A török helyi választások felé közeledve az AKP kormánypárt új trükkök után kezdett nézni a kurd régióban, ahol esélye sincs nyerni.
Már korábban kiderült, hogy az AKP kamuszavazókat regisztrált Erzurum, Trabzon és Giresun tartományokból a Van tartományi Ipekyoluba, Edremitbe és Tusbába. És most az AKP a 2500 Van tartományi szavazó regisztrációját áthelyezte a Catak körzetbe, ahol a kurd Népi Demokratikus Pártnak (HDP) magas szavazati aránya szokott lenni.

A segélyek is az illegális kampányt szolgálják
Továbbá az AKP 70 kamuszavazót regisztrált Dalli városába a Van tartományban.
Az illegális szavazók regisztrálásán túl az AKP-nak most új trükkjei is vannak. Ahogy az lenni szokott, az AKP elkezdte az úgy nevezett „segélycsomagok” osztogatását az embereknek. Kiderült, hogy az AKP-nak egész „segélyáruháza” van a Van Megyei Park és Kertészei Igazgatóságnál, amelyet a kormány halmozott fel és adott át az AKP által kijelölt bizalminak.
A kormánypárt hatóságával visszaélő AKP, amely minden választási során vesztegetési botrányba keveredik, nyomást gyakorol a közszolgákra is. A növekvő nyomás hatására a közszolgák attól félnek, hogy kirúgják őket, ha nem szavaznak az AKP-re.
A török postahivatalt (PTT) különösképp felhasználják az AKP választási kampányában. A PTT vani hivatala 15000 török líra kenőpénzt folyósított „családi segélyként” az elmúlt 15 napban, amelynek összegét 8000 lírára csökkentették az AKP tagjai.
forrás: ANF