A nemi alapú erőszak korlátozza a tereinket, tönkreteszi az életünket – és életeket követel.
Az erőszak és az erőszakkal fenyegetés korlátozza a mindennapi életet. Az iskolákban, az utcákon, a tereken és a közösségi médiában.
Malin Björk svéd EP képviselő az Európai Parlamentben szólalt fel annak szükségességéért, hogy álljunk ki erőfeszítésekkel a nők és lányok elleni fizikális és szexuális erőszak minden formája elleni küzdelemhez:
“Az EU-ban háromból egy nő volt már kitéve fizikális vagy szexuális erőszaknak, és hetente átlagban 50 nő hal meg nemi alapú erőszak következtében.
Ez egy rendszerprobléma, és egyike a legsúlyosabb emberi jogsértéseknek, amelyekkel szembesülünk.
Ez a Ház – az Európai Parlament – élen járt minden egyes lépésnél, amit tettünk, hogy véget vessünk a nemi alapú erőszaknak.
Ezúttal Diana Ribával, a társreferensemmel, lehetőségünk van megragadni a tollat és újabb erős állást foglalni, hogy tegyenek konkrét lépéseket a nemi alapú erőszak elleni küzdelemben.
Európai törvénykezést követelünk.
De azt is mondjuk, hogy a bűnügyi jogszabályozás és igazságosság csak része az egyenletnek.
Kijelentjük, hogy a nemi alapú erőszak elleni harcot nem lehet elválasztani a nemi egyenlőségért folytatott küzdelemtől, valamint a munkától, hogy a nőknek a társadalom minden részében jogokat biztosítsunk. A nemi alapú erőszak szorosan kapcsolódik a patriarchális struktúrákhoz, a nők és férfiak közti egyenlőtlenséghez, a nők gazdasági függetlenségének hiányához és az igazság-szolgáltatás hiányához.
Jelentésünkben megállapítjuk, hogy a nemi alapú erőszak elleni küzdelemhez szükségünk van a jogra a testünk és szexualitásunk felett; jogunk kell legyen a szabad abortuszhoz, fogamzásgátláshoz és más szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatáshoz. A kényszerterhesség már önmagában erőszak.
Jelentésünkben megállapítjuk, hogy biztosítanunk kell, hogy minden lépést megtesznek a női jogok erősítéséért, és a jogért, hogy támogatást és szolgáltatásokat kapjanak.
Kijelentjük, hogy erősítenünk kell a női menedékeket – a nemi alapú erőszak elleni harc egyik tartóoszlopát.
Kimondjuk, hogy az igazságügyi rendszer sokkal jobb is lehetne – amely az ítéleteket lassan, de biztosan meghozza, valamint minden esetben és minden részletében oda rakja a felelősséget, ahova az tartozik – az elkövetőkre. Ezért olyan törvénykezés kell, amely a hozzájáruláson alapszik.
Jelentésünkben szintén megállapítjuk, hogy a nemi alapú erőszak érinti az LMBTQI közösséget, ezért őket is bele kell foglalni, amikor nemi alapú erőszakról beszélünk.
Kijelentjük, hogy az LMBTQI közösség elleni fenyegetések, gyűlölet és erőszak szintén a patriarchális, szexista és elnyomó nézeteken alapszanak, amelyek megmondják, hogy milyennek kellene emberi lényként lennünk, éss azokat, akik megsértik a heteronormatív trendet, fenyegetik és erőszaknak vetik alá.
A jelentésünkben megállapítjuk, hogy együtt képesek és kötelesek vagyunk visszaszorítani az LMBTQI közösség elleni erőszakot is.
Mindenki a fedélzeten?
Azt hinnénk, mindenki ellenzi ezt? Hogy mind meg akarunk szabadulni ettől.
De ez nem ilyen egyszerű: vannak konzervatív és szexista erők, amelyek nem akarnak nagyobb egyenlőséget, akik folytatni akarják a nők élete és teste feletti ellenőrzést, akik meg akarják tagadni tőlünk a jogot, hogy döntsünk a szexualitásunk felett, és hogy akarunk-e és mikor akarunk gyermeket -, akik azt hiszik, rendben van, ha korlátozzák az életünket.
Néha más magyarázatokat adnak, de csak mert a testünk és életünk kevésbé fontos számukra.
Nem törnek le minket.
Minden haladás, minden egyes lépés küzdelem volt – feministák, aktivisták, szervezetek és maguk a túlélők azok, akik küzdenek a törvények szigorításáért.
Köszönetet szeretnék mondani a fáradhatatlan feministáknak, akik harcolnak, hogy vessünk véget a nők, lányok és az LMBTQI közösség elleni erőszaknak, és támogatják az áldozatokat, valamint segítenek minket, döntéshozó pozícióban lévőket, hogy megfelelően lépjünk, olyan tettekkel, amelyek valóban változást hoznak.
Most megszavazzuk ezt a jelentést és erős üzenetet küldünk a Bizottságnak és a tagállamoknak.
Együtt biztosítjuk, hogy az EU jobbat és többet fog tenni, hogy az egyes országaink is jobbat és többet tegyenek. Nem fogjuk feladni, míg véget nem vetünk a nemi alapú erőszaknak.”
EP Baloldal frakció