Donald Trump amerikai elnök október 19-én, vasárnap megerősítette újságírók számára, hogy az USA által közvetített gázai tűzszüneti megállapodás, amelyet október 8-án, szerdán hirdetett meg, továbbra is érvényben van.
Trump megerősítése akkor érkezett, miután Izrael az elmúlt napokban újabb agresszióba kezdett az ostrom alatt álló Gázai övezet ellen, egy sor légicsapással és lövöldözéssel, amelynek következtében több tucat palesztin vesztette életét.

Izrael azt állította, hogy hadigépei azért hajtották végre a halálos légicsapásokat, hogy megtorolják az állítólagos, Hamasz-fegyveresek által két izraeli szolgálatost ért lövöldözést, amelyben azok életüket vesztették. Az éhező enklávéba irányuló humanitárius segélyszállítást is beszüntették az állítólagos lövöldözésre válaszul.
„Biztosítani szeretnénk, hogy nagyon békés legyen a helyzet a Hamasszal. Amint tudják, eléggé megmozdultak. Lőni kezdtek, és úgy gondoljuk, hogy talán a vezetés nincs benne, hanem néhány lázadó a soraik közül, de mindenesetre megfelelően kezelik a helyzetet. Keményen, de megfelelően kezelik” – mondta Trump az újságíróknak.
Amikor megkérdezték tőle: „A tűzszünet még mindig érvényben van?” Az amerikai elnök így válaszolt: „Igen.”
Izrael számos jogsértést követett el a tűzszünet kezdete óta
Annak ellenére, hogy a tűzszüneti megállapodás október 10-én, pénteken lépett hatályba, Izrael számos jogsértést követett el, és legalább 100 palesztint ölt meg, további 230-at megsebesített – közölte Gáza kormányzati médiahivatala.
A Gázai övezetben működő Palesztin Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint a megújult izraeli agresszió után a háború sújtotta övezetben elhunytak száma 68 216-ra nőtt 2023. október 7. óta.
Trump Witkoffot, Kushnert és Vance-t Izraelbe küldi, hogy megerősítsék a törékeny tűzszüneti megállapodást
A törékeny tűzszüneti megállapodás megmentése érdekében az amerikai kormány október 20-án, hétfőn „közel-keleti” különmegbízottját, Steve Witkoffot és Trump vejét, Jared Kushnert küldte Izraelbe, hogy találkozzanak izraeli tisztségviselőkkel, köztük Benjamin Netanyahu miniszterelnökkel és két izraeli tábornokkal.
Eközben John D. Vance amerikai alelnök váárhatóan október 21-én, kedden érkezik Izraelbe, hogy csatlakozzon a megállapodásról folytatott tárgyalásokhoz.
Izraeli médiumok arról számoltak be, hogy Witkoff és Kushner figyelmeztette Netanyahut, hogy ne tegyen semmit, ami veszélybe sodorná a megállapodás első fázisát.
„Ne cselekedjen oly módon, ami veszélyeztetné a tűzszünetet. Mindent meg akarunk tenni azért, hogy eljussunk a második fázisba” – idézték a két amerikai küldött szavait, amit Netanyauhoz intézték. „Az önvédelem elfogadható, de a tűzszünet kockáztatása nem” – hangsúlyozták.
A tűzszüneti megállapodás első fázisának fenntartása nem az egyetlen téma volt a tárgyalásokon. Asztalra került „a háború utáni Gáza leszerelésének és demilitarizálásának teljes mechanizmusa” és „a megállapodás második fázisának végrehajtásához szükséges összes előkészület” is.
forrás: Peoples Dispatch