A venezuelai különleges erők újabb három zsoldost tartóztattak le, akik a múlt heti elbukott puccshoz köthetők, miközben a kereső és elfogó műveletek még folytatódnak szerte az országban a bennfentesek előkerítésére.
A kormányzat bejelentette Jairo Betemy főhadnagy, Franco Jonathan őrmester és Evan Rincon, a Bolivári Nemzeti Gárda őrmesterének letartóztatását.
Mindhármójukat Aragua északi államában kapták el. A rendőrség közölte, hogy a műveletek még tartanak.

Tarek William Saab venezuelai főügyész bemutatja a puccsisták által használt lőszerek fotóit
A május 3-ai puccskísérlet óta huszonhárom zsoldost tartóztattak már le, köztük az egykori amerikai zöldsapkás Luke Denham-et és Aidan Berry-t. Összeesküvés vádjával már megjelentek a bíróság előtt.
A párost azzal vádolják, hogy egy merénylet résztvevői, amely során elrabolták vagy megölték volna Nicolas Maduro elnököt és megdöntötték volna a demokratikusan megválasztott venezuelai kormányt.
A Silvercorp amerikai biztonsági vállalat alkalmazottai, amely szintén szerződést írt alá a washingtoni báb Juan Guaidoval, akit a dokumentum szerint az ország új elnökének iktattak volna be.
A merénylet felgöngyölítése során egyre több részlet kerül nyilvánosságra. Maduro közölte, hogy a puccsot Donald Trump amerikai elnök szervezte Ivan Duque kolumbiai elnökkel.
A puccsot Kolumbiából indították, ahol az Egyesült Államok zsoldosai Cliver Alcala nyugalmazott venezuelai vezérőrnagy irányítása alatt fegyveres félkatonai alakulatokat képeznek ki.
Megadta magát a kolumbiai amerikai hatóságoknak, mikor március végén számos fegyverrel kapták el, majd bizonyítékokat szándékozott nyújtani egy kábítószerellenes nyomozáshoz.
Ezután kicsempészték az országból az Egyesült Államokra, így Maduro számára nem kétséges, hogy Washington helyezte oda.
Röviddel ezután mindenféle bizonyíték nélkül az Egyesült Államok „narkó-terror államként” jellemezte Venezuelát, és 15 millió dollár vérdíjat tűztek ki a venezuelai szocialista elnök fejére.
forrás: Morning Star