítésére akasztva találtak egy 25 éves fiatalembert – a vizsgálat eddigi eredményei szerint ő is a szobordöntés elleni tiltakozásáért fizetett életével.
Csikós Sándor