Tegnap tovább fokozódott Törökország viszálya a NATO szövetségeseivel, mivel az Egyesült Államok támogatja a szíriai kurd szeparatistákat, és mert Németország az egyik kulcsfontosságú légibázisukat használja.
Mevlut Cavusoglu külügyminiszter és Recep Tayyip Erdogan elnök a keddi Fehér házi találkozójukon megismételték ígéretüket, hogy elpusztítják az amerikaiak által is támogatott Népi Védelmi Egységek (YPG) gerilláit, akik az Iszlám Állam ellen harcolnak.
A YPG a Demokratikus Egységpárt (PYD) testvérszervezete, amely szintén testvérszervezete a Törökországban betiltott Kurd Munkáspártnak (PKK).
„Elnökünk világosan és nyíltan elmondta a partnerünknek, hogy folytatjuk a YPG elleni harcot,” – közölte Cavusoglu.
Figyelmeztette Brett McGurk-ot, a Belső Elhatározás Hadművelet koalíciójának diplomáciai követét, hogy ne „mérgezze” a helyzetet, hogy kurd csoportokat támogatnak az Obama-éra politikájának folytatásaként.
„Ez a McGurk határozottan támogatja a PKK-t és a YPG-t. Jobb lenne ezt a személyt leváltani.”
John McCain republikánus szenátor követelte a török nagykövet leváltását, miután Erdogan testőrei megtámadták a PYD párti demonstrálókat a washingtoni török nagykövetség épülete előtt.
„A nagykövetüket ki kell rúgnunk a fenébe az Amerikai Egyesült Államokból,” – közölte tegnap.
Binali Yildirim miniszterelnök közölte, hogy „nem fog könyörögni” Németországnak, hogy tartsák ott hatalmas erőiket az Incirlik légi támaszponton, ahonnan számos koalíciós hadműveletet indítanak.
Kedden Cem Ozdemir német képviselő (Zöld Párt) – egy török bevándorló fia – kezdeményezte a 270 légi kiszolgáló ember és a Tornado vadászrepülő-egység visszavonását a bázisról, miután Törökország meggátolta a képviselő látogatását.
forrás: Morning Star