Kurd kommunisták is voltak azon tüntetők között, akiket a biztonsági erők szétoszlattak a félautonóm Iraki Kurdisztáni Régióban szombaton, mikor az illegális török invázió ellen demonstráltak.
Szót emeltek az Iraki Kurdisztánban végrehajtott török bombázásokat övező nemzetközi hallgatás ellen, amely során napi szinten ért támadás kurd falvakat az elmúlt 14 hónapban, és a vádak szerint vegyi fegyvereket is bevetettek, valamint más atrocitások is történtek.
A globális akciónap keretein belül a tüntetők lezárták a Slemani utat, de állig felfegyverzett biztonsági erőkkel találták szemben magukat, akik könnygázzal támadtak rájuk, hogy feloszlassák a tüntetést.

Törökország nem csak NATO tagállam, de a szövetség második legnagyobb haderejével is rendelkezik.
Ankara szintén támadással fenyegeti az észak-szíriai Manbidzs régiót, hogy 30 km-es pufferzónát hozzon létre a határon.
Tara Huszen, a kurd baloldali Tevgera Azadi párt társelnöke közölte, hogy szervezete továbbra is ellenezni fogja a török de facto megszállást és vállalja az összeütközést a régióban domináns, törökökkel kollaboráló Kurdisztáni Demokratikus Párttal.
Hasonló tüntetések zajlottak a főként kurdok által lakott törökországi Diyarbakirban, valamint Hollandiában, Franciaországban és Németországban.
A kurd diaszpóra csoportjai és támogatói felvonultak az athéni Európai Unió Görög Képviselete elé, hogy tiltakozzanak a neoliberális blokk tétlensége ellen.
A török háborús bűncselekményeket felfedő dossziét is átadtak az Egyesült Államok nagykövetségének.
Tommy Sheppard a Skót Nemzeti Párt parlamenti képviselője közölte a Holyroodon tartott felvonuláson, hogy „itt az ideje véget vetni a PKK [Kurd Munkáspárt] betiltásának és lehetővé tenni, hogy megfelelően hallják meg a kurdok hangját az országos és nemzetközi egyeztetések során.”
„Törökország megússza a gyilkosságot és a világ nagyrésze nem is tud róla, hogy ez történik,” – áll az SNP közleményében.
Dirk Campbell, akinek lányát, Annát 2018-ban megölték egy észak-szíriai török rakétacsapás során, egy kisebb felvonulást vezetett Londonban, felszólítva a brit kormányt, hogy állítsa le a fegyvereladásokat Ankarának.
forrás: Morning Star