Az olasz baloldali Potere al Popolo! (Hatalmat a népnek!) párt továbbra is teljes kormányzati átláthatóságot követel, miután kiderült, hogy több rendőri ügynök beszivárgott a párt ifjúsági csoportjaiba, a Collettivo Autorganizzato Universitario (Önszervező Egyetemi Kollektívák, CAU) és a Cambiare Rotta (Útváltás) szervezetekbe.
Körülbelül nyolc hónapig tartott a rendőrök beépülési kísérlete a nápolyi, milánói, bolognai és római csoportokba, míg végül a párt belső vizsgálata és a Fanpage független média leplezte őket.
Giuliano Granato, a Potere al Popolo! egyik szóvivője a Peoples Dispatch-nek elmondta, hogy a párt minden lehetséges lépést megvizsgál, és hangsúlyozta, hogy nem fog passzívan várni. Kulcsfontosságú prioritás, hogy a vonatkozó intézmények – köztük Giorgia Meloni szélsőjobboldlai miniszterelnök és Matteo Piantedosi belügyminiszter – nyilvánosan magyarázzák el, mi történt. „Válasszal tartoznak a közösségnek”, mondja Granato. „Ki rendelte el ezt a műveletet? Ki tervezte? És milyen alapon?”

Meloni kormánya és az intézményei azonban nem arról ismertek, hogy átláthatóan válaszolnának kényes kérdésekre. Ez ismét nyilvánvalóvá vált, miután az első esetet májusban leleplezték, és a hivatalos nyilatkozatok a kitérőtől az egyszerűen abszurdig terjedtek. Granato emlékeztet egy olyan magyarázatra, miszerint a nápolyi ifjúsági csoportba beszivárgó rendőr „nem hivatalos megbízásból, hanem azért szivárgott be, mert beleszeretett egy Potere al Popolo aktivistába”.
„Most tényleg el kell hinnünk, hogy öt, ugyanabból a kiképzőcsoportból származó rendőr egyszerre szeretett bele öt aktivistánkba?”
Egy másik védelmi érvelés szerint a beszivárgások hivatalos műveletek voltak, de nem a Potere al Popolo pártot, csak az ifjúsági kollektívákat célozták. De még ha elfogadnánk is a campusokon zajló titkos műveletek kétes legitimítását, ez a magyarázat újabb kérdéseket vet fel. Granato rámutat, hogy számos hasonló ifjúsági csoport működik Olaszországban, akik ugyanazokért az ügyekért – például Palesztináért vagy a lakhatási jogért – küzdenek. „Mégis, az egyetlen kollektívák, ahol beszivárgókat találtunk, mind a Potere al Popolóhoz kapcsolódnak.”
A tiltakozást egyre kevésbé tűrő állam
Granato hangsúlyozza, hogy fontos a nyilvánosság figyelmét az ügyre irányítani. A májusban történt leleplezés óta a Potere al Popolo! szolidaritást kapott civil szervezetektől, szakszervezetektől, és még néhány ellenzéki párttól is, akik hivatalos vizsgálatot kezdeményeztek. „Ezzel szemben a média teljesen ignorálta az ügyet”, mondja Granato. „A Fanpaget leszámítva csak az Il Fatto Quotidiano és az il manifesto foglalkozott vele. A többi mainstream média? Teljes csend. Az összes nagy, önmagát progresszívnak valló lap figyelmen kívül hagyta.”
„Ez rendkívül súlyos”, folytatja, „mert ugyanezek a baloldali médiák időnként felhördülnek Meloni autoriter hajlamaival szemben.” Azzal, hogy nem foglalkoznak a Potere al Popolo elleni beszivárgásokkal, Granato szerint azt bizonyítják, hogy csak akkor emelnek szót, ha az nekik kedvez, és figyelmen kívül hagyják a közérdeket, ha az nem érdekük.
Ez a tendencia különösen aggasztó a jelenlegi helyzetben, mivel a Potere al Popolo elleni beszivárgások nem egyedi esetek, hanem egy szélesebb tendencia részei. Granato utal más friss esetekre is, például a Fanpage újságíróinak megfigyelésére, vagy a Mediterranea Saving Humans aktivistáira, akik a kormány gyilkos bevándorlási politikáját bírálják. Említi még a kormány úgynevezett „biztonsági rendeletét” és a sztrájkjog elleni kampányt is. „Ha összerakjuk ezeket a pontokat, egy olyan kormány és intézményi rendszer képe rajzolódik ki, amely egyre kevésbé tolerálja a tiltakozást”, magyarázza Granato.
De nem az egyéni tiltakozástól félnek, hanem a kollektív ellenállástól, amely megszervezi az embereket, és eszközöket ad nekik a status quo megváltoztatásához, mondja Granato. Ez az egyik oka annak, hogy a Potere al Popolót próbálják beszivárogtatni – mert olyan politikai erőnek tartják, amely valódi fenyegetést jelenthet a védeni kívánt struktúrákra.
Granato szerint az egyik ellenállási mód az, hogy kitartóan mutatunk szolidaritást – még azokkal is, akiket a rendőrség beszivárogtatott. „Nyilvános szolidaritás mutatása azt jelenti, hogy nyilvánosan megmutatjuk: Olaszországban és máshol is létezik még egy demokratikus közélet, amelyet nem sikerült megsemmisíteni.”
forrás: Peoples Dispatch